Várhegyi Attila, édesapja meghívásának eleget téve, egyéni vadászaton vett részt a Börzsönyi Zrínyi Vadásztársaság területén, amely Letkés település határában fekszik.
Az Esztergomtól 17 kilométerre fekvő három ezer hektáros vadászterület az Ipoly bal partján fekszik, a Börzsöny nyugati lábánál, a Letkési-patak völgyében. Letkés község szívében a régészek Árpád-kori temetőt tártak fel. A falu első írásos emléke 1261-ből származik. Ebben az időben főleg hajósok és szekérfuvarosok lakták. Letkés évszázadokon keresztül Hont vármegyéhez tartozott, az 1950-es megyerendezéskor csatolták Pest megyéhez.
A régió természeti kincsei ismertek, amelyet a Duna-Ipoly Nemzeti Park szakemberei óvnak, vigyáznak. A vadászat előtti napok, hetek rendkívül érdekesen teltek a helyi vadászközösségben. Édesapja mesélte fiának, hogy az elmúlt időben egy nagyobb testű vaddisznót láttak a területen. Többen látták ezt a disznót, de mindenkit sikeresen kicselezett. A vadászbarátok elmondták, hogy lövést eddig még senki nem tudott tenni a vadra, mert túl messze volt, vagy nem lépett ki a sűrűből.
Várhegyi Attila az esélytelenek nyugalmával foglalta el a helyét egy rendkívül mozaikos, vadgyümölcsökben gazdag területrészen, amely a társaság vadászházától északra fekszik. Édesapja azért javasolta az ezen a területen megtalálható magaslest, mert a hulló faeper mellett cseresznye is vonzza a vadat. A gyümölcsfákat egy lucernatábla és egy gazos mező határolta.
Miután felüllt a lesre, előkészítette a CZ 550, 7×64-es fegyverét, amihez Gekko plusz lőszert használ. Látott maga előtt egy békésen legelésző őzbakot, tőle nem messze egy nyúl ugrált. Mivel gyerekkora óta vadászik édesapjával, pontosan jól tudta azt, hogy bármi megtörténhet, vagy éppen ennek az ellenkezője is. A késő délutáni órákban, a legnagyobb csöndben, kilépett a disznó, amiről olyan sokan meséltek. Nem törődve a magaslessel és a rajta ülő vadásszal, a kan elkezdett turkálni a gazosban. Körülbelül 70 méterre lehetett tőle a vad, amikor elengedte a lövést.
A disznó a lövést követően azonnal tűzben rogyott. Édesapját azonnal fel is hívta, aki elsőként gratulált a fiának. Besötétedett, mire elkészítették a terítéket a három-négy évesre becsült, 120 kilogrammos disznónak. A trófeát bírálaton még nem vett részt. A bal nagyagyar hossza 18,5 centiméter, míg a jobb 19 cm hosszú.
Köszönöm édesapámnak a meghívást, és a segítségét a vadászat alatt – zárta beszámolóját Várhegyi Attila.
Írta: Dr. Szilágyi Gergely
Forrás: Agrojager