Halmai Bence 19 éves és ebben az évben jelentkezett technikus minősítő vizsgára az Alföldi Agrárszakképzési Centrum Kiss Ferenc Erdészeti Technikumában Szegeden.

Vérbeli erdészcsaládból származik és sorban, apja és nagyapja után, ő a harmadik erdész a családban s mi több ő is vadászik. E két szakma sohasem távolodott el egymástól, s ebben az intézményben volt idő, amikor sorra kerültek ki az ornitológusok is, akik közül többen, ma is a természetvédelem különféle szakterületein dolgoznak.

Bence és családja azon erdészek közé tartozik, akik azt az életpályát választották, hogy az ország megannyi újonnan telepített vagy éppen felújított erdeihez csemetéket adjanak. Vérbeli vidéki srác, aki, ha teheti édesapjával vadászik, járja a határt. Most jött el az idő, hogy őzbakra is elindulhasson, elindulhassak – mesélte az Agro Jager Newsnak az erdésztechnikus-jelölt.

A fiatal vadász az Alföld közepén, Bács-Kiskun vármegyében, a Kiskunság szívében, Kunszentmiklóson él. Nagyobb részt legelők, kaszálók és persze alföldi erdők tarkítják a tájat. Rendkívül száraz, arid területe hazánknak s az erdészek, ha tudnak is fát telepíteni a homokra, azért itatókkal bőven lehet kedveskedni a vadnak, amit a környékbeli vadásztársaságok is megtesznek. Az akácosok és szürke nyárasok váltakoznak és ismert, hogy ezeknek az erdőknek a vadeltartó képesség gyenge. A vadgazda, az erdész azonban sokat tud tenni az őzért, s vele együtt az apróvadért is, ami persze a védett és fokozottan védett emlős, illetve a madárvilágnak is a javára szolgál. A vízzel életet visznek ebbe a tájba.

A minap édesapjával a tatárszentgyörgyi Szentgyörgyi Vadászó Gazdák területére tartottak. Kunszentmiklós, Kunpeszér, Kunbábony, amelyek közvetlen közelükben fekszenek. Mondhatjuk úgy is, hogy a Bogár Imre kedvenc vidéke ez, ahol, ha meghúzzuk magunkat, talán a régi világ betyárjai ma is ránk köszönnek. Ki tudja? Csak ahhoz le kell lassítani, kiszállni az autóból s messze magunk mögött hagyni, mert abból, onnan e tájat képtelenség megismerni s a vadászat sem az igazi.

Napos, kissé szeles idő várta őket és persze édesapja jóbarátja-, Balogh Gábor, akit, – ahogy Bence mondja, – kicsit megörököltem édesapámtól, mert gyerekkoromtól ismerem és nagyon megszerettem már én is.

Délután indultunk és lesre ültünk fel – emlékezett vissza Bence, de ott meg sem mozdult az alkonyatban semmi. Azt javasolta a barátom, hogy cserkeljünk. Két szabályos hatos és egy kis fiatal, még barkás őzbakkal össze is futottunk. Izgalmas pillanatok voltak, hiszen meg kellett „őket” nézni s ha nem is szólt a puska, azért mind a ketten tudtuk, hogy lőhető távolságra cserkeltük be őket. Azt hiszem ez a nagybetűs vadászat és az erdész szakma nekem erről is szól, még akkor is, ha most vendég vagyok. Lehet, hogy pár év múlva én is kísérhetek vendéget vagy éppen apa jóbarátját is vadásztathatom.

Egy vadon élő állatot becserkelni nem könnyű feladat, különösen akkor, ha ketten próbálják meg: ezek adják az ízét a vadászatnak s az, hogy mindezek után még szakmai vonatkozásban is dönteni kell, hogy terítékre hozhatjuk, avagy nem?

Az erdészet és a vadgazdálkodás, benne a természetvédelemmel egy és nincs benne jó vagy rossz. Egyensúlyok vannak, amelyeket nekünk segíteni kell. Úgy van a vadgazdálkodásban is, mint az erdőgazdálkodásban, hogy az invazív fafajokat, ki kell vágni, mert nem honosak a magyar flórában és az értékes fákat, cserjéket, lágyszárúakat, ha nem tennénk érte semmit, akkor kiszorítaná. Értékes növénytársulásainkat az idegenhonos növények képesek elnyomni és elveszíthetjük ezeket a területeket. Ez a jelenség a vadgazdálkodásban is megfigyelhető, ahogy a természetvédelemre is hatással bír. Egy-egy faj agresszív terjeszkedésére, állományainak robbanásszerű növekedésére, válaszokat kell találnia a szakmának.

Élveztem a vadászatot – mesélt lapuknak Bence, hiszen ez nemcsak a szabadidőmet, hanem a szakmámat is adja. Egy nagy dombhoz értünk. A domb tetején letelepedtünk. Mellette egy homokút, azon túl egy pici erdő állt, utána pedig egy bokorsor szaladt el a távolba. Majd rétek, legelők nyújtózkodtak el s ha nem is látszik oda, de arra fel Apaj-puszta terül el. Légvonalban talán 20 kilométerre, ha volt tőlünk. Kunpeszér nagyerdő, hogy egy-két híresebb területet még megemlítsünk. Bizony, varázslatos hely itt, Budapest alatt, ahol azért az őz jól érzi magát.

Távcsöveztünk. Én a kereső távcsővel, a hivatásos vadászbarátom, Balogh Gábor pedig spektívvel, amikor feltűnt egy őzbak. A bal száron az első ág picit rövidebb volt. Igazi selejt, súgta – de olyan messze volt tőlünk, hogy akár mondhatta volna hangosan is: de mi, ha kint vagyunk általában így beszélgetünk. Persze mindenki erdész. Selejt. Soha nem lesz kapitális és ez az agancsforma, nemkívánatos az állományban, rontaná a következő bakgenerációk agancsformáját. Persze, ismert őzbak volt, de sok száz méterre volt tőlünk.

Vártunk

Közelgett az este és esélyeink is egyre fogyatkoztak, de mindig közelebb és közelebb jött hozzánk. Már alig 80-100 méterre lehetett, mikor megszólalt a barátom: ha úgy gondolom, hogy el szeretném ejteni, akkor ne várjunk tovább.

Megcéloztam

A fegyverem egy Sauer 202 .30-06-os kaliberű golyós puska, rajta egy Swarovski Z6i céltávcsővel. Én Geco Plus lőszert használok, 11 grammos lövedéke ideális. Több erdészetnél ezeket a töltényeket használják, eredményes és szereti a szakma.

Keresztbe állt, erre vártam – folytatta. Nem tudom, ideges is voltam és a barátom is azt mondta, hogy a lövés pillanatában lépett én pedig éreztem, hogy bele is húztam. Kirúgott és eltűnt a bokorsor mellett. Letaglózott, de figyeltük a távcsővel és kivárva a tisztes időt, a rálövés helyétől elindultunk a fekvés felé. Azt hihetné bárki, ha láttuk, hol a vad, akkor könnyű dolga van a vadásznak, de ez sohasem garancia. A vadászatban mindig váratlan események történnek és félelmeink beigazolódtak: az őzbak figyelt bennünket és láthatóan egészségesen eltűnt az éjszakában.

Nagyon bántott a hibázás. A barátomat is, édesapámat is emésztette. Egyikőjük sem volt abban biztos, hogy nem sebeztem-e meg. Határozott volt mind a kettő, hogy vérebes segítség kell. Én eközben tudtam: biztos, hogy megsebeztem.

Reggelre, Szloboda István, ismert vérebes vette fel a nyomot. Tacskókopója legendás eredményeket tudhat maga mögött és hajszára magával hozta a munkavizsgás magyar agarát is. Egyedülálló utánkereső Magyarországon. Pillanatok alatt felvette a nyomot a kutya és elindultunk. Hagyta ő is, mi is, hogy a kutyája dolgozzon. Megtaláltuk a fekvést. Sikerült csapajeleket rögzíteni: egy csepp vért és egy kis húsmorzsát találtunk, tehát jó szakmai döntést hoztunk, hogy segítséget kértünk.

A bokorsoron álltunk, amikor Szloboda István távcsövezni kezdett s bár ismeretlen volt számára a terület, kiszúrta az őzbakot. Mindannyian figyeltük és határozott véleménye volt, hogy egészséges az őzbak s ha van is horzslövése teljesen felesleges lenne hajszolni. Édesapám, a barátja is régóta vadásznak és Istvánnal egy nyelvet beszéltek. Mindenki abban maradt, hogy majd visszatérek s más őzbakra ne is cserkeljek, hanem csak erre az egyre.

Apa ilyen és ilyen a barátja is. Persze én sem akartam egy másik őzbakra indulni. Olyan személytelenek éreztem volna és nem is ezt hoztam otthonról, nem ezt tanuljuk az iskolában és egyáltalán maga a szakma, az erdész szakma sem ezt képviseli. Nagyon rossz volt visszamenni Szegedre. A barátaim az osztályban tudták, hogy életem első őzbakjára indultam. Nekünk, Szegeden, a vadászat az erdészettel összefolyik. Nincsenek határvonalak. Nincs külön erdőgazdálkodás és vadgazdálkodás. Csak egységben kezelhetjük az erdőt. Nincsenek határvonalak és sokunk szenvedélye a vadászat, a megfigyelés, a természetvédelem.

Mikor vége lett az iskolának otthon segítenem kellett apának. Tavasz van, sok feladatunk van, indul a szezon. Talajmunkák, vetések vártak ránk, nem lehetett mindent hátrahagyni és vadászni menni. Tudta édesapám is, hogy már nagyon mennék, látta rajtam is, meg a hivatásos vadász barátom is telefonált: ne aggódjak, mert látta az őzbakot, nem veszett oda s ha lesz időm, akkor megint várnak Tatárszentgyörgyre. Édesapámmal indultunk át, aztán cserkelni már ketten mentünk tovább. Egyenesen a dombra mentünk, annak is a legtetejére telepedtünk fel.

Szürkült, amikor jó 500 méterre felállt. Persze esélyünk sem volt, hogy lövést tegyünk rá és várni kellett. Bőven volt időm megnézni és örültem, hogy nincs semmi baja, bár én hittem benne, hogy eltaláltam, amit végül Szloboda István is megerősített. Aztán csak közelebb, mindig közelebb és közelebb lépdelt. Mikor lőtávra ért, megcéloztam. Sokat lőttem már golyóval. Ismerem a fegyveremet és ma is szeretek légpuskával célba lőni. Tudtam, hogy mit akarok és a nyakra céloztam. Már nem idegeskedtem.


Vártam életem első őzbakvadászatát s az első estén is a barátom kivárta, hogy igen közelre bejöjjön az őzbak. A sebzés után, a bő egy hét, nehezen telt el. Én sem akartam, de nem is engedte volna édesapám, hogy másik őzbakra menjek. Nem, a vadászat nem lehet csak öncélú lődözés és mi, mi erdészek sem ezt képviseljük. Kifújtam a levegőt és ahogy elhúztam a ravaszt az őzbakom tűzben rogyott…

Így történt, hogy életem első őzbakját édesapám jóbarátjával ejthettem el Tatárszentgyörgyön. Mindig is hálás leszek neki és hálás leszek, azért hogy a barátai nekem is a barátaim lehetnek, hogy elfogadnak pedig még csak erdészjelölt vagyok. A családom és az iskolám is bőven megrakták a tarisznyámat útravalóval s biztos vagyok benne, hogy az erdészszakma, a vad szeretete az én életemben elkísér, ahogy nagyapámat és édesapámat is kíséri..


Életem első őzbakja korát négyévesre tettük. A trófea súlya 200 gramm körül alakul, de pontos adatokat, csak a bírálat után tudunk adni – tájékoztatta az Agro Jager News Kunszentmiklósról, Halmai Bence.

Dr. Szilágyi Bay Péter LL.M. / Fotó: Halmai Bence családja és barátai
Forrás: Agrojager