liba1A legutóbbi írásomat egy általam fontosnak tartott jelmondattal zártam, amit adoptálok a mostani elmélkedésembe is. Sokunk életében kiemelkedő fontossággal bír a liba vadászata, de köztük is akad megszállott, már-már mindent ennek alárendelő vadásztárs.

Persze nem szentírást, vagy a vadászok „libázó tíz parancsolatát” szeretném megírni, de megosztom az évek alatt felszedett tudásom. Tibori Ádám, a budapesti Frommer Fegyverbolt fegyverművesének írása következik:

Aki most kezdené el vagy csak kacérkodik vele, annak hasznos tanácsok is lehetnek, de amit biztosan tudunk, hogy ez a vadászat azért nehéz, mert a vadlibának roppant éles szeme van és bizony sokszor igen magas röptű madár. Az előbbin nem egyszerű túljárni, mert akármilyen profi a környezetbe olvadó ruházatunk, vagy éppen lessátrunk, a vadliba valamilyen okból kifolyólag a legkisebb mozgást is kiszúrja. Van aki lesgödörből, van aki nádból vadászik rá – mindenkinek van egy bevált módszere és persze egy bakónyi “szerencséje” is. Az éles szeme miatt, mikor észleli a veszélyt olyan meredek emelkedésbe kezd, hogy sok vadászpilóta megirigyelné! Ilyenkor már csak a fegyverünk jó szórásképében bízhatunk, amelyet elsősorban azonban a szűkítése fog meghatározni, másodsorban pedig a magunkkal cipelt és előtte gondosan kiválasztott lőszerünk.

Kezdjük a szűkítéssel vagy másnéven choke-kal: a távoli lövésekhez, ez esetben magasba történő vadászathoz teljes szűkítéseket szoktak/szoktunk használni. Azért írom többes számban, mert nem csak egy teljes szűkítésünk lehet, hanem a sorrend így alakul: Full, Extra Full.

Részemről, a Gemini szűkítéseket szeretem, mert nagy választékban gyártanak ilyen choke-kokat és mivel a sörétes fegyverekben is kiemelkedőek az olaszok, ezért egy jó választásnak tartom.

liba2

Az általuk gyártott kiegészítők között segítségünkre lehet a 100 mm hosszú full szűkítés, ami egy toldás is egyben és megnöveli a fegyverünk hosszát! Ám mielőtt valaki megrendelné, fontos megjegyezni, hogy csak félautomata rendszerű fegyverekhez ajánlatos! A bock vagy dupla puskák csőössszetartásából kifolyólag, egyszerűen nem lehet kettőt egymás mellé “betekerni”. Így a „tűzerőnk” igencsak lecsökkenne. Bár az is igaz, hogy félautomata fegyveren kívül mást nem is igazán tudok elképzelni ilyen célra.

Lássuk be, hogy az a 100 mm sokat számít, s ha a helyzet megkívánja és miért is lennénk hátrányban a vadásztársakkal szemben? Persze most biztos páran felszisszennek és magukban sorolják az érveket, hogy miért nem vesz a kezébe egy valamire való vadász ilyen fegyvert?! De mi sikeres vadászatra törekszünk, és nem akarjuk, hogy a mellettünk várakozó vadásztárs orra alatt elmorzsoljon egy apám által igen kedvelt mondást, amikor csak épp hogy érte pár szem a madarat: „Láttam azért kapott két szemet… Az annyától”

liba3

Igen is nagyon sok múlik azon, hogy sikeresek legyünk a fegyver megfelelő megválasztásában és a vadászatra való felkészítésben!

A lőszer kérdés

Rendben van, hogy megfelelő a fegyverünk, de milyen lőszert használjunk? Persze ez terület- és libafüggő is, de szerintem nem igazán mondok nagy butaságot, ha a 4 mm-es sörétszemet és a megfelelően nagy töltetet javaslok mindenkinek. Nem elég, hogy valahogy feljut az ólomszem, a sörétraj, de szükség van behatolási erőre is, amit a kemény tollazat igencsak megnehezít.

liba4

Ha tehetem, így a vevőknek nagy töltetű magnum lőszert ajánlok, hogy ne csak puffogtatás legyen a végeredmény! 36 grain-től felfelé bátran választhatunk. Persze ésszerű határok között maradva, mert úgy is csak a végén a vállunk bánja és az önmérséklet fontos ebben a vadászati formában is.

Összegzésképpen, ha az ember teheti, akkor egy félautomata fegyver az ideális választás, amelyet 76 cm-es csővel szereltek. Ehhez egy Full, vagy Extra Full szűkítést javaslok és egy 4 mm-es söréttel töltött 36 graines, vagy annál erősebb lőszert. Itt is érvényes az a mondás, hogy a minél hamarabb és minél gyorsabban hozzuk terítékre a vadat. Fegyvermesterként fontos kiemelnem, hogy mindig törekedjünk arra, hogy abból a sok tényezőből, ami a vad biztos elejtését gátolja, a lehető legtöbbet iktassuk ki vagy minimalizáljuk!

Vadász üdvözlettel: Tibori Ádám fegyverműves

Forrás: Agrojager