Másfél évvel ezelőtt nagy felháborodást keltett annak a farkasnak a története, aki hazánkban pusztult el. Az M237-es jeladóval ellátott, fokozottan védett állat vándorlását annak idején nagyon sokan követték.
2023. április elején azonban a nyomkövető elhallgatott, és nagyon rövid időn belül felmerült, hogy az úton lévő farkas – melynek természetvédelmi értéke 250 000 forint – elpusztulhatott.
Sorsának tisztázása érdekében az Aggteleki Nemzeti Park jelzése alapján, – mivel feltehető volt, hogy pusztulását emberi beavatkozás okozta – a KR NNI Korrupció és Gazdasági Bűnözés Elleni Főosztály Kiemelt Ügyek Osztály Környezeti Bűnözés Elleni Alosztálya 2023. április 8-án nyomozást rendelt el ismeretlen tettes ellen természetkárosítás bűntett elkövetése miatt.
Az adatok alapján a nyomozók megállapították, hogy a védett farkas elpusztításával, tetemének eltüntetésével két nyíregyházi férfi gyanúsítható. A gyanú szerint az 50 és a 49 éves gyanúsított az állat elejtését követően a tetemről a jeladót levágta, majd azt a Hernád folyóba dobta. A nyomozók azt búvárok segítségével találták meg.
Arról még tavaly adtunk hírt, hogy a két elkövetőt 2023. augusztus 2-án hajnalban elfogta a KR NNI.
A nyomozók az egyik férfi elfogásához a Terrorelhárítási Központ munkatársainak segítségét kérték, mivel engedéllyel tartott lőfegyverrel rendelkezett. Őt természetkárosítással, kiskorú veszélyeztetésével, lőfegyverrel visszaéléssel, valamint rongálással gyanúsították meg, míg társát természetkárosítással és kiskorú veszélyeztetésével. Utóbbi bűncselekmény miatt azért kell mindkettőjüknek felelniük, mert a védett állatot az 50 éves férfi 11 éves fia lőtte le. A gyermek életkorára tekintettel nem vonható felelősségre tette miatt.
A két gyanúsított elfogását követően egészen idén május végéig letartóztatásban volt, azóta mindketten bűnügyi felügyelet alatt állnak.
A másfél évig tartó nyomozás során a KR NNI Környezeti Bűnözés Elleni Alosztálya valamennyi bizonyítékot beszerezte, hogy a nyomozati iratokat vádképesen adhassa át az ügyet felügyelő Encsi Járási Ügyészségnek.
Ennek során kihallgattak minden olyan személyt, aki a bűncselekménnyel, illetve a vadászok tevékenységével kapcsolatban releváns információkkal szolgálhatott. Kutatásokat és szemléket hajtottak végre a gyanúsítottakhoz tartozó ingatlanokban, illetve gépkocsikban, valamint az elkövetés feltételezett helyszínén.
Lefoglaltak minden olyan tárgyat, biológiai anyagmaradványt, vérrel szennyezett eszközt, állati szőrképletet, amely a bűncselekménnyel összefüggésbe hozható. Az eljárásban kirendeltek igazságügyi hematológus, genetikai, fizikai és kémiai, pszichológus, vagyontárgy, valamint nyomszakértőt is, hogy vizsgálataikkal egyértelműen alá tudják támasztani a bűncselekmény elkövetését.
A beszerzett adatokat és információkat folyamatosan elemezték, hogy rekonstruálják az eseményeket, aminek érdekében felvették a kapcsolatot a svájci hatóságokkal, valamint az eljárásba bevonták a különböző társhatóságokat is.
Annak ellenére, hogy az események szinte minden mozzanatát sikerült feltárni, az elpusztult állat hollétét nem tudták megállapítani. Az aprólékos nyomozati munkájuknak köszönhetően ugyanakkor teljes képet kaptak a védett farkas elpusztításával kapcsolatban.
A nyomozók az eljárást befejezték, a több száz oldalas iratanyagot vádemelés céljából megküldték az Encsi Járási Ügyészségnek.
Forrás: Rendőrség / Agrojager