Miért pont hét? Azért, mert a számmisztikusok szerint a hetes szerencsés, sőt „boldog” számnak minősül. De gyakori a vallásban, a népmesékben is. Gondoljunk csak a hét szentségre, a hét főbűnre, a hét vezérre, a hét törpére, a világ hét csodájára, a hét mesterlövészre.

Az alábbiakban pontosan ennyi golyós vadászlőszerről emlékezem meg röviden és tömören. Kiválasztásuk, bemutatásuk persze teljesen önkényes. Ebben a kérdésben kizárólag az döntött , hogy az alábbiakat behatóbban ismerem, mint mondjuk az ebben az írásban nem szereplő, ámbár a vaddisznó elejtésére módfelett alkalmas .30R Blaser-t, vagy példának okáért az újra közkedvelt 8x57JS-t, a 9,3×64 Brennekéről nem is beszélve. Ezek szintén nagyszerűen használhatóak erre a célra (is), de saját tapasztalatom nem sok volt velük kapcsolatban.

A .243 Winchester töltény hamar meghódította az alföldi vadászok szívét, főleg persze a Kádár-korszakot követő időszakban. Hát persze! Rókára, őzre, mondhatni, tökéletes. De disznóra? Bizony arra már nem annyira kiváló. Kicsit keveslem az ilyen muníciók legnehezebb lövedéktömegét is. Nyári disznóra még megteszi, de tél elején, főleg nagytestű kanra már nem az igazi. Érzésem szerint ilyen téren a belépőszintet a 6,5 milliméteresek képviselik.

6,5×55 Swedish

Nekem is van ilyen, eredetileg immár kiérdemesült állományba tartozó katonai lőszerhez készült puskám, pontosabban egy Merkel KR 1 tolózáras ismétlőhöz megfelelő váltócsövem. Kifejezetten disznóvadászatra mégis ritkán viszem magammal, pontosan azért, mert „alapszint”. Akárcsak a néhai kedves barátom, Páll Endre választotta 6,5×57, ami persze ugyanabba a kategóriába tartozik. Ezen az sem változtat, hogy a svéd Jan Åkerman, neves vadász és fegyverforgató szakírónak pont egy ilyen munícióhoz készült a „vildsvinsbössaja”, avagy vaddisznós puskája. Ez voltaképpen egy csinosabbá tett, alapjaiban közönséges svéd katonapuska volt. Azzal lőtte legtöbb sertevadját, oroszlánrészben a dámjait, gímszarvasait, s vagy ötven jávort. Satzger Lászlónak szintúgy eme kaliber volt a fő kedvence. Ők azonban az átlagosnál jobb vadászok és lövészek voltak, részben ez indokolja választásuk helyességét, s magyarázza az azzal elért fényes eredményeiket. A gyakorlatban a nehézvad elejtésére főleg a 10 gramm körüli lövedékek váltak be. Nagyszerű az áthatolóképessége, és – természetesen vitális testrészeket eltalálva – jó az ölőhatása.

7×57 Mauser

Akárcsak a fentebb említett , ez is „obsitos” katonatöltény. Annak is a javából való. Árnyalatnyival tán valamivel különb vaddisznóra, mint az imént említett skandináv rokon. Nem sokkal, de mégis. Az ehhez készített puskák sem nevezhetőek „rúgósnak”, használatuk pont ezért kényelmes. Sorolhatnám, hogy a nagy W.D.M. Bell és az utánzói összességében hány száz vagy éppen hány ezer elefántot, s egyéb, kemény afrikai vadat ejtettek el vele a Fekete Földrészen, de ezek minden bizonnyal szélsőséges esetek. A Kárpátok alatt dr. Studinka László például csak fenntartásokkal tartotta „disznólövőnek”. Egyikük sem rajongott érte, ha erről kérdezték. Ugyanakkor persze cseppet sem rossz töltény, csak hát biztoskézzel kell célba juttatni a lövedékét. No, de melyiket nem?

7x65R Brenneke

Egyik fő kedvencem, mindenes célokra, ideértve a vaddisznóvadászatot is. Kaliberjelzésében szereplő „R” betű a hüvely peremes voltára utal. S míg a fentiek főleg – de nem kizárólag – tolózáras ismétlőpuskák „abrakját” jelentik, ehhez a lőszerhez billenőcsövű egylövetűek és duplagolyósok is készülnek. Gyakorlatilag a hornyos hüvelytalpú 7×64 Brenneke „testvérének” tekinthető, s amit erről elmondok, az áll arra is. Sokféle nagyvadat hoztam terítékre vele. Nem állítom, hogy ez az ideális lőszer a sertevad elejtésére, de alighanem jobban megfelel erre a célra (is), mint a vékonyabb lövedékű hat és felesek. Erdészeknél, drillingpártiaknál gyakori, hogy ilyen golyóscsővel rendelkező billenőcsövűt választanak maguknak. Erősebb, mint a 7x57R, ugyanakkor nem rúg sokkal nagyobbat.

.308 Winchester (7,62×51)

Megint egy haditöltény… Univerzális, s óriási előnye, hogy a legtöbb lőszergyár készíti, sokféle változatban. Gyakorlatilag szinte minden vadászboltból azonnal beszerezhető. Olcsó és jó tolózáras, középagytáras puskák (is) készülnek hozzá. Valószínűleg ilyen kaliberű puskáimmal lőttem eddigi életemben a legtöbb nagyvadat. Előnye, hogy a hozzá készített könnyű golyósok lövéskor bekövetkező hátrarúgását csak az erre szuperérzékenyek tartják kényelmetlennek. Ráadásul igen nagy pontosság érhető el vele.

.45-70 Government (11,6x53R)

Noha peremes hüvelyű muníció, így billenőcsövű vadászpuskák, valamint tömbzáras egylövetűek (gavallérok) is készülnek hozzá, azonban főként kengyelkulcsos ismétlőkbe való. Ennek is katonai múltja van, sőt, mi több, 1873-ban rendszeresítették az USA-ban! Ezzel tehát a legrégibb, de korántsem a legrosszabb muníció a felsorolásban. A magam részéről ebben a kaliberben egylövetű, külsőkakasos Pedersoli Sharps M. 1874-gyel és 1895-ös mintájú Marlin kengyelkulcsos, csőtáras ismétlővel lövöm a nagyvadat. Visszarúgás tekintetében általában valamivel jobb a helyzet, mint a 9,3x74R-nél. Igen nagyot szól viszont az ilyen puska öblös csöve! A töltény lövedéke lassú, de nehéz megállítani. Disznóvadászaton a hatása – rövid és közepes távolságokon – csodálatos! Nekem hajtásban pont ezért fő kedvencem.

.30-06 Springfield (7,62×63)

Voltaképpen ugyanarra képes, ugyanazt „tudja”, mint a .308 Winchester – csak egy kicsit jobban! Kétségkívül igazi mindenes! Főleg Magyarországon. Velejáró tulajdonsága, hogy tetemesebb visszarúgásokat produkál, így nem mindenki rajong az ehhez készített , igen könnyű, rövidcsövű karabélyokért. Elsősorban ismétlők „eledele”, de készítenek hozzá duplagolyósokat is. Nekem volt több ilyen kaliberű fegyverem, s jelenleg is van, mégpedig egy Merkel M. KR 1-es tolózáras. Valahogy úgy érzem, hogy .30-06 Springfield kaliberű vadászfegyver nélkül hiányos lenne az arzenálom.

9,3x74R

Kifejezetten vadászcélra konstruált vaddisznós töltény, mely elsősorban billenőcsövű fegyverekhez illik. Két ilyetén öbnagyságú Antonio Zoli M. Savana duplagolyósom is volt az idők folyamán. A puskák sajnos időről időre elromlottak, a végén meguntam és megváltam tőlük, de a kaliberre sosem volt semmi panaszom! Maximum az, hogy a könnyű expresszek bizony igen keményen visszarúgnak. Azonban, ha csak egyetlen egy lőszert javasolhatnék a sertevad elejtésére, az pontosan ez lenne! Nagy az energiája, s azt le is adja, továbbá bőséges vérnyom marad utána, ha elcsúszott találattal történetesen elfutna a disznónk. Szerintem az utánkereső szakemberek dolgát is némileg megkönnyíti, amennyiben ilyen tölténnyel történt a sebzés, mintha egy „hat és feles” félrossz lövés után kellene keresgélni. Egyedüli „hátulütőjének” azt tartom, amit már fentebb is említettem volt, hogy ízlésem szerint bizony eléggé rugdosósak az ilyen szimpla-, vagy duplacsövű expresszek.

Kovács László

Forrás: Vadászlap