Az a baj, hogy a régi jó dolgok mind eltűntek – mondja nagyapa az ismert reklámban, és tudjuk jól, nem nagymamára gondolt.  Hanem például a régi jó acélokra, amiből a borotvák, kaszák, henteskések készültek.

Így érzik ezt mások is, jönnek hozzám, hogy készítenék-e kést gatter-lapból, Trabantrugóból, és fene tudja milyen ismeretlen acélból is. ( Pár hete egy formára kivágott titánlemezt hozott valaki, azt kellene szépen felnyelezni. Csak azt nem tudom minek. A fúró úgy viszi, mint a meleg vajat, és össze-vissza hajlítható. Milyen kés lesz belőle ??? )

De az igény meg van az emberekben: nem rozsdaálló anyagból szeretnének kést, mert azt hallották, hogy azok jó kések….

Elmentem hát a szomszédba, Kenderesre Mészáros Páli bátyámhoz, aki még szakmája szerint volt késes. Azóta elhunyt, ezúton is emléket állítok neki, nyugodjon békében!

- Pali bátyám, sokszor nyaggatnak azzal, hogy készítsek kést nem rozsdaálló anyagból. Tudnál valamit ajánlani?
- Én ne tudnék? Gyere, mutatok valamit.
Pali bácsi elővette a zsebéből a kisbicskáját, ÉS MEGFERAGTA VELE A SATUJA OLDALÁT !!! Majd a kezembe adta a bicskát:
- Látsz az élén valamit?
- Bizony nem. ( - alig hittem a szememnek - )
- Hát akkor ebből csinálj vadászkést!
- Na de milyen anyag ez?
- Rugóacél, 51CrV4 a jele.
- Nem tudok én rugóból kést kovácsolni…
- Nem is kell, lemezben megvehető, olyan formát köszörülsz belőle, amilyet akarsz. Egyetlen hátránya, hogy rozsdásodik. De a használat során egy oxidréteg keletkezik rajta, „patinás” lesz, az később kissé megvédi a komolyabb rozsdától.

Adva volt hát az ismeret, már csak a beszerzést és edzetést kellett megoldani, valamint kipróbálni a késeket, mielőtt piacra vinném.
Nyolcan vadászunk a családban, ismerősök is beszállnak a tesztelésbe.
Elkészültek az első kések. Nagyon élesre fenhető pengék lettek, jól tartják az élüket, de csúnyán rozsdásodnak. Ez ellen tenni kellett valamit!
Be kéne kékíteni a pengét!
Erre két módszer lehetséges: meleg és hideg barnítás, mint a fegyvereknél. Kipróbáltam mindkettőt. A melegbarbítás sokkal strapabíróbb, de sajnos visszalágyította az acélt, semmire sem volt jó a kés. A hidegbarnítás viszont működik, fekete fával nyelezve igazán mutatós kések „ jöttek le a futószalagról”.



Az eredmény: egy olcsó, de jól használható, a vadász eszközei közé illő kés.


A minap lőttem két disznót.
A helyszín egy nádas széle, ahol a kukoricafölddel találkozik, autóval meg nem közelíthető, Simsonnal mentem ki, és egyedül vagyok.




Hogy jut innen haza a két disznó?
Csakis darabokban.
Elővettem hát a rugóacél késemet. Hozzá kell tenni, hogy a két disznó épp a gőzfürdőből jöhetett, olyan tiszták voltak. De azért két disznót kizsigerelni, lenyúzni, feldarabolni egy késsel nem kisiskolás feladat. Viszont a medence átvágásától kezdve a darabolásig szépen dolgozott a kés, a végén, - habár egy fenés már ráfért volna, - még vállaltam volna vele a harmadik disznót is.

A régi jó dolgok tehát itt vannak mellettünk, csak rájuk kell akadni.
A rugóacél késnek több előnye van:
- viszonylag olcsó
- könnyű, egyszerű kések készülnek belőle
- élesebbre lehet fenni, és könnyebben, mint a rozsdamentes acélokat
- hidegben strapabíróbb, mert rugalmas
De ennek a késnek „lelke van”, amikor használta a vadász tisztítsa meg, szárítsa le, és ahogy a fegyverét olajozza, kését is kezelje le!
Így sokáig hű társa maradhat.




Tóth László