A képen látható szép őzbakot Polgár Zoltán neves borász, vadász és egyben a társaság jó barátja ejtette el.
„Egy régi meghívásnak eleget téve, kora hajnalban indultunk el Budapestről a beírókönyvhöz. Ez konkrétan hajnali 3:00-órás indulást jelentett, de utólag visszaemlékezve érdemes volt ilyen korán felkelni és kimenni. 4-kor már a lesen ültünk, és vártuk figyelmesen a felkelő nap sugarai által megvilágított területen, hogy mit hoz elénk a mai hajnal. Itt-ott, egy két suta és gida, korán kelő rókafi, gerlék és galambok és megannyi madár csiripelése zenésítette meg a várakozást, amelyet vendégünk, szarvas-mangalicás házi szendvicsével próbáltunk feledtetni. A lesen nem hozott sikert, és a cserkelés mellett döntöttünk a mecséri részen. A búza már magas, reményünk a köztes és még nem annyira magasra nőtt kukoricás és napraforgós részekre koncentrálódott. Hosszadalmas séta és sok távcsövezés következett, majd egy hosszabb rész után, egy messziről felénk tartó vörös testű bakra lettünk figyelmesek, mely a hajló mögött közelített felénk, a mögöttünk lévő és rejteket adó repce felé. Vártunk és figyelmesen néztük és bírálni próbáltuk, hogy milyen a bak! 200 méter után már jól látszott, hogy egy nem szabályos agancsú bak közelít felénk. Jobb száron semmi, bal száron egy kis „ágkezdemény”. Miközben folyvást közelített felénk, megszületett az elhatározás: lőhető. Száz méterre előttünk, megállt és figyelte sutáját, majd 5:40-körül, eldördült a lövés, amely nyomán azonnal tűzbe rogyott a bak!

A terítékkészítés, majd a gratulációkat követően Zoli bácsi megjegyezte, hogy még ilyen trófeájú bakkal nem hozta össze a sors! El is nevezte a pincészet zászlós boráról „Elixír Baknak”.”

Forrás: Vadászlap