Alig, hogy véget ért a gímszarvasok menyegzője, máris egy másik vadfajunk jutott főszerephez.

Egy hirtelen jött lehetőségnek köszönhetőnek vehettem részt eddigi életem legszebb dámbika vadászatában. A vadászatra édesapámmal érkeztem, a NEFAG Zrt. Pusztavacsi vadászházához, ahol rövid egyeztetés és a formalitások elvégzését követően már a barcogó helyek felé vettük az irányt.

A betörő hidegfronttal érkező szél és nagy mennyiségű eső nagyon rossz hatással volt a barcogásra.

A bikák némán ácsorogtak a szakadó esőben, ezzel minimálisra csökkentve esélyeinket. Az autót épphogy magunk mögött hagyva egy lapátpárra lettem figyelmes. Kicsit jobban megnézve azonnal nyugtáztuk, hogy egy kapitális bikával hozott össze a vadászszerencse. Mire a lövésre került volna a sor, addigra a szél a bika mellé állt és elárulta jelenlétünket. Azon a délutánon a puskám néma maradt, de több ígéretes daliát megnézhettünk, sok élménnyel gazdagodtam.

Édesapámék is üres vadráccsal tértek vissza a vadászházhoz.

Reggelre az időjárás csak rosszabb lett, de a kedvünket ez nem szegte. Mivel még a dámok násza nagyon az elején járt, ezért a fő barcogó hely környékét járva próbáltunk keresgélni, hátha belebotlunk valami olyan lapátosba, melynek fejdísze hordoz valami érdekességet. Találtunk is egy érett, koros lapátjain termetes sarkantyút hordozó bikát, ami barcogva haladt a „placc” közepe felé. Nagyon sok vad volt a környéken, ezért esélyünk sem volt észrevétlenül a bika közelébe férkőzni. Nem akartuk megzavarni, ezért úgy döntöttünk, hogy később visszatérünk, hátha közben a saját teknőjéhez vonul.

A vadászházhoz visszatérve, édesapámnak és kísérőjének fülig ért a mosoly az arcán, ugyanis az „öreg” elejtette élete első dámbikáját. Nagy volt az öröm! Megszemléltük a kiváló bikát, megtörtént az avatás, majd reggeli közben meghallgattuk az élménybeszámolót.

Időközben a nap is kisütött, a szél jócskán veszített az erejéből. Ezen felbuzdulva kísérőmmel eldöntöttük, hogy nem várjuk meg a délutánt. Újra szerencsét próbálunk, hiszen most rajtam a sor.

A szél miatt teljesen ellenkező irányból közelítettük meg a placcot és elvileg sokkal kedvezőbb pozícióból pillanthattuk volna meg a keresett bikát. Hihetetlen élmény volt látni a minden felé napfürdőző fekvő lapátosokat. Persze, hogy a keresett bika, sehol nem volt. Szorgalmasan távcsöveztem és egy akácfa tövében egy furcsa lapátot pillantottam meg. A gazdája feküdt és csak az egyik oldalát „mutatta” meg. Mindenképp közelebb kellett mennünk, hogy alaposabban szemre tudjuk venni.

Ez a feladat nem tűnt egyszerűnek. Minden felé bikák heverésztek. Volt olyan bika, ami 15-20 m-re volt tőlünk, mi csak róttuk a métereket négykézláb, kúszva, mikor hogy sikerült. Óvatosságunk ellenére, sajnos lelepleződtünk. Az egyik bika észrevett bennünket és sietős léptekkel riadóztatta a többieket. A szerencse a szerencsétlenségben, hogy a riadalomra a mi bikánk is felkelt, de mivel nem tudta, hogy mi is történt, felszaladt a tuskósorra, megállt és szembefordult velünk.

Már menet közben láttam, hogy egy számomra nagyon imponáló lapátpárról van szó, csak azt vártam, hogy kísérőm lőhetőnek véli-e vagy sem. A gyors bírálat után az elejtése mellett döntöttünk.

A földön hasalva egy tuskón stabil támasztékot találtam, így leadtam a lövést a fél srégen álló bikára. A találatot jól jelezve egy rövid vágta után az oldalán fekve találtunk rá a nemes vadra. A bikát meglátva azonnal feledésbe merült a csaláncsípés, akáctüske okozta fájdalom. Csak arra tudtam gondolni, hogy teljesült egy régi álmom. Külön élmény volt, hogy közös terítéken tudtunk örülni a bikáinknak, az elejtés pillanatait kellőképpen megünnepelve örökre szívünkbe zártuk.

Köszönetet szeretnék mondani a NEFAG Zrt.-nek, hogy részt vehettünk egy ilyen felejthetetlen vadászatban és külön megköszönném kísérőinknek: Papp Norbertnek és Zám Zalánnak ezt az életre szóló élményt.

Forrás: Vadászlap