„December 23-án az esti órákban az erdő mélyén egy fiatal akácosnál vártunk, ahol kökénybokrok és sűrű vadszeder szövevényes rengetege alkotta a talajtakarót.
Holdfényes, ám de köd fátyolos volt a nyiladék melyen lesben álltunk és reméltük, hogy az előző napi nyomokból ítélve, talán elénk téved egy serte vad. A távolban egyszer csak megjelent egy nagy fekete árny, amely lassan de folyamatosan meg-meg állva közeledett felénk. Látszott, hogy nagyon óvatos, tapasztalt vaddal állunk szemben. Fejét fel-fel emelte és ilyenkor mélyet szippantott a levegőből hátha veszély leselkedik, de szerencsékre ezúttal a széljárás nekünk kedvezett és észrevétlenek maradtunk számára. Majd mikor megfelelő távolságra érkezett és masszív testét teljes egészben keresztbe mutatta, le adtam egy lövést. Pár másodpercig hallottuk ezután a maga előtt mindent zúzó csörtetést, amely hirtelen abba maradt, mely mint tudjuk, általában jót jelent. Az éjszakában, a sűrű aljnövényzettől alig láttunk pár métert magunk elé, bár a rálövés helyén az elugrás irányába mutató pata nyomokat megtaláltuk, de vért egy cseppet sem, így vajmi kevés remény volt rá, hogy egy jóravaló vadászkutya nélkül eredménnyel járjunk, ezért felhívtam Ádámot, akiről tudtam, hogy nagyon segítőkész, akire bármikor számíthatok és nem mellesleg egy kiváló kutyával rendelkezik, a kérésemre azonnal igent is mondott.

Hajnalban nem ért minket csalódás, Báró nagyon céltudatosan indult el légszimattal és pár perc alatt elvezette Ádámot a vadkanhoz. Hiába ütötte át a vad testét a lövedék, egy csepp vért nem hagyott el a közel 100 méteren, amit a sűrűben megtett. Báró nélkül vajmi kevés esélyünk lett volna megtalálni, így nagyon hálás vagyok neki és gazdájának, hogy karácsony napján is első szóra jöttek segíteni.

Jómagam részéről pedig úgy érzem, hogy vadász szívnek nehéz többet kívánnia, mint karácsony reggelén egy vadkant a terítékre.”

Forrás: dr. Bihari Csaba