Nógrád megyében, a Szilas-Szederjes Vadásztársaság területén, Zabaron, a Kútágpuszta területrészen egyéni vadászaton vett részt Rizmayer György.

Selejt gímbikára indult vadászni, amire eddig nem volt lehetősége. Az elmúlt időszakban számos trófeás nagyvadat látott ugyan, de ezek közül egy sem volt olyan, amit elejthetett volna. Egy alkalommal sikerült ugyan megközelítenie egy bikát.

A gímszarvas ilyenkor már sokkal óvatosabb, figyelmes minden zajra és egy hirtelen feltámadó szél miatt ugrott el. A középhegységeinkben is változó az időjárás és a hegyi vadászatokban ismertek a gyorsan változó körülmények.

Zabaron rendszeresen etetik a nagyvadat a helyiek, még silózott takarmány is jut nekik, de a csöves és szemeskukorica már-már minden naposnak mondható a szórókon, az etetőkben. A nagyvadat óvják és három-négy nap alatt a gímszarvasok egy körbálát el is fogyasztanak. Januárban hó is hullott, így az átlagosnál jobban ügyeltek a nagyvadra. Aznap mikor vállára vette a puskáját megpillantott egy bikát, amelyet korábban már többször látott.

Mikor a bika, úgy 130 méterre lehetett, 30-06-os kaliberű puskájával rálőtt. A lövést követően hangos becsapódást hallott, de ennek ellenére mintegy 400 métert megtett a bika! Rizmayer Györgyöt nyugodt vadásznak ismerik, ritkán tesz lövést 100 méternél messzebbre. Nem lesz gond – nyugtatta meg magát és a rálövés helyét, a kiugrást megjegyezve, alaposan körülnézett. Magában és fegyverében, a vad jelzésében nem csalódott és onnan már látta, hol feküdt el a bika. Az év, az idény utolsó gímbikája.

A terítékre hozott villás gímszarvas körülbelül hat-hét éves, agancstömege körülbelül 5,7 kilogramm. Többet ennél az agancsnál, nagyobb trófeát nem várhattak tőle – vette birtokba a hegyoldalon bikáját, Rizmayer György.

Az afrikai sertéspestis gyakorlatilag teljesen tönkretette a vaddisznóállományt. Nincs mire vigyázni, aligha látnak vadmalacot vezető kocákat, süldőktől hangos kondákat. A vaddisznó a múlté s hogy lesz-e újra olyan vaddisznó állomány, amely híressé tette a területüket, arra nem tud válaszolni senki. Majd az idő eldönti ezt is.

Az Északi-középhegységben élő vadászok azonban ennél még nagyobb problémára figyelmeztetnek: a szürke farkasra. A nagyvad, a gím ma már „retteg” a visszatelepített ragadozótól. Riadt az erdő, nem lel benne semmilyen állat nyugalmat. A farkas vérengezése közismert. Az erdő nyugtalanná vált, amit a telepített vadkamerák is megörökítenek. A muflon napjai meg vannak számlálva. Nincs esélye a farkassal szemben, miközben tudvalevő, hogy egy falka nem csak egy kölyköt nevel. A számuk nő. Nincs ebben semmi újdonság, elég csak a szlovákiai példát alapul venni. Ők már tudják és meg is mondták, itt se lesz az erdőben más, csak a farkas…. A muflon a hegyvidékről eltűnik, mert télen, a hóban, könnyű zsákmánya a farkasnak, aligha tud elmenekülni előle.

A II. világháború után talpraállított, kezelt nagyvadállomány súlyos veszélybe került, csupán néhány farkas jelenléte miatt. Elgondolkodtató, hogy egyetlen egy faj védelme érdekében teljes nagyvadállományok pusztulnak. Egyes vadgazdálkodók pedig arról számolnak be, hogy az Északi-középhegységből a prédaállatok mindinkább húzódnak az Alföld irányába, mivel ott nagyobb biztonságba érzik magukat – tájékoztatta az Agro Jager Newst Rizmayer György.

Írta: Dr. Szilágyi Gergely

Forrás: Agrojager