Akár akarjuk, akár nem, sajnos az idő kereke megállíthatatlanul forog előre, a jó hír viszont az, hogy most megint a téli zergevadászatnál állt meg a kerék.

Bekészítettem a kocsiba a hóláncot, hólapátot és a téli vadászathoz használt fehér kabátot, majd megint a Pireneusok felé fordítottam a kocsi elejét. Egy egész napot adtam magamnak, hogy kényelmesen levezessem a 680 kilométert a hegyekig. Gondolom, nem csak én vagyok úgy, hogy vezetés közben azért jár a szemem az erdőszélen is. A fényképezőgépet a kezem ügyébe tettem, és lassan vezetve gyönyörködtem a hegyekben. Időm volt bőven, hiszen csak másnap mentünk ki vadászni. Aztán hírtelen ismerős alakok bukkantak fel az út közelében.

A megérkezés után viszonylag hamar eltettem magam másnapra, mert a zergevadászathoz sok dolog kell, de a legfontos a rápihenés (főleg így 60 fölött).

Másnap reggel még sötétben indultunk útnak. Egy másik völgybe mentünk át, ahol a kísérőm ismert egy jó zergebakot. Mire elhagytuk az utolsó falut, már lővilág volt. A Nap már elérte a csúcsokat, de lent a völgyben még elidőzött kicsit a hajnal.

A kísérőm, az országútról vette észre a zergét. Magunkhoz vettük a legszükségesebb felszerelést és elindultunk felfelé. Mint kiderült, két zerge legelt a hegyoldalban. A kísérőm spektívvel elbírálta a zergéket, és az egyiket lőhetőnek ítélte. A távolság több mint 230 méter volt. Találtunk egy jó sziklát, amire fel tudtuk tenni a puskát. A lenti képen a szikla látható és piros pont jelöli a zerge helyét a fenti szikla csúcsnál.

Sajnos a kiszemelt zerge szinte folyamatosan takarásban volt, vagy farral állt felém. Nekem egy örökkévalóságnak tűnt az a 10-15 perc mire a zerge kilépett egy tisztább területre. Sajnos ez sem volt tökéletes, mert egy kiszáradt bokor ágai félig takarták a zergebakot. Amikor úgy éreztem, hogy most tisztán látom a zergét, elengedtem a lövést. A zerge bejelzett, de elugrott a fák közé. Én nem láttam utána a zergét, de a kísérőm spektíven keresztül figyelve az eseményeket szólt, hogy szerinte ott fekszik a zerge a fák között, de ebben nem teljesen biztos… Vártunk vagy 10 percet majd letekertük a nagyítást a távcsövön és elindultunk megnézni a rálövés helyet. (A letekert nagyításnak még jelentősége lesz.) Vért szinte alig találtunk, viszont az idő kereke már a zerge nélkül forgott tovább. Ezt találtuk a fák között. A bakot első becslés alapján 5-6 évesre bíráltuk.

Nagyon furcsán rövid volt a szőr a zerge nyakán. Volt egy folt, ahol nem is volt szőr a zergén. Talán kezdődő rühösség volt, a téli hosszú szőrök félig letörtek. Ha erősebb a tél, akkor lettek volna gondjai a baknak. Így is viszonylag vékonynak és kis testűnek találtam a zergét.

Azért biztos, ami biztos, a kocsinál jó alaposan megmostuk a kezünket. Spanyolországban, Leon környékén mesélték, hogy ott a zergék egy jelentős része elpusztult, mert a rühösség miatt a szőr nélküli zergék télen megfáztak.

Abban állapodtunk meg a vadászatszervezővel, hogy jelentős árkedvezményt ad erre a szőrhiányos zergebakra, és próbáljunk meg egy másikat is terítékre hozni. Sajnos vadászatnál én mindennek ellent tudok állni, csak a kísértésnek nem, így vérző szívvel elfogadtam ajánlatát. Az első zerge terítékre hozása után jóval magasabbra mentünk fel. Visszatekintve, ez a pazar látvány fogadott. Sajnos idén januárban olyan meleg volt, hogy csak a legmagasabb hegycsúcsokat borította hó. A muflonok, őzek is a meredek hegyek hideg oldalára húzódtak be. A napsütötte meleg oldalon semmit nem láttunk, üres volt a hegy.

Egy 1800 méteres hágón átkelve egy nagyon szép völgybe értünk. Itt már többször jártam, de még soha nem sikerült zergét fogni errefelé. Rövid távcsövezés után észrevettünk a távolban egy napozó zergét. Pár perces bírálat után megállapítottuk, hogy egy vékony kampójú, középkorú zerge kecskével van dolgunk. Hagytuk tovább napozni a sziklán.

A másik hegyoldalon is felfedeztünk egy legelésző zergét. A spektív azt mutatta, hogy ez a zergebak jobban benne van a korban, mint az első terítékre hozott zerge, és a kampója is alul vastagabb. De ahogy lenni szokott, a zerge egy megközelíthetetlen helyen legelt. A képen középen piros pont mutatja a zerge helyét.

A zerge ott van előttünk, látjuk, el is tudjuk bírálni, de túl messze van, és lentről nem fogunk tudni felmenni hozzá, mert a hegyoldal túl meredek, és napközben egyébként is a felmelegedő levegő felfelé száll, felfelé viszi a szagunkat, és a zerge azonnal tudni fogja, hogy két rossz szagú, sima bőrű kan settenkedik a völgyben. A vadászatszervező a következőt javasolta: egy nagy kerülővel menjünk le a völgybe, és a völgy hozzánk közelebb eső feléről nézzük meg a sziklafalat, hátha látjuk a zergét. Nincs mit veszíteni, mert innen biztosan nem tudjuk terítékre hozni a zergét, és a kísérőm szerint a zergebak nagy valószínűséggel hamarosan át fog menni a hideg oldalra, a hegyoldal erdős felére, és ott már látni sem fogjuk.

A terv megbeszélése után azonnal el is indultunk, mert félő volt, hogy a zergebak a reggelizést követően elsündörög valahová, vagy behúzódik valamelyik csendes hasadékba. Majdnem egy félóra is eltelt, mire ott álltunk a völgyben, ahol látni kellett volna a zergét, de semmi, csak a patak zúgása! Csendben előrébb cserkeltünk, de semmit nem láttunk…

De ilyen a vadászat! Ha minden egyből terítékre kerülne, akkor már nem is lenne érdekes!

Talán átment már a zergebak a másik oldalra, mondta a kísérőm. Lógó orral indultunk fel a szemközti hegyoldalra, és befeküdtünk egy bokor takarásába. Olyan meleg volt a napon, hogy hamarosan a kabát is lekerült rólam. Elég sokat, egy bő fél órát vártunk, és már lélekben le is mondtam erről a zergebakról, amikor megláttam egy hátsó combot az egyik fenyőfa mögött. A zerge valamit érzett, és egy helyben állva feszülten figyelt. Gyorsan célra tartottam, de a zergéből csak a hátsó combokat láttam tisztán. Talán visszafordul, reménykedtem, de a zerge nem úgy gondolta, és két lépéssel eltűnt a fenyőfa mögött. Talán tudtam volna lőni, de túl veszélyesnek tartottam átlőni a fenyőfa ágai között. El is tűnt a zerge az erdőben. Még egyszer talán láttam egy barnás foltot két fa között, de hogy az most az eleje, vagy a vége volt, azt már nem tudtam. Az erdősáv mögött volt két sziklaomlás, ahol a szikla lavina valamikor minden növényt kiszántott a hegyoldalból, és ezen még nem láttuk átmenni a zergét, tehát még itt van előttünk az erdőben és valószínűleg minket figyel. Óvatosan feljebb mentünk a völgyben és próbáltunk belesni a fák mögé. Itt már nem takartak minket a bokrok és mozgásban is voltunk, ami már sok volt a zergének, és futva átváltott az első sziklaomláson, majd hamarosan a másodikon is. A második sziklaomlás végén, ami 198 méterre volt tőlünk, még egyszer utoljára visszatekintett ránk a zergebak, mielőtt végleg elnyelte volna a sűrű erdő. Ezt a nagyon rövid időt tudtam arra kihasználni, hogy a hátamat egy fának nyomjam és bal kézzel a puskát egy másik fához támasszam. Régebben a Börzsönyben soha nem használtunk lőbotot, mindig fához támasztottuk a fegyvert. Szerencsére a közel 20 éves erdei vadászat még a csontjaimban élt.

Hogy az a xxxxxxxxx, a puskatávcső nagyítását az első zerge után letekertem minimumra és úgy maradt!



Nem mertem tovább húzni az időt, hanem amikor úgy éreztem, hogy biztosan rajta vagyok a zergén, útjára engedtem az RWS-t. Innentől kezdve már csak szemlélője voltam az eseményeknek.

Forrás: Ábel László