A történetem tavaly kezdődött, mikor sikerült terítékre hoznom életem első gímbikáját a Somló Vad Kft. területén.

Csípős hideg reggel volt, máig emlékszem rá. Katona Róbert barátommal megbeszéltük, hogy már az első nap, szeptember elsején hajnalban szerencsét próbálunk.

Sajnos, első reggel a kiszemelt bika túljárt az eszünkön, de tudtuk, hogy másnap mi lehetünk okosabbak. Ismét egy hideg hajnal, de a vadászláz átmelegítette minden porcikámat. Lesre ültünk, és egy órára rá megjelent a hőn áhított bika. Gyorsak voltunk, Robi csak annyit mondott: kiváltott, lőheted!

Nem kellett több, eldördült a puskám. A bika biztos találatot jelzett, de rá egy percre szembesülnöm kellett azzal, hogy nem rogyott tűzben. Rövid, sikeres utánkeresés után néma csend, és az egyik legboldogabb vadászélményemet élhettem át. Akkor még nem gondoltam, hogy rá egy évre, Diána újabb hatalmas örömmel áld meg.

Eltelt egy év, szeptember elsején újra puska szíja feszült a vállamon. Most alkonyatkor kezdtük meg a vadászatot, ami sajnos eredmény nélkül zárult.

Másnap éjjel 2 óra 45 perckor szinte ordít telefonomon az ébresztő, de én már az izgalomtól jóval korábban kibújtam az ágy melegéből. Némileg megbántam, mikor kiléptem az ajtón, mer hideg, szeles idő volt a ház falán túl. Megérkeztem Dabronyba a vadászházhoz, gyors eszmecsere, majd útnak eredtünk. Robinak, a tavalyihoz hasonlóan, újabb jó megérzése támadt, ezért a Fahíd nevezetű terület felé vettük az irányt. Akkor még nem tudtam, miért.

A vadászláz újra felülkerekedett rajtam, észre se vettem, hogy csak 9 fok van. Földúton gyalogoltunk a sötétben, egy vadföld irányába. Hirtelen hangos csörtetések törték meg a csendet. Itt tudatosult bennem, hogy jó helyen járunk. Lassan, szinte kúszva nyertük a métereket, és még a nap sugarai előtt, úgy 50 méterre, egy osztottszárú fiatal bika lépett ki elénk a vadföldről. A zaj egyre erősödött, tudtam, hogy szinte az orrunk előtt vannak a bikák, amiket kerestünk. Türelem, suttogtam magamban. Majd mikor már a nap sugarai megcsillantak, és kezdett kivilágosodni, elindultak kifelé a kukoricásból. Addigra már puskám a lőboton pihent, én pedig vártam Robi utasítását. Sorra bújtak elő, míg hirtelen balról, a másik irányból megjelent egy bika. Robi csak annyit mondott: ha keresztbeáll, lőheted! Nem kellett sokat gondolkodnom, távcsövem szálkeresztjét a bika blattjára tettem, ujjam ráfeszült az elsütőbillentyűre. A bika összerogyott, ezzel jelezve a biztos találatot. A lőbotot összecsuktam, majd illő várakozás után a bika irányába indultam. Mikor testközelből megláttam, hirtelen remegni kezdtem, megszűnt a világ zaja körülöttem.

Álomvilágba csöppentem, zúgott a fülem, amit csak a vadászház udvarán kapott gratulációk hangja tudott megtörni. Talán még most se sikerült felfognom igazán, hogy milyen lehetőséghez jutottam idén is.

A bika korát tíz évre, súlyát pedig 8,5-9 kilogramm körülire becsülték.

Köszönöm Robi barátomnak, hogy segített, és mellettem volt ezekben az örömteli pillanatokban. És persze édesapámnak, hiszen neki köszönhetem a vadászat iránti szerelmet.

Forrás: Nimród