Írta versében Arany János és mintha a Balástyai Földtulajdonosok Vadásztársaságához (Csongrád megye) érkező lelkes vadászoknak adott volna időjárás jelentést a pünkösdi hétvégére.

A nagy takarás és a már-már július végét, augusztust idéző kánikula nem könnyítette meg a jágerek dolgát. Kellő mennyiségű frissítő magukhoz vétele után ki-ki elfoglalta leshelyét és várták a csodákat, az őzbakokat. Miközben a főváros hol nagyobb, hol kisebb mennyiségű eső áztatta, addig itt alig esett pár csepp, a port se verte el.

Péntek (június 2-án) este a társaság két tagjának kedvezett is a szerencse és két szép bakot sikerült terítékre hozniuk. Az egyik igen érdekes volt, mivel az agancstövei egymáshoz képest el voltak csúszva és így kissé csálén nőtt az agancs, valószínűleg autóval találkozhatott a kelleténél közelebbről.

A több órás lesben ülés és az esti szúnyog etetés után, igazán üdítően hatott a vadászház hűvöse és a gyöngyöző rozé fröccs melletti beszélgetés mindenkire.

A hajnal kellemesen enyhe volt és bár az elején gyér mozgást tapasztaltak, kis hamar már „pattogtak” elő a bakok. Szerencsére a befigyelt bakok is előkerültek és egy újabb vadásznak kerülhetett töret a kalapja mellé.

Igaz akadtak olyanok, akiknek most Diana nem szánt őzet, de élményekben ők sem szűkölködtek, mert többen is láttak kergetőző, territóriumukat gondosan féltő daliákat.

A közös teríték, a kürt hangja, és a máglya ropogása feledtetett hőséget, verejtéket, szúnyogot.

Forrás: Vadászlap