Mindig hatással volt a mozivászon a kutyadivatra. Gyerekkorom egyik slágerkutyája az ír szetter volt, amelyet egy kanadai produkció tett népszerűvé.
A hatvanas években bemutatott film címe A nagy Red volt: állatbolond kisfiúként többször is láttam, és természetesen én is vágytam egy ilyen pompás, vörös szőrű kutyára.

Csak amikor negyven évvel később újra megnéztem a filmet, akkor szúrt szemet az érdekes tény, hogy az ír szettert már ekkor is úgy tartották számon, mint kiállítási „díszkutyát”, amely szép ugyan, de vadászatra már alkalmatlan. Pedig ezt a fajtát eredetileg apróvad, mindenekelőtt szárnyas – fácán, fogoly, fürj – vadászatára tenyésztették ki, és egyedei a mai napig ösztönös érdeklődést mutatnak bármilyen madár, akár a városi galambok iránt is. A vadászatra használt állomány azonban már igen régóta elszakadt a kizárólag küllemi szempontok szerint szelektált luxusebektől, olyannyira, hogy Amerikában például másképp is nevezik őket: ír szetter alatt a show-kutyákat értik, míg a valamivel kisebb, szikárabb alkatú munkakutyákat vörös szetter néven tartják nyilván.

Az ír szetter színe nem volt mindig egységes mahagónivörös: egy XIX. századból származó leírás még vörös-fehér, illetve „citromsárga” kutyákról, valamint fehér alapon gesztenyebarna foltos állatokról tesz említést. Csupán 1886-tól, a hivatalos fajtaleírás dublini rögzítését követően vált uralkodóvá a törekvés az egyszínű példányok tenyésztésére, amit nyilván az is magyaráz, hogy így könnyebb volt megkülönböztetni az „igazi” ír típust a vele rokon és hozzá hasonló, de mindig foltos angol szettertől. A vörös-fehér ír szetter így kis híján ki is halt, és kizárólag Írország szigetén maradt fenn, egészen addig, amíg az 1970-es években meg nem indult a fajta tervszerű újjáélesztése, ezúttal ügyelve azonban a használati értékek megtartására is. Ma a vörös és a vörös-fehér ír szetter két különálló fajtát képez.

Akár egyszínű, akár foltos kutyákról legyen szó, az ír szetter elegáns, arisztokratikus megjelenésű jószág. Hosszú, selymes, hullámos, de sosem bozontos szőrét élvezet simogatni, meleg, barna szemeinek pillantása értelmet és hűséget sugároz. Barátságos, jóindulatú állat, a gyerekeknek fáradhatatlan játszótársa, de a lakásban, sőt vendégségben is képes a nyugodt, illedelmes viselkedésre, ha mozgás- és játékigénye egyébként kielégítésre talál. Rendkívüli mértékben kötődik az emberhez, állandóan igényli a társaságát, így a legnagyobb merénylet ellene, ha ridegen, udvarba vagy kennelbe zárva tartják. Házőrzésre egyébként is tökéletesen alkalmatlan, viszont remekül bevált terápiás kutyának. A fajta elszánt tenyésztői és rajongói azonban nem adták fel azt a törekvést sem, hogy a „nagy Redből” egyszer még újra vadászkutyát faragjanak…

Forrás: MNO