A trófeabírálat rendszeréről a vadásztársadalomban kevés szó esik, annak ellenére, hogy a bíráló szakemberek meglehetősen komoly hátteret igénylő, értékes munkát végeznek, ennek egyik sarkalatos pontja a trófea fotózása. Az Országos Trófeabíráló Testület (OTT) tagjaként Pető Zoltán 2017 óta készíti a fényképfelvételeket a testület elé került trófeákról. Korábban a Pest megyei vadászati hatóság előtt bemutatott kiemelkedő, vagy különleges trófeákat fotózta. Az elmúlt évek során megszámlálhatatlan alkalommal kattintotta el a gép expogombját, de vajon milyen szempontok vezérlik, amikor megörökíti a kapitális trófeákat? A szakember segítségével pillantsunk be a kulisszák mögé!
„Nem iskolában tanultam fényképezni, autodidakta módon sajátítottam el a tudást, sok-sok tapasztalás és kísérletezés eredményeképpen tettem szert a szükséges technikai ismeretekre. Szidnai Laci bácsi „Trófeák kikészítése, bírálata, fotózása” című könyvében (MÉM ún. barna füzetek 5. száma) külön fejezet foglalkozik a témakörrel, itt megtalálhatóak az irányelvek és még ha a technika változott is, az alapvetések maradtak, ezek ma is irányt mutatnak. Nekem már annyiban egyszerűbb a dolgom, hogy – szemben az analóg technikával, a digitális gép keresőjében rögtön látom, milyen fotó készült, bár az igazán apró részletek és a mélységélesség a monitor előtt jön elő igazán. A gyakorlat ahhoz kell, hogy már a helyszínen lássuk, hogy adott trófeánál melyik pozíció a legelőnyösebb, tekintve, hogy a cél az, hogy a lehető legtöbbet mutassa meg a fotó” – magyarázza Pető Zoltán. Sok mindent azonban magamnak kellett kitapasztalnom, az egyik legfontosabb, hogy hogyan tudom biztosan beazonosítani a trófeát. E célra készítettem egy sorszámozót, a trófeára mindig az elsőfokú bírálat sorszámát teszem, a számok egy mágnescsíkon vannak, így könnyen és gyorsan cserélhetőek. Korábban fóliatartót készítettem a számoknak, de ennek felülete a fotózáskor visszacsillant, ezért kellett kitalálnom valami mást. A mágneslapok fehér oldala matt és a számok nyomtatóval nyomtathatóak, így a gép előtt is tökéletesen megfelel” – folytatja a szakember.
Minden, az OTT elé került trófeáról készül kép, mert ha később bármilyen észrevétel érkezne a testület felé, akkor a felvétel alapján bizonyítható, hogy melyik trófeát mutatták be a bírálaton. Az, hogy hány kép készül trófeánként, nagyban függ annak felépítésétől. Míg például a gím- vagy őztrófea a készített felvétel szögétől függően mást tud mutatni – fontos, hogy hogy állnak az ágak, kicsit elfordítva bizonyos részek takarásba kerülhetnek –, tehát kis eltérések nagyon mást láttatnak, addig egy mufloncsigát lényegesen egyszerűbb fotózni. Utóbbi esetében 5–8 kép készül, míg egy gímbikánál akár 15–20 is, és végül a legjobb 3–4 kép kerül archiválásra, egy szemből, ez mutatja a terpesztést, az aszimmetriát, egy-egy pedig jobbról és balról előnyös szögből.
„Az első fotó mindig egy teljes nagy kép, ahol a sorszám is látszik, később pedig különböző szögekből készítek felvételeket és fókuszálok a jellegzetességekre is. A dámnál a különböző szögből történő fotózásnak kisebb a jelentősége, esetében ritkábban fordul elő, hogy 6–8 fokos szögeltéréseknél nagy variabilitást mutasson, ezért kevesebb – 10–15 – kép készül róla. Szemből pusztán a dokumentálás kedvéért fotózom meg, innen látszik, hogy mennyire szimmetrikus a trófea vagy a behajló lapát is így látható, de a trófea szépségét, nagyságát alapvetően az oldalról megfotózott lapát hivatott bemutatni” – fűzi hozzá Pető Zoltán.
„A kanról is több felvétel készül, de főleg azért, mert nem szeretek vakut használni, a természetes fények mindig előnyösebbek, de vannak olyan helyzetek, amikor a benti fény nem elegendő. Ilyenkor figyelni kell a vaku szögállására és fontos, hogy a megvilágítás ne pontszerű (spot), hanem egyenletesen szórt legyen”.
A felszerelést – mely egy fényképezőgép, egy vaku, egy zoom objektív és állvány – a minisztérium biztosítja. Utóbbi is fontos elem, hisz a nagy mélységélesség kis rekeszt kíván meg, ami hosszú záridővel jár, ilyenkor a kézremegést is ki kell zárni, ebben segít az állvány. Szót kell ejteni a trófeatartó állványról is, mely még az elnök, Bognár Gábor OTB-s idejében készült, nagyon praktikus, stabil, felső része forgatható, így gyorsan, hatékonyan lehet fotózni a trófeákat.
„A vadászévkönyvbe szánt képeket utómunkázom, ami annyit tesz a gyakorlatban, hogy a trófeát Photoshop-ban körberajzolom, kiemelem és átteszem egy alaplapra, melynek a háttérszínét tetszés szerint állíthatom, így külön rétegekbe (layer) kerül a fotó, feliratozom és végül ezek a képek láthatóak évről-évre a vadászévkönyv utolsó fejezetében, az OTT éves beszámolójában.”
Forrás: Nimród
