Jász-Nagykun-Szolnok megyében, a Jászjákóhalma Béke Vadásztársaság területén, őzbakot vadászott Wittrédi János, aki beszámolt lapunknak az élményeiről:

“A jászjákóhalmai vadászterület megközelítőleg ötezer hektár nagyságú, az apróvad- és az őzpopuláció jelentős. A község a Tarna bal partján fekszik, nem messze folyik a Zagyva folyó.

2023. augusztus 7-én, hétfőn személyesen beszéltem Katona Endre vadőrrel, valamint Wittrédi Péter vadászmesterrel, aki felhívta a figyelmemet egy kis agancstömegű öreg bakra.

Megbeszéltük, hogy pénteken este fél hatkor találkozunk a vadászháznál. Lassan elérkezett a vadászat napja. Még mielőtt elindultunk, Endre szólt, hogy augusztus nyolcadikán látott egy különleges agancsállású őzbakot. Meg is kérdezte tőlem egyből, hogy érdekelne-e ez a lehetőség. Természetesen igen volt a válaszom. A tagi őzbakomat utoljára négy-öt évvel ezelőtt ejtettem el.

Körülbelül hat órára értünk ki a területre. Alig telt el fél óra, rövid várakozás után megjelent a távolban, takarásban a keresett őzbak. Sajnos nagyon messze állt tőlünk, mintegy 250-280 méterre. A feltételek és a terepi akadályok miatt cserkelésre nem volt lehetőségünk. Megkockáztattam egy távoli lövést, sajnos a bak elugrott a közeli kukoricatáblába. Hibáztam. Ezután síppal hívtunk, ami eredményre vezetett, mert számos bak mutatta meg magát. Azonban a kívánt vad nem tűnt fel. Tovább vártunk. Negyed nyolc körül csak megjelent egy suta, pontosan ott, ahol a lövés után elugrott a bak. Közben pontosan előttünk egy kis bak is megérkezett, a kukoricából lépett elő, majd a keresett őzbak felé szaladt. A nagy kavarodásban valamivel közelebb jött, de nem vett észre minket. Ekkor körülbelül 150 méterre lehetett tőlünk. Minden jónak tűnt, újból céloztam a 22-250 Remington fegyveremmel. Sajnos megint hibáztam. Úgy gondoltam, hogy valószínűleg valami elvonhatta a lövést és félrement.

Másnap reggel hajnalban keltünk és ugyanott folytattuk. Reggel azonnal elkezdtünk hívni. Reggel öttől egészen fél kilencig megközelítőleg nyolc-kilenc, különböző életkorú és agancsömegű őzbakot figyeltünk meg. A keresett őzbak azonban nem mutatta magát. Egyre melegebb lett a területen, így lassan bejöttünk. Késő délután, kora este újra megpróbáltuk a vadászatot. A vadőrünk kiszállt a kocsiból és elindult a lőbotért, amit a kocsi csomagtartójában hagyott. Én ekkor akasztottam a nyakamba a keresőtávcsövemet, felvettem, és néztem a határt. Ugyanebben a pillanatban a takarásból kilépett az őzbak!


Azonnal pisszegtem, hogy halkabban beszéljünk, mert kint van az őzbak! Ekkor körülbelül 80 méterre lehetett tőlünk. Endre megerősítette, hogy őt keressük, és készüljek fel a lövésre. Mire ezt kimondta, a vad már körülbelül 100-120 méterre lehetett. Egyre nagyobb takarás felé tartott.

Lépéskényszerbe kerültem. Ez volt az utolsó pillanat, amikor lövést tehettem. Nem volt idő mesére, megkockáztattam a lövést. A becsapódás hangja egyértelműen jelezte a találatot, így sikerült elejtenem a tagi bakomat, amely páratlan tízes erdei őzbak – zárta beszámolóját Wittrédi János.”

Írta és fényképezte: Wittrédi János
Forrés: Agrojager