Borsod-Abaúj-Zemplén megyében, a sátoraljaújhelyi Bodrog Vadásztársaság területén őzbakra vadászott dr. Ary Boldizsár, a vadásztársaság titkára.

Gemenc után, itt található az ország egyik legnagyobb, gyalogakáccal ölelt, egybefüggő, ártéri erdeje, amellyel a sárospataki Kossuth Vadásztársasággal osztoznak eredményesen, sok vadfajnak biztosítva kiváló élőhelyet.

Az elmúlt időszakban az ASP miatt a vaddisznó szinte eltűnt. A járvány legsúlyosabb időszakában, a 9 ezer hektáros terület körülbelül 1500 hektáros igazi nagyvadas részén, több mint, 300 vaddisznó tetemet szedtek össze. A sertevad állományai a legutolsó kitörés óta lassan regenerálódnak, időnként kisebb-nagyobb kondák tűnnek fel a fedett, sűrű területrészeken. A mostani állomány töredéke a korábbi évek állományának. A jelentős számú vaddisznótetem miatt azonban az aranysakál állománya rendkívül megerősödött. A faj nehezen vadászható, főleg itt, ahol az árteret cserjeszinten a gyalogakác uralja. Néhány évvel ezelőtt jelent meg az első egyed, mostanra azonban már nappal is felbukkannak.

Ary Boldizsár, az őzbak üzekedésében, tudatosan egy kis, 150 g alatti, „repcés típusú” őzbakra vadászott, de a jó szerencse valahogy mindig elkerülte. A kilencedik kimenetelnél a kora hajnali órákban a Bodroghalom, Varjános területrészen várta az őzbakot.

Miközben az előtte elterülő, kaszáló, lucernaföld, kukorica, tölgyerdő határában cserkelt és várakozott, hirtelen felbukkant a rendkívül figyelmes bak, ami mindezidáig okosabbnak bizonyult. Várt. Lövést, a nagy távolság miatt egyelőre nem tudott, akart tenni rá. A vad figyelt, eközben legelészett, majd hirtelen megállt. Egyértelműen látszódott, hogy valami történt,

A terület szűk állású, hosszú Ura is felfigyelt valamire, valamit megérezhetett, amit a vadász csak később értett meg.

Az őzek nyakkal megmeredve előre néztek, miközben a terület Ura szembe fordult a hirtelen felbukkanó aranysakállal. A sakál nem támadott, csak érdeklődött, szimatolt. Az állat furcsán mozgott, mivel úgy tűnt, hogy minden második lépést kihagyná. Ekkor Boldizsár úgy döntött, hogy félretéve a bakok iránti kimeríthetetlen szomját, lövést tesz a felbukkanó aranysakálra.

A sakálokra az elmúlt időszakban kisebb-nagyobb sikerrel vadászott. Sötétedés után, fegyverlámpával szinte lehetetlen terítékre hozni ezt az okos ragadozót, amely fényre azonnal elugrik. Azonban reggel hat óra után már optimálisak voltak a fényviszonyok. A lőbottal a kezében a 7×64-es puskájából leadott lövést a becsapódás hangja követte. A szőrmés kártevő rövid halálvágta után helyben maradt. Kapott egy esélyt, amit nem hibázott el a tapasztalt vadász. A birtokbavétel után derült az ki, hogy valamivel több, mint 200 méterre állt tőle a ragadozó.

A terítékre hozott aranysakál hátsó lábára egy hurok tekeredett, ezért mozgott furcsán az állat, amelynek megváltás volt a leadott pontos lövés. A hurkot vélhetően orvvadászok tehették ki, akik semmilyen vadfajt nem kímélnek. Az aranysakál megjelenése óta az őzek jóval óvatosabbakká váltak. Az elejtés alkalmával azt figyelte meg, hogy a mezőn 8-10 őz között ment át az aranysakál. Az őzek nem szaladtak el, de minden egyed arra fordult, és lassan elkezdett hátrafelé lépdelni, növelve a távolságot a ragadozótól. Sajnos a gidaállománya kisebb, amely vélhetően az aranysakálnak köszönhető. Az előzetes bírálat során az elejtett kan sakál vélhetően aranyérmes trófea lesz, amely koponyája méltó helyre kerül a kártevők között – zárta beszámolóját dr. Ary Boldizsár.

Írta: Dr. Szilágyi Gergely / Fényképek: Dr. Ary Boldizsár

Forrás: Agrojager