„A 2015. évi tavaszi bakvadászattal indult el a „vadászkarrierem”, akkor életem első bakjait, egy Nyíregyháza melletti vadásztársaság területén ejtettem el.

Ahogy ma, akkor sem a szabályos, hatos bakok vonzottak; a rendellenes, különös agancsok érdekeltek. Az akkori vadőr kísérőm tanúja volt első sikerélményeimnek, ez lett későbbi barátságunk alapja. Abban a bizonyos első vadászévemben, sikeres kezdést tudhattam magaménak, és a trófeáim között – büszkeségemre –, volt egy különleges, köztünk vadászok között csak gyilkosként emlegetett bakagancsom is.

Az akkori 8 éves, gyilkos őzbakomnak, sikerült sokáig elkerülnie minket. Idős korára való tekintettel a vadőrrel együtt akkor úgy gondoltuk, hogy utódai jelen vannak, vagy megjelennek majd a területen. Az idei idény első napján igazolta feltevésünket az élet.

A reggeli cserkelés alkalmával az első bak – amelyet a kora reggeli órában megpillantottam – újra egy „gyilkos” volt. A középkorú bak, hosszú, hegyes, oldalágak nélküli gyilkos agancsot viselt. Bár messze volt (körülbelül 150 méterre, egy lucernás szélén legelészett a drótkerítés mögött), én tudtam cselekednem kell, hogy a későbbiekben ne jelentsen veszélyt a fajtársaira, és ne örökítse tovább a rendellenes, a területen már jelenlévő génállományát. A lövés eldördült, a vad tűzbe rogyott a lucernásban.

Az élet, egy különösen szép párhuzammal, és egyben vadászélménnyel ajándékozott meg, hiszen két évvel ezelőtt, alig pár száz méterrel arrébb került terítékre, az első gyilkos bakom.”

Forrás: Vadászlap