Ne engedjük meg, hogy neveletlen kutyánk elrontsa mások szórakozását, de akadályozzuk meg, hogy mások a mi ebünket rontsák el! Tavasz van, és ilyenkor válik aktuálissá a kutyavásárlás. Legalábbis azok számára, akik vadászni szeretnének, mert a közmondás úgy tartja: Eb a vadász kutya nélkül.
Hogy ki milyen vadászebet részesít előnyben, az főleg attól függ, hogy milyen jellegű területen vadászik, és környezetében a többség milyen kutyákat részesít előnyben. Az erdős, zártabb területeken indokolt a keményebb, nagyobb mozgásterületű fajokat használni, mint amilyenek a szálkásszőrű vizslák – legyen szó német, szlovák vagy magyar vizslákról –, vagy angol kutyafajtákat, mint amilyenek a pointerek és a szetterek. Itt kell hangsúlyozni, hogy ezek a kutyák sokkal több odafigyelést és munkát igényelnek. A betanításuk is nehezebb, ezért a kezdő vadász első ebe ne ezek közül kerüljön ki. A szálkásszőrű vizslát vagy a szettert és a spánielt azoknak sem ajánlanám, akik nem tudnak elegendő időt szánni betanítására és nevelésére. Nincs ugyanis annál bosszantóbb, mint ha a vadászat többi résztvevőjének szórakozását tönkreteszi egy neveletlen, nyulat hajszoló, vadat megcsócsáló összevissza rohangáló kutya.
A sík vidéki területeken, ahol intenzív mezőgazdasági termelés folyik, sokkal indokoltabb a rövidszőrű vizslák használata. Ezek az ebek jóval puhábbak, könnyebben idomíthatóak, mint a drótszőrű vagy a szálkásszőrű ebek. A vizslák között nem ritka az olyan, amelynek a veleszületett tulajdonságai elegendőek ahhoz, hogy használható vadásztárssá váljon minden külön kiképzés és idomítás nélkül.
Ha már rászántuk magunkat arra, hogy kutyát tartsunk, nem árt előre eldönteni, mit is várunk el az ebtől. A vadászember ugyanis kétféle kutyát ismer. Az egyik a munkakutya, az igazi vadásztárs, aki nélkül ma már elképzelhetetlen az eredményes vadászat. A másik pedig az úgynevezett kedvenc, amely a meleg szobában, kényelmes fotelban alszik, és a városi zöldövezetnek csúfolt fűsávban kapja pórázon a kiképzést. Ez utóbbinak van még egy változata is: a gazdi kiadja a kölyökkutyát valami idomárhoz, és utána büszkeségtől dagadó mellel mutatja a drága pénzért vásárolt kutyaoklevelet. Az első vadászaton pedig azzal szórakozik, hogy a lövéstől pánikba esett kutyáját előbűvölje az autó alól.
Aki kölyökkutyát hoz a házhoz, rövid idő alatt rájön, hogy új családtaggal gyarapodott a háztartása. A kis jövevény időt, energiát és hihetetlenül nagy türelmet követel. Az ebtulajdonosok többsége ekkor követi el azokat az alaphibákat, amelyek a továbbiakban meghatározzák kettejük viszonyát. Az első szarvashiba, ha megengedjük a kutyának, hogy ő legyen a domináns a mi falkánkban. Az ilyen eb kezelhetetlen és gyakran agresszív mind más ebekkel, mind emberekkel szemben. A másik nagy hiba, amikor a gazdi miden áron fegyelmezni, betörni akarja kutyáját. Az ilyenekből lesz a félős, gátlásos és nem utolsósorban félelemből harapó eb. A vadászkutyának nem szabad agresszívnak lennie, nem moroghat és nem támadhat sem kutyára, sem emberre. A szlovákiai és német tenyésztők az ilyen egyedeket kerek perec kiirtották az állományból, nehogy átörökítsék rossz tulajdonságukat. Az agresszivitás ugyan lehet öröklődő is, de többnyire nevelés kérdése.
Semmi szín alatt ne vigyük növendék kutyánkat olyan társas vadászatokra, ahol több idegen eb is lehet, vagy ahol nagyszámú vadász van jelen! Az emberek többsége nem tudja azt vagy egyszerűen nincs tekintettel arra, hogy a kutyának egy gazdája van, és csakis a gazdi az, aki az ebet utasítja. Rendes vadászok körében illik szólni a gazdának, ha a kutya megállta a vadat. A lelőtt vadat visszahozó, aportírozó kutyától csakis a gazdi veheti át a vadat. Nem szabad elébe szaladni, és szájából erőszakkal kitépni. Ha valaki mégis így cselekszik, a kutya tulajdonosa legyen az első, aki az illetőt rendre utasítja! Vagy ha neki kellemetlen, hát tegye meg azt a vadászat vezetője! A kutyát társas vadászatra csak kétéves kora után lenne szabad kivinni. Ekkor az eb már teljesen felnőtt, kiegyensúlyozott, tisztában van a feladataival, és tudja, mi a dolga.
Ha vadászkutyát akarunk venni, hát legyünk vadászok! Követeljük meg az ebtől és önmagunktól, hogy ehhez méltóan viselkedjünk! Ne engedjük meg, hogy neveletlen kutyánk mások szórakozását elrontsa, és ne engedjük meg másoknak sem, hogy a mi ebünket elrontsák! Hogy milyen fajta kutyát vásárolunk, az már ízlés dolga. Hogy jól döntöttünk-e vagy sem, majd megtanuljuk saját kárunkon. A tandíj azonban igen magas, mivel egy vadászkutya 10–14 évig is elél. Ha rossz a választás, igen hosszú kárhozatra ítéltük magunkat.
Forrás: Magyar Szó
