dr polgar emlekversenyDr. Polgár Kálmán kir. ügyész (1877 – 1936) nevéhez fűződik a Magyar vizsla Tenyésztők Országos Egyesületének 1920-as megalapítása ezt követően 1924-ben megalakult az OVC (Országos Vizsla Club). Emlékére szombaton “Szent Hubertus vadász és vizslája” versenyt szerveztek a Sióvölgye Földtulajdonosi Vadászegyesület apróvadas vadászterületén, a Papp pincészet közreműködésével.

A bírók a vad kihelyezését követően indították a versenyző párokat., egy – egy futam 20’ –ig tartott, ez alatt kellett a vizslának megtalálni a fácánokat, azokat megfelelően jelezni a vadásznak, aki lőkészsége függvényében igyekezett terítékre hozni a fácánt. A nap folyamán sok látványos munkát láthatott az érdeklődő közönség, köztük a Vadászszövetség tanfolyamos/vadászjelöltjei, akiknek az apróvad gazdálkodás gyakorlati foglalkozásuk is itt történt!

A dobogós versenyzők és a fajtánkénti különdíjasok díszes serlegeket, A KASZÓ Zrt. vezérigazgatója által felajánlott fődíjat Dr. Kemenszky Péter a Somogy Megyei Vadászok Szövetségének fővadásza adta át és méltatta az emlékverseny eseményeit. A fődíj egy hétvégi egyéni, vaddisznó és tarvad vadászatra szólt teljes ellátással.

I. helyezett: Barta István és Bereki Ciklon rszmv. kan kutyája
II. helyezett: Sándliné Kiss Erzsébet és Billegi Vadász Jupiter rszmv. szuka kutyája
III. Szabó Sándor és Mezőföldi Kajtató Díva dszmv. Szuka kutyája

Megköszönve a házigazda Sióvölgye Földtulajdonosi Vadászegyesületnek a versenyhez való hozzáállását, Pomázi Ágoston Árpád az OMVK Svm. Területi Szervezete kynológiai szakbizottságának elnöke, a rendezvény vezetőbírója zárta a rendezvényt.

Forrás: OMVK / Agrojager