Május 1-én, pénteken este jött a hívás: őzbakot sebeztek a Cserhátban. Valószínűleg gerinctüskés lett, mert a lövésre összeesett, majd kis idő múlva beváltott a sűrűbe.
Szombat reggelre már volt egy bak keresésem Mezőcsáton, ami szintén gerinctüskelövött volt, aztán meg mennem kellett Füzérradványba, a Károlyi kastélynál tartottunk egy kis bemutatót Mihók Istvánnal, az Utánkeresők Baráti Körének színeiben. Azt követően, délután meg Sajóecsegen egy szintén tüskén lőtt disznót kergettünk át a Sajón, ezért csak vasárnap reggel tudtam menni keresni a bakot…

Felajánlottam, hogy nyugodtan próbálkozzanak, ha nincsen meg, elmegyek kontrollként is, de csak vasárnap. Úgy is lett. Vasárnap reggel kiértünk a sebzés helyére, az egész napon át tartó eső természetesen mindent elmosott, ami látható lett volna számunkra. A sebzés helyét is csak nagyjából tudták meghatározni, ami egy szóró közvetlen közelében volt. Ráadásul a két nap alatt jelentős mennyiségű vad látogatta meg. Ronyt elindítottam, majd fegyveremet magamhoz véve magunkra maradtunk. Az első csapát végig lejártuk. Bizalommal töltött el, hogy ahová eljutottunk, mindenütt telis-tele volt őzkaparással és fekhellyel, de a keresett bak sehol sem volt. Harmadik, sőt negyedik nekifutásra sem jutottunk eredményre, ekkor már éreztem, hogy nekem is mindent hozzá kell adnom amit csak tudok.

Aztán területet is lekerestettem vele. Árkokat, vízmosásokat és mindent, amit lehetséges búvóhelynek véltem. Végül felmásztam a lesre és újra felépítettem a stratégiámat, majd elindultam a rálövés helyének irányába. Ekkor már teljesen Ronyra hagyatkoztam, előttem ment vagy 20-30 méterrel, és egyszer csak magasra szagolt, de derékszögben hajlott oldalra a nyaka… Odalépve mögötte pár méterrel megláttam a lövedék által vágott nyomot a magas fűben. Lefeküdtem és megcéloztam a les ablakát, hogy hol is állhatott a bak a lövés pillanatában? Ám ekkor már Ronyban ismét lobbant a tűz.

Hozzá tartozik a dologhoz, hogy a három sikertelen megindulás után kicsit leszidtam. Ezzel kedvét is szegtem – ami addig sem volt valami nagy -, mert nem jó volt semmi irány amerre csak elindult. Ekkor leheveredtem mellé és agyon dicsérgettem, játszottunk egyet és öröm biztatásban részesítettem, amire szinte újra szárnyakat kapott és keresni indult, be a sűrűbe végig a garádban, a vadföld szélén,. Ez már döfi gondoltam, de aztán megint csak a hurkokat csinálta. Hagytam rá az egészet, mert a levelek fonákján sem találtam semmi vért vagy jelet, ami igazolta volna, hogy jó csapán jár a Rony. Aztán meg a GPS-en már azt láttam, hogy igenis, valamit alaposan bogoz.

Közben már hívtam a területgazdát, hogy jöhet értünk, mert elfogytunk az erőnkkel is és az ötletekkel is, de még egy fohász belefért St.Hubertuszhoz. Bár gondoltam, itt már csak a csoda segíthet… Két nap előnyt, 24 órás esővel, nem igazán nagy sebzéssel kombinálva… Hajjaj, eléggé el voltam keskenyedve, de akkor Rony ismét kijött a legelőre egy kunkorral. Éppen előtte szaladt be egy suta. Azt gondoltam: na most kínjában lehet lecsapázza, de nem így történt. Tőlem 210 méterre volt, és le akartam kiabálni, hogy jön a terepjáró, de Rony se hall, se lát, csak ismét a garádba és csak előre. A következő pillanatban pedig már hajtja is a bakot, sőt pár másodpercre rá már mákogtatja is. A könny majd kicsordult a szememből, de kisvártatva ismét rohantak a vízmosások felé. Nézem a Garmint, 100-200-300 métert haladnak, aztán megint vészsírám a baktól. Na, gondoltam itta vége.

Odaért közben a területgazda is, mutattam neki a térképen a helyet, ahol éppen tartózkodnak az ellenfelek. Mire leértem, Rony már befejezte a történetet, nekem csak a fotózás és kicipekedés jutott. Hozzáteszem a világon abban a pillanatban nem sok büszkébb és boldogabb ember volt nálam. A 7mm Rem. Magnum szerencsére elég jól megnyitotta a testet, talán egy csontszilánk érte is a tüdőt, mert habos volt a gerinc mellett kibuggyanó vér. Bár lehet, hogy a menekülés közben is sérülhetett.

Ismét egy felejthetetlen élménnyel gazdagodtunk, és megváltottunk hosszú szenvedésétől egy Vadat.

Forrás: Utánkeresők