Tizedik alkalommal rendezték meg a hivatásos vadászok országos szakmai versenyét augusztus 11- 12-én Tolna megyében.
A versenyen az előválogatókat követően minden megyéből egy hivatásos vadász indulhatott. A versenyt az Országos Magyar Vadászkamara Tolna megyei Területi Szervezete a Gyulaj Erdő és Vadgazdaság ZRt-vel közösen szervezte. A verseny helyszínét az erdőgazdaság biztosította a dámszarvasok hazájában, a gyulaji erdőben. A versenyfeladatok sikeres megoldása meglehetősen széleskörű ismereteket igényelt, mondta dr. Király István, a Tolna megyei Vadászkamara titkára.
A vadászoknak és főként a hivatásos vadászoknak, a vad által lakott környezet minden elemét ismerniük kell. Ennek megfelelően a versenyen a nagyobb hangsúly ezeknek az ismereteknek a felmérésére koncentrálódott. Így a résztvevőknek komoly anatómiai ismeretekről, botanikai ismeretekről kellett számot adni, olyan más érdekes versenyszámok mellett, mint például az állathangok felismerése.
Természetesen a vadászati kultúra és irodalom ismerete sem volt mellőzhető, hiszen az is a szakma része. A versenyszámok között természetesen volt lövészet is, hiszen a vadász egyik munkaeszköze a puska. De a közvélekedéssel ellentétben ez a tevékenység nem csak abból áll, hogy a vadat a vadász lelövi.
Sajnos hazánk ember által átalakított ökológiai rendszere a nagytestű ragadozók, mint például a farkas és a hiúz hiányát szenvedi. Jól is van ez így, gondoljuk, hiszen legalább e fajok nem jelentenek ránk nézve veszélyt. De van ennek hátulütője is, mégpedig az, hogy az általuk évszázadokkal, vagy évezredekkel ezelőtt szabályozott vadállomány kordában tartása mára emberi feladattá vált.
A verseny két napja alatt a résztvevők nem csak a feladatokra koncentráltak. Mivel az ország minden részéről érkeztek a versenyzők és kísérőik, a találkozó nagyszerű lehetőséget biztosított kötetlen szakmai eszmecserékre is, ahol mindenki megoszthatta a másikkal a maga tapasztalatait, problémáit.
A verseny eredményei: az első helyen Németh Sándor végzett, aki Somogy megyét képviselte. A második helyezett a Pest megyei versenyző, Varga András lett, míg a harmadik helyen Borsod-Abaúj-Zemplén megye hivatásos vadásza, Varga László végzett.
Forrás: Teol