Vári István fényeslitkei vadász vaddisznóra vadászott. Élményeit megosztotta lapunkkkal:

Több mint fél évet szenvedtem, amíg sikerült elejtenem 300. vaddisznómat. Ahányszor próbálkoztam rendszeresen szarvasok kerültek elém, melyek közül jó párat el is ejtettem. Úgy látszik néha fordítva ülök a lovon. Azért az egy serte vadért meg kellett dolgoznom rendesen.

A hétfői napra pihenőt adtam magamnak, de tegnap már megint vadásztam. Sikerült is egy gímszarvas ünőt és egy rókát terítékre hoznom. A róka elejtése után vettem csak észre, hogy a lövés zajára négy disznó ugrott át előttem az erdei nyiladékon. Olyan gyorsak voltak, hogy megcélozni sem volt időm őket.

Ma délután elég korán indultunk Papp Ervin és Oláh Sándor barátaimmal, mert egy utánfutó alma montot és egy zsák tengerit vittünk a szórómra. Gondoltam oda sem jön ki sok vad, mert megérzi a szagunkat. Én legfeljebb egy szarvas tarvadat lövök ebben a hideg viharos szélben. A srácokat pedig elküldtem a szomszédos helyekre. Kegyetlen hideg szél fújt. Így tél előtt nem igazán vagyunk még hozzászokva, de csak várok egy kis ideig, hátha Ervinéknek bemegy valami.


Aztán megjelentek a dámok. Célozgattam, de meggondoltam a lövést. Egy kicsit messze voltak, meg aztán most inkább egy gím szarvas kellett volna a karácsonyi kolbászba . Újra letettem a puskát és benéztem a szóróra. Az ütő is megállt bennem. A szórón egy nagy disznó állt! Gyorsan letettem a távcsövet és már vettem is a puskát. Mire megcéloztam volna elindult az erdőbe. Pillanatok műve volt, hogy le tudtam adni egy célzott lövést.

Úgy éreztem nem nagyon késtem le és jó helyre ment a lövedékem. Azért izgultam is, mert a kan beugrott az erdőbe és eltűnt a szemem elől. Hívtam Ervint és Sanyikát, hogy mi történt és kértem őket, hogy fél óra elteltével jöjjenek hozzám. Nagyon bizakodtam a jó találatban, még ha esetleg kicsit hátra csúszott volna lövedékem.

Majd megfagytam már a lesen, amikor egy csapat gím szarvas közeledett felém. Nem nagyon zavartatták magukat. Sőt! Tőlem olyan 30 -40 méterre lefeküdtek a fák közé és csak akkor keltek fel nagy duzzogva, amikor megérkeztek barátaim. Már a rálövés helyén jó vérnyomot találtunk. Tüdőlövésre utaló habos világos vérnyomon indultuk az erdőbe.

Én mentem elől töltött fegyverrel. A fiúk kissé lemaradva követtek és jelezték a vércsapát. A bőséges vérnyom egyre bizakodóbbá tett. Egyszer aztán megpillantottam a már kimúlt kanomat. Óvatosan közelítettük meg, de lövésre már nem volt szükség.

A Csarodai remete lelke már az örök vadászmezőkön járt. Zúgjanak neki a Beregi tölgyesek! Ha lassan is, de csak sikerül visszatérnem a régi kerékvágásba. És aztán el ne felejtsem a horgászatot, mert már több mint két hónapja nem voltam a vízen. Ez a disznózás eléggé eltántorított.

Üdv a vadásznak, tisztelet a vadnak!

Írta és fényképezte: Vári István
Forrás: Agrojager