Huszonhárom éve él a bakok bűvöletében a Nyíregyházán élő Mikucza Zsolt. Több száz remek bakot hozott már terítékre, azonban a legutoljára itt, a megyében elejtett „szellembak” bizony alaposan próbára tette türelmét, kitartását és ügyességét.

– Ez a bak a különleges történetével a dobogó élére küzdötte fel magát. Köszönet Tamás vadász barátomnak, aki kifigyelte számomra ezt a vadat, aki türelmesen velem volt mind a hét alkalom során, s tűrte a hosszú harcot, amit folytattam a bakkal.

Az első alkalommal hirtelen tűnt fel a vad, úgy ötven méter távolságról adtam le a lövést. Biztosak voltunk sikerünkben, azonban a helyszín arról árulkodott, hogy elhibáztam – kezdte a bak elejtésének érdekes történetét Mikucza Zsolt. – Vártuk, hogy a bak megnyugodjon, visszaálljon a megszokott életritmusába, s napok múlva újra kezdtük a harcot. Cserkelésből jöttünk visszafelé éppen, amikor az őz a gabonában tőlem harminc méterre hirtelen felállt. Rögtön láttam az agancsán, hogy őt keressük. Teljes takarásban volt a teste, csak a fej volt szabad. Hibáztam – immár másodszorra. Az őzbak átvágtatott egy kukoricásba, mintegy száznyolcvan méterre spiccben megállt. Újra lőttem, s nem hittem a szememnek: újra hibáztam. Harmadszorra. A rálövés vizsgálata közben a bak ismét feltűnt, s tőlünk harminc méterre csipegetett. Ismét lőttem, ismét hibáztam. Negyedszerre!

Ezek után üres napok következtek: vagy csak néhány villanásra láttuk meg, vagy a rossz fényviszonyok között nem tudtuk biztosan eldönteni, hogy valóban a keresett őzbakról van-e szó. Jött az üzekedés két teljes érdektelen nappal. Aztán a közelmúltban húsz perc hívás után három bak és két suta után megjelent a mi őzbakunk is, kísérve szíve hölgyét. Most nem hibáztam, sikerült terítékre hoznom. Megvallom őszintén, ennyit nem hajtottam még egy őzbak után sem.

Forrás: SZON