Reggeli cserkelés alkalmával kanra tettek lövést, amely a lövésre pörögni kezdett, majd a bokrok takarásában eltűnt. A környéken az erősen benőtt vadszilvás legelőt már átvizsgálták kutyával, de ott nem feküdt meg, közel a szlovák határ is, ezért nem kísérleteznek tovább…

A rálövés helyén csontok és hús, ezért gondoltam alacsony hátsó lábas találatra. Soha így még nem sikerült a lövés helyén látható és elmondott dolgokból biztosra vennem a találatot, de most igen. Kocsinkat az aszfaltos út mellett hagyva, Sándorral elindultunk a rálövés helyére, két vadásztársunk pedig a szemközti domboldalra ment elállni a vélhető menekülési útvonalat. Minden igyekezetünk ellenére a közeli tanyáról kihajtották a juhnyájat. Sejtettük, hogy bizonyosan keresztül fognak haladni a sebzett csapáján, ami nem igazán jó, mert akár több száz méter szélesen és kilométereken keresztül büdös ammónia szagot hagy maga után a közel 300-350 birka.

Ronyt és Dagit csapára engedtem és pár percen belül már a szembelévő domboldalon láttuk futni őket, ami minden eddigi okoskodásunkat felrúgta a sebzett hollétével kapcsolatosan. A domb mögött pedig ott volt a juhnyáj!!! Ronyban bíztam, de Dagi? Ő aztán tud néha kalamajkát csinálni. Egy gyors fohász az égieknek, hogy ne kezdjen szakmát váltani és elszegődni juhászsegédnek, de szerencsénkre közben már a második domboldalon is túlhaladtak. Át a Serényfalva – Kelemér közötti aszfaltúton, sőt már a patakon is túl, belekezdtek a negyedik kilométerbe is, és határozottan tartották az irányt a Kelemér fölötti sűrűnek. Majdhogynem a keleméri “Mohos Tavak” parkolójánál jártak, amikor meglassultak, és néha állítást jelzett a Garmin a kezemben. Megszaporáztuk lépteinket, s közben találkoztunk elálló kollégáinkkal is, stratégia megbeszélése. 1000 méter autózás után ismét külön utakon jártunk, mi Sándorral gyalog, a többiek kocsival a “Mohos” parkolóig, aztán elénk a szálasba, de kikötöttem nekik, hogy a lábasból nem mehetnek a sűrűbe! Az az én feladatom.

Már csak 600 méterre voltunk, de meredek volt a domboldal. Sándor barátom elég jó darab lévén, megvált tőlem, lemaradva egy kis oxigént vételezni, mert ilyenkor én már más dimenziókban nyomulok előre, az állóra csaholó Kutyáim segítésére… A fiatalosban aztán behatároltam a helyet, és jó széllel közelítettem meg őket. Meg is láttam a nagy “feketét” – a hátán feszült a sörtéje, hogy még ijesztőbb legyen -, de lövésről szó sem lehetett. Nagyon volt a sűrű, és ott a két Kutya. Ez már sok a biztonságos lövéshez. Az egyik elfelé, a másik odafelé mozgott éppen. A disznó előtt is, mögött is Kutya. Pár pillanat volt csak az egész, de már lódultak is, neki a meredeknek. Még a sebzést sem láttam rajta, sem a mozgásán, de 200 méter megiramodás után egy öreg lábas erdőben, a mély vízmosáson átkelve már forgatta Rony és Dagi a Kant. Ekkor már biztosra tudtam: ha már a lábasban is neki fordult a Kutyáimnak, nem lesz újabb egérút. Újabb fiatalos következett, de még futni is tudtam benne helyenként, és jó szél alatt eléjük kerültem. Közben már az eső is cseperegni kezdett.

Gyors céltávcső- és arc törlés, mert a sok erőltetett menet és futás megcseppentette rendesen az ereszt, és az izzadtság már csípte a szememet. Aztán még 50 méter, és az események felgyorsulnak. Már dönti is a fiatalost szét a disznónk, a kutyák mögötte, készülök a lövéshez, de ismét kerülnöm kell. Egy nagy tuskó mögött csaholják a fekvő kant. Kilépek és már jön is, egyenesen felém, de Rony ott van mögötte. Még egy lépés és már dördül is a lövésem, lendülete megtörik a sebzettnek , de még csattogtatja fegyvereit. Nagy a kavarodás ilyenkor, amikor a dolgok nem az előre kigondolt forgatókönyv szerint történnek. Próbálom kutyáimat lekiabálni, és még egyszer lövést leadni, közben nézem hogy nem sérült-e Rony. Viszonylag közel volt a lövés pillanatában, de nem lett baja. Végre egy kis rés, a másik csöve is füstöl a duplámnak és vége. A három éves kancsi jól megnehezítette a dolgunkat. Méltó képviselője volt a vadkanok nemzedéknek.

Pár fotó és gratulációk fogadása után futás az autómhoz, majd a többiek beszállítják a Vadat. Engem már várnak Szuhafőn a vadásztanfolyamon, ahol tapasztalataimat megoszthatom a leendő vadászokkal a sebzésekkel kapcsolatosan. Az autómhoz tartva még szembetalálkoztam és gratuláltam az egyik elálló vadásznak, ő volt a sebző. Aztán a patakon megvártam, amíg Kutyáim szomjukat oltják, majd autózás Szuhafőre. Ott a “Doki”, aki az elsősegélyt tartja a tanoncoknak, mondja ám, hogy mikor érkezett, a két kutyám őrült iramban keresztezte az utat – majd’ el ütötték őket. Ő viszont megismerte az “antennás” kutyákat, és tudta hogy éppen dolgozunk …

Forrás: Utánkeresők