Az agancsost elejtő osztrák vadászvendégemmel 18 éve vadászunk együtt. Sok közös vadászélményt tudhatunk magunk mögött, de mind közül ez lesz talán a legemlékezetesebb…

A bikát 2019 óta ismertük, hullott szárai akkor 4-4 kilogrammot nyomtak, már akkor impozáns látványt nyújtott és úgy ítéltem meg, idén megérett az elejtésre is. Pár nappal korábban messziről már volt alkalmunk megfigyelni a vendéggel.

Szeptember 7-én hajnalban célzottan rá mentünk ki, de nem jártunk szerencsével, a bika tarvaddal és mellékbikákkal körülvéve, hamar beváltott a sűrűbe. Terveztük az esti vadászatot, tanakodtunk, vajon hogyan hozhatnánk terítékre? Hosszas mérlegelés után arra a megállapításra jutottunk, hogy oda, ahol biztonsággal elejthető volna, zavarás nélkül biztosan nem tudunk bemenni.

Az az egyetlen megoldás kínálkozott, hogy az eredményes vadászat érdekében az egész napot a magaslesen töltjük. Megjegyzem, a 45 éves pályafutásom alatt ez volt az első és valószínűleg az utolsó ilyen alkalom, bár az is igaz, hogy a nyugdíj előtt ez a mostani már az utolsó előtti szarvasbőgésem…

A lesen maradtunk tehát, de 10 óra körül igencsak kezdtünk megéhezni. Visszaballagtam hát az erdőn keresztül a derékig érő szederindásba a kocsihoz, ügyelve arra, hogy még véletlenül se zavarjam meg a közelben pihenő szarvasokat.

Még egy kutya is volt velünk, neki is hoztam vizet, magunknak pedig ennivalót is. Visszaértem a lesre, majd vendégemmel kényelmesen elfogyasztottuk az elemózsiánkat.

Ahogy telt az idő, úgy lett egyre melegebb és amikor a napsütés már-már elviselhetetlenül erős lett – szokatlanul meleg szeptemberünk van -, akkor a tűző napsugarak ellen az üléstakaró pléddel csináltam magunknak enyhet adó sátrat, bevallom, enélkül nem biztos, hogy kitartottunk volna.

Az egész napot kint töltöttük tehát és tudtuk, hogy a lestől kb. 250 méterre ott fekszik valahol a hőn áhított bika! Egyszer napközben előmerészkedett, akkor megnyugodtunk, hogy igen, valóban itt van. Csendben vártuk a megfelelő alkalmat és türelmünk, állhatatosságunk végül meghozta gyümölcsét!

A bika 16 óra körül kezdett bőgni és ezután már igencsak felgyorsultak az események. Egy fél óra múlva a fejedelmi vad egyedül lépett ki a vadföldre, óvatosan körülnézett, kereste a teheneket. A biztos kezű vadász ekkor tett lövést rá és ahogy általában, most sem hibázott…

A bika korát 11-12 évre becsülöm, a trófea 24 órás tömege pedig 12,02 kilogramm lett”.

Forrás: Németh László – SEFAG Hunting Hungary