A legtöbb vadászkutya szereti a vizet és kiválóan úszik, ám kevés olyan van köztük, amely akár vidra módra a víz alá bukni is hajlandó a zsákmányért. A vízispánielek azonban ezt is megteszik. Legismertebb fajtájuk az ír vízispániel, de még ez is ritkaságnak számít.

Ránézésre az ír vízispániel kilóg a spánielfajták sorából: jókora mérete és a fejtetőn bóbitát képező, göndör szőre miatt inkább az óriás uszkárra emlékeztet, s a hasonlóság nem is véletlen. Bár a spánielek legnagyobbikának története a múlt homályába vész, szinte bizonyos, hogy eredete a portugál vízikutyára vezethető vissza, amely egyesek szerint a mórok, mások szerint a vizigótok közvetítésével jutott Hispániába. Bármilyen tetszetős lenne is a magyar fülnek, a vizigótok nevében a „vizi” nem a vízre, illetve a vízikutyára utal: nyugati gótokat jelent (lásd: west), szemben a keleti, azaz ostrogótokkal, akiknek ebeitől viszont feltételezhetően a szintén vízkedvelő uszkár származik.

Akárcsak a többi spániel, a vízispánielek ősei is az Ibériai-félszigetről érkezhettek tehát a brit szigetekre. Akármelyik elméletet fogadjuk is el azonban, a fajta őseredetét minden bizonnyal Közép-Ázsiában kell keresnünk, ami magyarázatot ad arra, hogy az egyébként egész testén göndör fürtöket viselő vízispániel pofáját és farkát – amelyet „patkányfaroknak” becéznek – miért borítja rövid szőr, valamelyest az afgán agárhoz hasonló küllemet adva ennek a ritka fajtának. Írországban az 1600-as években említik először a „vízivadat űző vízi ebeket”, amelyeket vízhatlan bundájuk a jeges ártól is megvéd, szaglásuk, hallásuk, látásuk pedig egyaránt kitűnő. Modern formáját a fajta az 1800-as években nyerte el.

Az egyszínű, sötét májbarna ír vízispánielen kívül léteznek, illetve léteztek más, még nála is kevésbé ismert és elterjedt vízispánielek is. Közülük sajnos már kihalt a fehér alapon barna foltos angol, illetve az Anglia és Skócia közti határfolyóról elnevezett, szintén barna színű tweed vízispániel – bár utóbbiak is tovább élnek több más vadászkutyafajtában, például a golden vagy a curly coated (göndör szőrű) retrieverben, illetve az amerikai vízispánielben, valamint a belőle kitenyésztett boykin spánielben. Az újvilági vízispánieleket hazájukban ma is vadászatra használják.

Bár olykor kissé öntörvényű, és a túlzott dresszúrát rosszul viseli, a vidám, aktív, játékos ír vízispániel sportkutyaként is beválik, és kiváló társa lehet a gyerekeknek. Éppen ezért meglepő, hogy mégsem terjedt el jobban családi kedvencként, hasonlóan feltételezett őséhez, a portugál vízikutyához, amelynek bundáját hagyományosan az uszkáréhoz hasonlóan „oroszlános” fazonra szokás nyírni. Sokak szemében előnyös tulajdonsága ezeknek a kutyáknak, hogy göndör szőrüket szinte egyáltalán nem hullajtják – ezért esett a választása a portugál vízikutyára az Egyesült Államok jelenlegi elnökének is.

Forrás: MNO