Az éjjelt egy kis pataknál töltöttük, amely rövid folyás után a hegy lábánál, egy hosszanti szakadékban elvész. Teleki gróf menet közben egy orrszarvút ejtett el és így az elefánthúst-megvetőkről is bőven gondoskodott; délután azonban alkalmunk nyílt, hogy többi embereink fazekait is megtöltsük. Mindjárt reggeli után ugyanis híre kelt, hogy elefántok vannak egészen közelben. Teleki gróf és én a kijelölt irányban útra keltünk és egy pár perc múlva csakugyan megpillantottunk egy magányos hím elefántot, amint hosszú léptekkel egy füves tisztáson ment keresztül. Fedezetünk ugyan nem volt, de ha a gyorsan haladó állatot nem akartuk elveszteni, sietnünk kellett; Teleki gróf tehát azonnal megkezdte a tüzelést. A lapockájára irányított első lövés után az elefánt összerezzent, rövidebb és magasabb lett. A második lövés után futni kezdett és 50 lépésnyi távolságban előttünk haladt el.

Ámbár egészen szabadon állottunk, úgy látszott, hogy bennünket észre sem vett, mert már régen elsietett előttünk, midőn hirtelen eszébe jutott, hogy meg kellene fordulnia és elkezdett felénk rohanni. Szinte úgy látszott, hogy ezek az állatok inkább oldalt és hátrafelé néznek, mint előre. A menekülő állatból most hirtelen bősz ellenség vált, aki óriási léptekkel közeledett felénk. Olyan hirtelen történt ez a dolog, hogy Telekinek nem is volt ideje a kilőtt fegyverét újra megtölteni. Magam a 8-as kaliberű puskát tehát hirtelen vállhoz emeltem és az elefánt homlokának céloztam, persze csak abban a reményben, hogy az állatot ezzel visszatartom; a valóságban azonban a legszerencsésebb eredményt értem el. A golyó az orrmány kezdete fölötti üregbe hatolt be és az elefántot egyszerre leterítette.

Különböző jelekből azt következtettük, hogy az elefánt valami találkáról jött. Ezért is tovább nyomultunk előre és már egy pár száz lépésnyi távolságban, a bozótok közt, föl is fedeztük több más elefántnak szürke testét. Óvatosan közeledtünk feléjük és kellemes meglepetésünkre két hímből, négy nőstényből és két félig megnőtt kölyökből álló nyájat találtunk, amelyeket a röviddel azelőtt a közelből megejtett lövések legkevésbé sem látszottak nyugtalanítani. Szemeink előtt az elefántok családi életének egészen bizalmas jelenetei folytak le. A nőstények ettek, néha-néha szoptatták kölykeiket és el-elkergették a hímeket, ha kölykeikhez nagyon is közel jöttek. A két bika ellenben küzdött egymással, valószínűleg az imádottak fölötti uralomért. E küzdelemben agyaraikat nem használták; csak egymáshoz közeledtek, míg homlokaik egymáshoz nem értek; azután egymást eltolni igyekeztek, más erőszakos tettet azonban nem követtek el. Ez a játék addig ismétlődött, míg a nőstények elvonulása a két küzdő elefántot egymástól el nem választotta.

A csendes erdei magányban a hatalmas állatok megfigyelése, amit tesznek és cselekszenek, rendkívül izgató és a figyelmet lekötő látvány; alkalmasint főképpen azért, mert mindent egészen zajtalanul végeznek. Mintha csak árnyékok volnának, úgy mozognak a hatalmas szürke hústömegek; a testes lábak meg-megérintik a földet, de bár mi visszafojtott lélegzettel hallgatóztunk, egy hangot sem hallottunk, ami mozdulataikat kísérte és megfigyeléseinket támogatta volna. És mialatt mi a teljes süketség érzetében mozdulatainkat minden erővel lehetőleg hallhatatlanokká igyekeztünk tenni és annál nagyobb figyelemmel meresztjük szemeinket az előttünk lefolyó jelenetre; az állatok azt a hatást teszik ránk, mintha egyikük egészen vak lenne. Apró szürke szemei szakadatlanul ránk vannak irányozva és mégis feltűnő mozdulatainkkal sem látszik semmit sem törődni. Vagy, mivel megszokta, hogy a maga területén bántatlanul és bátran tehet, amit akar, őket figyelmére méltóknak sem tartja.

Jó darabig megfeszített figyelemmel néztük az állatokat, úgyhogy végre valóságos megváltásként üdvözöltük azt a pillanatot, midőn a nőstények tovább indulása jelt adott a tüzelés megkezdésére. Puskáinkat egyszerre sütöttük el; a lövésekre az állat, amelyre Teleki gróf célzott, elesett — magam pedig, amilyen hosszú voltam, a földön elterültem; puskám, amellyel az egyik hím homlokára céloztam, így tett megint csúffá. A nyáj erre először megrémültén szétugrott, majd ismét csomóvá egyesült és közvetlenül Teleki előtt tovarohant; csak amelyet én sebesítettem meg, szaladt ellenkező irányban a bozótokon keresztül. Vadászati vakbuzgóságomban egészen megfeledkeztem arról, hogy már csak egy golyóm van, az, amely a baloldalon levő csőben rejtőzik; ezért a bozótokon rohantam utána az én állatomnak és csakhamar közelébe is jutottam; egyszerre azonban nem a farka végét, hanem a hatalmas fejét láttam veszélyt jósoló módon magam előtt fölmeredni. Őrült sietségemben észre sem vettem, hogy az elefánt megfordult és támadásra fogta a dolgot. Inkább ösztönszerűen mint öntudatosan, a füle előtt levő sekély mélyedés felé irányítottam puskám csövét és azután elsütöttem. Nehéz, tompa zuhanás adta tudtomra, mielőtt a puskapor füstje miatt saját szemeimmel meggyőződhettem volna, hogy elmúlt fejem fölött a veszély és nem fogok mint valami féreg összetapostatni.