Budai Judit vaddisznóra vadászott. Élményeiről beszámolt lapunknak:
Tegnap kora reggeltől sütöttem,főztem,mert vendégeket vártam ebédre,ezért nem volt időm kimenni,hogy körülnézzek,de főzés közben megnéztem milyen irányú lesz a szél és hová tudnék este kimenni. Amire az ebéd elkészült, megszületett a terv is a fejemben.
A leshelyemet elfoglalva megint meg kellett állapítanom,hogy az időjósok elég sűrűn tévednek mostanában. A szélirány jó volt, viszont a szélerősség nem igazán tetszett. (Közben el kell mesélnem,hogy nyáron, amikor tejesedett ezen a területen a kukorica, többször láttam egy nagy,bal hátsó lábára sánta, magányos vaddisznót. Sejtettem,hogy kan, sokat jártam ide miatta,de mindig túljárt az eszemen és nem sikerült egyszer sem lövést tennem rá. Viszont voltak szerencsésebb vadásztársaim, akik szintén látták. Néhányan rá is lőttek,de nem volt szerencsés egyikük lövése sem. A disznó nem került elő, egy idő után azt gondoltam soha többé nem látom).
Ahogy mérgelődtem a szél miatt, nézelődtem. Hamar besötétedett, de a holdvilág miatt nagyon jól lehetett látni. A kukoricatarlót hamar feltárcsázták és bevetették búzával. Őzek legelésztek, nyulak kergetőztek, aztán sokáig nem volt semmi. Már majdnem 20 óra lehetett, amikor megpillantottam egy furcsa mozgású valamit. Nézegettem távcsővel, megállapítottam, hogy disznó,de fogalmam nem volt, mit csinál… ?
Mindig ment, pontosabban bicegett arrébb néhány lépést, aztán lefeküdt a vetésen. Nem tudtam mire vélni a viselkedését,de leszálltam óvatosan a lesről és közelebb cserkeltem hozzá a holvilágban, ami a nyílt placcon nem volt egyszerű. Rájöttem, hogy ő az a sánta nagy kan! De most sokkal kisebbnek tűnt, mint amikor utoljára láttam!
Sokáig turkált egyhelyben fekve! Vártam,hogy felálljon, kibiztosítottam a fegyvert és amikor keresztben állt, felnyomtam a lámpát. A lapockájára húztam a szálkeresztet és elhúztam az elsütő billentyűt. Néhány méter halálvágta után, a harcos örökre megpihent! Amikor odaértem hozzá, még a könnyem is kiszottyant! Sosem láttam hozzá hasonló túlélőt!
A bal hátsó lába szinte csak egy csonkban végződött, mindkét első lábán beforrt régi sebek nyomai és talán egy gerinctüske lövést is kihevert!
Megváltás volt neki a halál! Én viszont még mindig nem fogtam fel,hogy azt a kant, amit egész nyáron át kerestem, Diána mégiscsak nekem szánta!
Pont karácsony este!
Tisztelet a vadnak!
.308WIN XPR Thumbhole, Lapua mega 12g, lőtáv 98 méter. Az alsó agyar mérete 22,5 cm, ez saját magunk által mért adat. Köszönöm a segítséget Häfner Gábor barátomnak!
Írta: Budai Judit / Fotó: Gàbor Häfner
Forrás: AgroJager