Az Európai Csapdázók Egyesületeinek Szövetsége (UETA) és a Magyar Csapdázók Egyesülete (MCSE) szervezésében találkoztak csapdázási szakemberek május 20-án a budapesti Danubius Health Spa Resort Hotelben.
A konferencia témája: az Európai Közösség, Kanada és az Orosz Föderáció között a kíméletes csapdázásra vonatkozó nemzetközi előírásokról szóló megállapodás (AIHTS) végrehajtása.

A Csontos Csaba vezette Pipacs Vadászkürt Együttes köszöntő szignáljai után a hazai és külföldi szakembereket Hajas Péter Pál, a Magyar Csapdázók Egyesületének titkára köszöntötte.

Az első előadást az Európai Vadászok Szövetségének (FACE) vadvilág politikai tisztviselője, Dan Burgar Kuželički tartotta, aki röviden szólt az Európai Unió – egyben a FACE – 28 tagállamában folytatott csapdázás történelmi hátteréről és a csapdázók lehetőségeiről. Bemutatott két gyakorlati iránymutatásokat tartalmazó kiadványt, amelyek a róka illetőleg a nyestkutya csapdázásával kapcsolatban látják el a szakembereket információval az adott vadról, az ajánlott csapdákról és azok felállításáról, illetőleg biztonsági tanácsokat is tartalmaznak. Kuželički hangsúlyozta: a csapdázók képzése és tréningje elengedhetetlen követelmény.

Másodikként Albert Roura a Spanyol Csapdázók Egyesületének elnöke, valamint az UETA egyik ügyvivője számolt be a Spanyolországi helyzetről. Kiemelte a szelektivitás fontosságát, és szólt olyan elítélendő módszerekről is, mint például a mérgezés. Megjegyezte: a csapdázás biztosítja a lehetőséget a szelektív befogásra, amely révén megvédhető a biológiai sokféleség, valamint elkerülhetők az esetleges mérgezésekből adódó konfliktusok. A spanyolok kanadai és Egyesület Államok béli szakemberektől tanulták a csapdázást, továbbá nemzetközi egyezmények révén haladtak előre a csapdázás országon belüli elfogadtatásában.

A délelőtt további részében kerekasztal beszélgetés zajlott, amelynek moderátora Hajas Péter Pál volt. Több témáról esett szó, így például a csapdázás engedélyeztetésében illetékes hatóságokról, a csapdák bevezetéséről, teszteléséről, azok tanúsítványainak megszerzéséről, a betiltásról. Ennél a résznél a tagállamok képviselői egyenként számoltak be országuk helyzetéről. Egyértelművé vált, hogy számos helyen már az illetékes hatóságokkal való kommunikációnál elakad a folyamat, ám akad olyan ország is, ahol a többihez képest „jól áll a szénája” a csapdázóknak (leginkább Spanyolországban). A beszélgetés folyamán többször elhangzott, hogy az új csapdákat a tagállamoknak összefogva kellene tesztelnie, így a szakemberek könnyedén megoszthatnák egymással eredményeiket.

A kerekasztal beszélgetés után a kanadai Mike O’Brien, Nova Scotia állam Természeti Erőforrások Főosztálya vezetőjének beszámolója következett, amelyben bemutatta, hogy az észak-amerikai országban miként hajtják végre már 14 éve az AIHTS megállapodást. Kanadában már 1983 óta létezik egy úgynevezett Kanadai Szőrme Intézet, amelynek főbb feladatai közé tartozik, hogy letesztelje és forgalomba hozza a kíméletes módon működő csapdákat, valamint folyamatosan új technológiákat dolgozzon ki a csapdák értékelésére. E célból már több mint 30 millió dollárt használt fel az intézet 1983-2013 között. Ugyanezen időszak alatt az egyezmény végrehajtása, az engedélyezési, képzési és vizsgáztatási eljárások ugyanennyibe kerültek a tagállamoknak. Az AIHTS megállapodás követelményeit munkájuk során 1997 óta veszik figyelembe, ugyanis ekkor csatlakoztak az egyezményhez. Az országban jelenleg 12, az egyezmény hatálya alá tartozó vadfajt csapdáznak. Az AIHTS tagállamai közül csak itt foglalkoznak a prérifarkassal, a hiúzzal, a vörös hiúzzal, a nyuszttal, a halásznyesttel, az észak-amerikai borzzal és az észak-amerikai vidrával. A csapdák tesztelésére kutatóállomást hoztak létre, ahol mechanikusan tesztelik, illetőleg számítógéppel modellezik a csapdák működését. Ezek folyamán a helyben végzett tesztek során az ölőcsapdák közül 12 alkalomból legalább 9-szer, az élvefogó/visszatartó csapdák közül 20 esetből pedig minimum 16-szor kell a szerkezeteknek az egyezményben meghatározott határértékeket teljesíteniük. Az évek folyamán (1985-től 2014-ig) 434 ölő- és 165 élvefogó csapdát teszteltek a szakemberek; az előbbiek közül 149, az utóbbiakból 40 ma már használható. Az ölőcsapdák közül a legtöbb – szám szerint 29– mosómedvék csapdázására használható, míg 9 élve fogót prérifarkasra teszteltek. A szakember szerint az egész csapdázás alapja egy jól működő képzési rendszer.

A kanadai példa után az Amerikai Egyesült Államok képviselője, Donald MacLauchlan, az Észak és Dél Amerikai Szőrme-erőforrás Tanács vezérigazgatója, az USA Hal és Vadvilág Ügynökségeinek nyugalmazott szakértője szólt röviden az ottani helyzetről. Évek óta közösen dolgoznak a kanadaiakkal, ez egyben azt is jelenti, hogy a tapasztalataikat folyamatosan átadják egymásnak, így sokkal hatékonyabb a csapdák tesztelése és használata is. A vezérigazgató beszédében kitért arra is, hogy az amerikaiak azért nem csatlakoztak az AIHTS megállapodáshoz, mert az országban az államok külön-külön intézik a csapdázással kapcsolatos ügyeiket, így nehéz lett volna mindent összeegyeztetni.


A délután egyik legérdekesebb előadásának bizonyult a Nemzetközi Szőrme Szövetség képviselőjéé, Rob Cahillé, aki a Wild&Hund újság egy számával a kezében lépett a résztvevők elé. Az újságból egy vadászati kiállítás részeként megrendezett divatbemutató fotóját mutatta meg az egybegyűlteknek, amelyen a modellek impozáns szőrmekabátokat viseltek. Ritka példa – mondta Cahill, ugyanis az EU-s országok többségében még mindig nem használják ki a szőrmében rejlő potenciált, nem úgy, mint a világ számos más szegletében. Az 1949 óta működő szövetség sok millió dollárt költ a különféle szőrmetermékek népszerűsítésére, és támogatja a csapdázást is. Céljuk, hogy ha valaki szőrmét vásárol, azzal hozzájáruljon a természet megőrzéséhez. A piac jelentőségét jól példázza, hogy tavaly összesen 35,6 milliárd dollár bevételt generáltak, amelyből természetesen nem csak a divatot, de a csapdázást és a vadgazdálkodást is támogatták a többi között egy biológiai sokféleséggel foglalkozó program keretein belül. Felméréseik szerint az EU tagállamaiban a többség támogatja a szőrme felhasználását, a baj inkább az, hogy a szélsőséges állatvédők hangja erősebb a médiában. Véleménye szerint ezen lehet és kell is változtatni. Az előadó felhívta a figyelmet arra, hogy az európai csapdázók számára is potenciális portéka lehetne a szőrme, hiszen az ő foglalkozásuk a szőrmepiac egyik alappillére. Cahill előadása után többen elmondták, hogy évekkel ezelőtt milyen jó megélhetési lehetőséget biztosított a rókabunda a vadőrök számára. Rácz Fodor Gábor, a Vidékfejlesztési Minisztérium Erdészeti, Halászati és Vadászati Főosztály Vadgazdálkodási Osztályának közigazgatási főtanácsadója szerint valaha egy hivatásos vadász, ha akarta, kétévente lecserélhette a kocsiját a rókákból származó bevételéből. Ezzel szemben manapság számtalanszor hallani olyat, hogy ha meglövik a rókát, akkor a tetemét otthagyják a területen, hiszen jószerint sehol nem veszik át a gereznát. Hasonló példát mesélt el az egyik szlovák résztvevő, aki saját bevallása szerint annak idején egy-egy meglőtt rókából több tank benzint volt képes finanszírozni. Rob Cahill szerint e helyzet javítására a szövetség a Magyar Csapdázók Egyesületén keresztül tud segítséget nyújtani. A lényeg, hogy a hivatásos vadászokat ösztönözni kell, hogy igenis csapdázzanak…

A szőrme után egy aktuális téma került terítékre: a hódprobléma, amelyről Czabán Dávid, a WWF Magyarország biológusa tartott prezentációt, aki részt vett a szervezet 1997-től 2008-ig tartó hód-visszatelepítő programjában. Ennek keretében összesen 234 hódot hoztak be az országba. Bár az állomány az egész országban növekvő tendenciát mutat, azonnali megoldást igénylő probléma egyelőre leginkább csak a Hanságban fakadt a rágcsáló jelenlétéből. A biológus szerint két nagy kérdés vár megválaszolásra: milyen csapdát kell a hódok esetében használni, illetőleg mi számítana elfogadható populációnagyságnak az ország egészét tekintve. Az előadó itt átadta a szót a Holland Vízügyi Hatóság képviselőjének, Dolf Moerkensnek. Hollandiában ez a szervezet végzi a vizes élőhelyeken élő állatok (pézsmapocok és nutria) csapdázását, hiszen az ország jelentős hányada a tenger szintje alatt fekszik, a lakosság érdekében pedig nem engedhetik meg, hogy a kártevők a gátak állékonyságát veszélyeztessék. Moerkens elmondta: országukban, figyelemmel kísérik a hódállomány növekedését és terjedését, egyelőre csak pézsmapocok és nutria csapdázásával foglalkoznak. 8 szervezet 23 régióban végzi ezt, a legtöbb probléma a Németországgal közös határon akad. Az állami alkalmazású hivatásos csapdázók minden tevékenységüket és annak eredményét egy központi rendszerben regisztrálják okostelefonnal, a munka hatékonysága így könnyen elemezhető. A védekezés éves költsége 10 milliárd forintnak megfelelő összegű euró. A rendszer továbbfejlesztése érdekében, téli időszakokban, 117 véletlenszerűen kijelölt mintaterületen folytatnak kísérletet a szervezet 200 erre kijelölt alkalmazottjának közreműködésével.

A nap zárásaként az összegyűltek összegezték a hallottakat és kijelölték a jövőben elvégzendő munkákat. Az első és legfontosabb lépés, hogy minden jelenlévő szervezet megtalálja hazájában az egyezmény végrehajtásáért felelős hatóságokat és felvegye velük a kapcsolatot. Ezután elképzelhető lehet az egyes nemzetek illetékeseinek összeismertetése is. Létre kell hozni egy leltárt, amely tartalmazza a gyakorlatban jelenleg megtalálható csapdák jegyzékét. Ebben le kell jegyezni, hogy mely csapdát mely vadfaj esetében használják és hogyan. Meg kell vizsgálni, hogy a csapdázók részesülnek-e képzésben, majd ezt követően útmutatást kell adni a képzési rendszerek minimumkövetelményeinek meghatározására. (A képzések végleges kialakítása a tagországok saját kompetenciájába tartozik.) Végezetül a megjelent felek megállapodtak abban, hogy ezeket az adatokat közösen összegyűjtik, majd ezt követően fordulnak segítségért például az Európai Bizottsághoz.

További képek itt!

Forrás: HuntingPress