Élete első szarvasbikáját sikerült elejtenie Horvát Szabolcsnak, aki szeptember végén Baranya megyébe indult, hogy a szarvasbőgés csúcsán, Siklóson, a Táncsics Vadásztársaság területén cserkeljen – tájékoztatta az Agro Jagert Demeter Attila.

A Táncsics Vadásztársaság Baranya megyében gazdálkodik, közel 11 000 hektáron. Erdősültségük megközelíti a 20%-ot. Ez a terület szarvasban gazdag, s mitovább a megye, az ország, egyik legjobb gímszarvasállományával is bír. Évről évre kapitális szarvasbikákat ejtenek el s hozzá kell tenni, hogy az eredmények tükrében, sok évtizedes – helyes – vadgazdálkodási gyakorlatukról, az érmesarányuk a leghitelesebb adat, hiszen minden második trófeásvadjuk éremmel büszkélkedhet. Évente 15 hektár vadföldet művelnek, amely mellett további 10 vagon takarmányt juttatnak ki. Baranya megyében járunk…

Az országban kevés szó esik arról, hogy egy-egy vadásztársaság állhatatos és a vadászati idényben a visszafogott, megfontolt, szakmai alapokra helyezett döntései kevesek ahhoz, hogy ekkora területen sikereket érjenek el a vadgazdák. Ehhez olyan közös gondolkodás kell, amelyben persze az egyéni kompetenciák, az egyéni döntések, mint a Táncsics Vadásztársaság esetében is additívek, tehát a társaságok jó döntései végül összeadódnak. A vadásztatás során természetesen igaz ez a főidényre és később, a szelekciós vadászatok alkalmával is hangsúlyos, amely mind a vadásztársaság, mind a tágabb értelemben vett élőhely tekintetében, megteremti annak a lehetőségét, hogy számokban is figyelemre méltó legyen a baranyai társaságok tevékenysége.

Néha vadász, erdész berkekben szoktuk mondani, hogy a vadat megtermi az erdő. Ez részben igaz is, hiszen a többszintes, a kísérő fafajokkal, cserjeszintekkel bíró, vízben, táplálékban gazdag élőhelyek nélkül nem lehetne csodákat várni. Szarvas esetében, amikor tudjuk, hogy egy-egy bika akár több társaság területén is felbukkan, már egyfajta közös gondolkodás, a visszafogottság nélkülözhetetlen, hiszen a vad nem ismer határokat és a világkiállítás alkalmával megrendezett tudományos konferencián, Csányi Erika kutatásaiban bemutatta, – a szarvas, telemetriás mozgását vizsgálva,- hogy egy-egy bika több vadásztársaság területén is feltűnik az év során.


Így, egy-egy, ígéretes, jó bika, a közös bírálati szempontok miatt lassan-lassan végül megöregszik, biztosítva ezzel a következő „szarvasgenerációk” fennmaradását is.

A vadászatra Horvát Szabolcs szeptember 23-án érkezett Dr. Szepesváry Zsolt vendégeként. Péntek volt, – emlékeztek vissza az elejtés körülményeire. Egyes területeken már korán beállnak a bikák, míg máshol éppen csak a bőgésre érkeznek, toppannak be. A jól felkészített vadászterületeken ekkora már tiszták a nyiladékok, féllábszárig ér a bőgőhelyekre vetett napraforgó, kukorica, kalászos magkeverék, meg ki tudja hányféle növény kerül még a vadföldekbe. Ez az idő azonban nemcsak a vadászatról szól, hanem arról is, hogy a következő évtized szarvasállományát indítják útra a vadgazdák, az erdészek. Ahol a rudlik, a tehenek, ünők jól érzik magukat, oda később a borjú is vissza fog térni. Mondhatjuk úgy is, hogy „bevésődik” a vad tudatába egy-egy nyugodt, táplálékban gazdag terület, s ha úgy hozza a sor, a régi váltókon mindig hazatalál…

Horvát Szabolcsék eközben kitartóan járták a területet, de csak fiatal, vagy ígéretes bika lépett ki elébük, amelyeket csendesen visszahúzódva, hátrahagytak.

– Láttad milyen erős volt felül? – mondta Daczó Zoltán hivatásos vadász, avagy magyar nyelvünk még szebben jellemezte ezt a szakmát: vadőr.

– Láttam és mekkora rózsája volt?! – mondta a vendég.

– Kölyökbika még, hadd menjen! – nyugtázta Daczó Zoltán.

Így és ekképpen diskuráltak maguk között odakint, de persze csak csendesen, hiszen félszavakból is megértik egymást a vadászok. Igen, ők bújták most a sűrűket, azok voltak odakint…

Egy-egy öreg, ősi bőgőhelyen szépen szóltak az erdei orgonák és néha agancscsörgést is lehetett hallani „odabentről”. Most oda, biztos nem tudunk bemenni! Meg, ne is járjuk ott össze az erdőt. Ne járjuk…

Vannak, akiknek elmondjuk, elmondják a vadőrök az efféle titkokat. Úgy tűnik, Szabolcs ezek közé a szerencsések közé tartozik. Régi törvények az effélék és egy jó erdész, egy jó vadőr egy bika miatt nem hajtja szét az erdőt. Erről szól ma is, a régi iskola…

Eltelt, vége lett a szombati esti lővilágnak is: Besötétedett. Egyszer csak úgy van az, hogy látjuk ugyan a bikát, de már nem tudjuk biztonsággal elbírálni. Így volt ez régen is és így van ez most is – jó helyeken. Menjünk. Hajnalban majd visszatérünk, hátha még kint találjuk! Addig az erdő, az éjszaka nyújtotta biztonság, legyen csak a vadé…

A vasárnap reggel korán érkezett. A virradat már kint találta a vadászokat – talán a szerencse nekik kedvez kitartásukért, vagy ki tudja miért? Ekkor lépett ki elébük egy 11, talán 12 évesre bírált bika. Ám a hajnal a szarvasnak is jelzés: itt a pihenés ideje és sokszor a sűrűbe lépő tarvad miatt tűnnek el a bikák is. Tudjuk mi ezt. Láttuk már megannyiszor – nincs idő tovább várni, mert Siklóson is megmozdult a rét. Nappali, rejtett pihenőhelyükre vonultak a tehenek, kecses ünők s velük együtt, a terület öreg ura is már láthatóan készülődött. Mindjárt véget ér a hajnali bőgés, mikor aztán elröppent az ólomdarázs…

A feszült, több napi vadászat, a meg-megálló bika, számukra hol jobb, hol rosszabb pozícióban torpant meg előttük. Mi több: élete első bikája karnyújtásnyira állt Horvát Szabolcs előtt! Jó szelük miatt a szarvasok szagát is érezte, persze Siklóson se ma kezdték a szakmát. Közel voltak. A dörrenés után azonban egy villanás alatt eltűnt minden vad a placcról. A bika jól jelezte a találatot, csak a becsapódás zaja volt kissé élesebb. Ilyenkor már a jó vadőr tudja, hogy óvatosabban, körültekintőbben kell eljárni és Horvát Szabolccsal együtt nézték meg a rálövés helyét. Nyomot, vért és vágott szőrt találtak, amiből a jó vadász már tudja, hogy hol érte a lövés a vadat. Jelzések, hát eljött a nyomolvasás ideje: elugrott a bika. Minden jel arra mutatott, hogy ne induljanak a vad után. Jaj, aki volt ilyen helyzetben, de tudja, hogy mennyire nehéz pillanatok ezek! Mert elfeküdhetett 100 méterre is, de akár a sűrűben elfekve ugrásra készen áll s ha megzavarjuk, felugorva talán végleg elveszejtjük! Várni! Várni kell! Ne induljunk egyedül a nyomába… – döntötték el, döntötte el Daczó Zoltán vadőr.

Daczó Zoltán mindenképpen vérebes segítség mellett döntött és délutánra Dabis László meg is érkezett a kutyájával. Reggeli megérzése, gyanúja hamarosan megerősítésre talált. A nyomot a véreb bár gyorsan felvette, de az első száz méter után következett egy, majd két kilométer és a kutya még mindig nem „kérezkedett” hajszára. Ekkor már tudták, hogy a sebzett, feltehetően láblövéssel ugorhatott el. A kutya a mögöttük álló kilométerek ellenére továbbra is biztonsággal tartotta a csapát. Vezette gazdáját, a helyi vadőrt és persze Horvát Szabolcsot. Hamarosan a szomszéd vadészterület hivatásos vadásza fogadta őket a területhatárnál és együttesen indultak tovább. A jó orrú véreb végül a rálövéstől 6,4 kilométerre érte be és állították meg a bikát.


A szarvasbika korát végül 12 évesre tették, a trófea súlya 9.76 kilogramm volt, amelyet a Baranya Megyei Kormányhivatal ezüstérmesnek minősített – tájékoztatta az Agro Jager Newst, olvasónk, Demeter Attila, aki hozzátette, hogy a magyar vadászati hagyományoknak megfelelően, illő módon, szarvasvadásszá avatták Horvát Szabolcsot.

Írta: Dr. Szilágyi Bay Péter / Fényképek: Táncsics Vadásztársaság

Forrás: Agrojager