Esti vadkárelhárító vadászaton történt sebzés 30.06-os kaliberrel a “nektárt csepegtető” szőlővesszők között. A félkeresztben álló gím tarvad elszaladt a lövés után úgy 200 métert és megállt, majd eltűnt; itt találtak vért – de se előtte, se utána -, majd kis keresgélés után hallották a vadat elszaladni lefelé.
Sikeresen megnehezítettük saját dolgunkat, ugyanis két hibát is elkövettem: nem a rálövés körülbelüli helyén kezdtem a munkát, és alapul vettem a hallottakat, mely szerint a vad lefelé szaladt a szőlősorok mentén. Szépítette a történetet az is, hogy a rálövés helyének jelölése két sorral távolabb került eredeti helyétől…

Vitéz minden áron keresztben akart haladni, de nem hagytam neki. Ez óriási ostobaság volt, de csak két óra múlva derült ki. Az idő alatt háromszor is odavezetett a rálövés helyére, közben 4-5 csepp vért, és pici gyomortartalomra utaló jelet mutatott két sorral arrébb, mint ahol a vadat lefelé szaladni látták. Másfél óra, fél kiló szőlő és három liter víz elfogyasztása után – továbbra sem értve, mi történhetett itt a fegyver elsütését követően – negyedszer is újra kezdtük, miután szusszantunk egyet. Kellőképpen fáradtak voltunk már mindketten, mivel a hegyoldalon megtettünk néhány kilométert le s fel, így kellő megfontoltsággal indultunk el abba az irányba, ahová kutyám először indult volna. A rálövés helyétől mintegy 280 méterre az erdőszéli sűrűben találtunk kenést, így megnyugodva folytattuk utunkat. Ám ismét jött az elbizonytalanodás, mivel Vitéz 50 m után visszafordult, és letérve az aránylag biztosnak látszó nyomról mindenáron néhány méhkaptár mellett akart elmenni – aminek nem nagyon örültem. Végül ráhagytam, hagy ismerkedjen, de hamar kiderült, nem a méhek barátságát keresi, hanem határozottan megy – most már ellenkező irányba, mint eddig. Mivel elhatároztam, hogy most már rábízom magam, követtem, és 60 méterre sebágyat találtam egy olyan sűrű kökényesben, amiből ki kellett tolassak, mert egyszerűen nem fértem át. A kökény túloldalán “könnyed” ötven méter következett, és egy bánya homlokfalának tetején megláttam a dermedt vadat. Volt öröm, bár most is bosszant, hogy ha Vitézre hallgatok, a két óra helyett 20 perc alatt végeztünk volna. Egyébként a szőlő még elég savanyú.

Ui: Gondolom, minden jó érzésű és hagyománytisztelő vadászembernek feltűnt, hogy a vad a bal oldalán fekszik. Erre nem mentség a nagy öröm és az azt követő kapkodás. Többször hívtam már fel vadásztársaim figyelmét a terítékkészítés etikai szabályaira, és most én nem figyelek oda! Szégyellem magam.

Forrás: Utánkeresők