„Nem kis megrökönyödéssel olvastam a bőrbagócsról szóló híradást. Már csak azért is, mert a téma – a szabad területen élő vad meggondolatlan gyógykezelése – már hónapok óta foglalkoztat” – írta prof. dr. Sugár László, a Kaposvári Egyetem Agrár- és Környezettudományi Kara Vadbiológiai és Etológiai Tanszékének professor emeritusa egy a portálunkon megjelent hírre reagálva.

A szóban forgó hír:

„A Deszki Gazdák Vt. tagjai tavaly észrevették, hogy a területükön lévő őzekben előfordul a bőrbagócs. Ezért az őzvadászat befejeztével, január 28-án több etetőnél is gyógyszerrel kevert takarmányt helyeztek ki. Ez a féregtelenítő a juhok, szarvasmarhák kezelésére is használatos. Ha vadnak adják, az adagolás végétől számított 28 napig nem fogyasztható a hús.” (további részletek itt).

Azon nem csodálkozom, hogy a vadászok zöme, nem szakember lévén, örömmel veszi tudomásul a bőrbagócsok elleni hatékony (?) gyógykezelés lehetőségét, és ha teheti, ki is próbálja. Annál inkább azon, hogy avatott szakemberek (állatorvosok) nem veszik a fáradságot, hogy utánajárjanak a témakörnek (jóllehet, van szakirodalom/szakkönyv, lásd alul!), s ami talán még fontosabb: átgondolni, mérlegelni a körülményeket, következményeket! Ezt sajnos más témakör kapcsán is tapasztaltam, amikor egy „aktív” kolléga a trichinellózisról – az ún. izomférgességről, az ember számára akár halálos kimenetelű parazitózisról – írt e lapban pár hónapja, és még a tankönyv vonatkozó részeit sem vette figyelembe!

Nos, tekintsük át a témakör fontosabb részleteit a bőrbagócs-elleni kezelést illetően.

1. Hatékony szerek vannak, ez nem kérdés.

2. Adagolás és alkalmazás:

– a hatékony adagról van leírás (ha nem is őzre, de kikövetkeztethető);

– a megfelelő (hatékony és biztonságos) adagolás viszont nehéz kérdés:

a) hogyan adjuk: abrak-darába keverni nem szabad a laktacidózis („tejsavmérgezés”) veszélye miatt;

b) tápban már lehetne, de mennyit fogyasztanak az őzek belőle? Nincsenek megbízható adataink, ráadásul terület(rész)enként is változhat a táplálkozási adottságoktól függően. Azt sem tudjuk, mennyi őz és mennyi egyéb állat (más vadfaj, rágcsálók, például vándorpatkány) jár rá. (Egyébként a speciális táp nyilván igen drága.)

c) az alkalmazás elvileg célszerű időszakára az alábbiakban térek ki.


A bőrbagócsok fejlődési ciklusa, szezonalitása

Az őz-vargalégy (Hypoderma diana) nőstényei feltehetően jórészt áprilisban rakják le petéiket az állat szőrzetére. Ez egyúttal azt jelenti, hogy a gidák szinte kivétel nélkül „lekésik” ezt a rajzást, tehát az első télen bagócsmentesek.

A petékből kikelő, körülbelül 1,5 milliméteres 1. stádiumú (st.) lárvák egy-egy szőrtüsző mentén a bőr alá furakodnak. Ezzel egy hosszú, fél éven át tartó vándorlás veszi kezdetét. Ennek útvonala pontosan nem ismert, illetőleg attól is függ, hol hatoltak a bőr alá az egyes lárvák. Így szeptember végén, október folyamán jutnak az állat mar-, hát-, ágyék- és fartájékának bőre alá. Megérkezve szájszervükkel és nyálukkal nyílást készítenek a bőrön, majd egy „bukfenc” után elhelyezkedve a továbbiakban a nyíláson át lélegzenek. Ekkor vedlenek és 2. st. lárvákká alakulnak. Körülöttük hamarosan kialakul egy kötőszövetes tok, amelyben csaknem mozdulatlanul növekszenek, fejlődnek. Kb. 2 hónap múltán újból vedlenek, és így kialakulnak a 3. st. lárvák. Kezdetben ezek is színtelenek, aztán előbb sárgulni, majd barnulni fognak, a végén pedig megfeketednek.

A fekete, érett lárvák a légzőnyíláson át – zömmel februárban – a szabadba jutnak és megfelelő helyre találva órákon belül bebábozódnak. A bábállapot 3-4 hétig tart a környezet hőmérsékletétől függően. Kikelés után a sebesen repülő, portyázó legyek párt keresnek. A hímek a párosodás után hamarosan elpusztulnak, de a peterakó nőstények sem élnek két hétnél tovább (efemerek, azaz nem táplálkoznak, csak tartalékaikból élnek). Fontos tudni, hogy igen nagy távolságokra képesek repülni, akár több száz kilométerre is. Így a Kárpát-medence bármely részére eljuthatnak és petézhetnek őzekre, szarvasokra!

A fentiekből ki kell emelni a legfontosabbakat a gyógyszeres kezelésre vonatkozóan.

1. Bőrbagócsok ellen kezelni csak a nyár eleji időszakban (június-július) lenne érdemes:

– egyfelől: a vándorló lárvák ilyenkor igen érzékenyek a hatékony szerre;

– másfelől: még nem károsították a bőrt, azonban ->

2. Ilyenkor az őzek aligha fogyasztanak olyan kiegészítő táplálékot/takarmányt, amivel a hatékony dózist felvennék. Nyalósóba keverve – ha ismernénk a fogyasztott mennyiséget – esetleg felvennék, de →

3. Ebben az időszakban vadászni lehet őzbakra, vaddisznóra, muflonkosra és gímszarvas-borjúra is. Ez azt jelenti, hogy az adott területrész X-kilométeres (?) körzetében 2-3 hónapig (a só elfogyásától számítva is legalább 4 hétig) a vadászatot fel kellene függeszteni!!! Nyilvánvalóan nem csak a mezei őzes területeken alkalmaznak bőrbagócs-elleni gyógyszert! (a cikk szerint „...a fél országban...”)

Az igaz, hogy az őz 'helyhez kötött', de nem mindegyik és nem állandóan:

– a téli és a nyári félévben használt otthon-terület között – egyedileg változóan – jelentős eltérés lehet;

– a tavasszal új otthont kereső egy-két éves bakok akár 10-20 (50?) kilométerre is elvándorolhatnak;

– a bakok üzekedéskor nem törődnek a territórium-határokkal, kilométerekre elkóborolhatnak sutát keresve.

4. Az általában túl alacsony dózis miatt hatékony kezelésre nem számíthatunk, viszont a különböző parazitáknál előbb-utóbb kialakul a használt szerrel szembeni rezisztencia.

Ez utóbbinak a bekövetkezése szerintem „borítékolható” már a tudósításban is szereplő megjegyzés alapján: „...a fél országban védekeznek a bőrbagócs ellen...”

A fentiek figyelembevételét tiszta szívvel ajánlom – nem csak az érintett megyei – szakembereknek, illetékeseknek!

Prof. Dr. Sugár László – Kaposvári Egyetem

Kaposvár, 2014. április 26.

Forrás: HuntingPress