Vasárnapra kötelező szabadságot rendeltem el valamennyi erdőművelő – most éppen ültető brigádomnak –, és magamnak is, így ennek megfelelően pirkadat előtt már a vadászterületen voltam.
A nappalra ígért  20 helyett egy laza -3 ˚C fok fogadott, úgyhogy dideregve indultam cserkelni egy körülbelül négy hektáros, az erdőtelepítések közötti búzavetés környékére.

Még 500 méterre sem voltam az autótól, mikor egy kövér suta tavalyi gidájával utamat keresztezve kiszaladt elém. Percekig néztem őket, és igyekeztem meglátni, hogy ők mit figyelnek, mivel mereven egy irányba pislogtak. Nemsokára egy 60-80 kiló körüli, fiatal kannak látszó disznó jelent meg a tölgy fiatalos szélén, könnyed ügetésben, félkeresztben közeledve. A távcsőben már elég világos volt ahhoz, hogy a tiszta helyen kocogó vad környezetét átvizsgáljam, de se lógó cicit, se malacokat – se villogó fehér agyarakat – nem láttam, így lövésre szántam el magam. A röfi hamar meg is állt, de nem hagyott elég időt, továbbkocogott. Mikor oldalát mutatva újra megállt, már csak 160 méterre lehetett. Váll-lapja közepét célozva toltam előre a biztosítót és a gyorsítót a lőboton lévő 30.06-os CZ-n.

A lövés hangját még meg sem hallottam, már tudtam, hogy gond lesz, mert a disznó egy gondolattal hamarabb mozdult, mint ahogy a lövedék a csövet elhagyta. Az a körülbelül egy másodperc, míg a becsapódás hangja visszaért hozzám, végtelennek tűnt, de jó dübbenés után három nagy ugrással jelezte a vad a találatot, majd befordulva a tölgyesbe 50 méter után – mintha közben a fejét is feldobta volna – eltűnt a szemem elől…

A céltávcsőben alaposan megnéztem a rálövés helyét, majd megjelöltem azt a pontot, ahol álltam, s a lövés irányát. Közben átgondoltam a lehetőségeket: a találat szinte biztos, ezzel szemben a „jó” lövés, és annak az esélye, hogy a vad 50 méterre dermedten fekszik, igen csekély. Jobb esetben májon lőttem, egy óra múlva mehetek megkeresni. Rosszabb esetben beles-gyomros: ekkor kutya kell, és legalább 4 óra türelem; ha a combját érte a lövés – valószínűleg csont nélkül –, szintén. 5:25 volt ekkor. Kínomban írtam egy sms-t a területileg illetékes vadőrnek: „Alszol?”. Aztán rájöttem, hogy ha aludt (volna), akkor már tök mindegy, ha kint van, akkor viszont nem fogja észrevenni az üzenetem. Mindegy, van idő. 10-15 perc elteltével ballagtam a rálövés helyének közelébe, de egy széles és mély vízzel telt csatorna keresztezte utam. Így is jó, legalább telik az idő, míg visszamegyek az autóért és körbekocsikázok.  Fél hét körül – mikor úgy 250 méterre voltam a rálövés helyétől – egy fél disznót láttam meg álldogálni egy tölgyes sorban. Csak a hátsó felét láttam, nem is tudtam megállapítani a nemét. Hátha csak egy a malacai közelében strázsáló koca? Ha pedig az én sebzett disznóm, és csak ennyit ment el, akkor itt lesz Ő a közelben akkor is, ha a kutyákkal visszajövök. Igen, kutyákkal, mert egy fiatal szálkásszőrű tacskóból disznós kutyát akarok faragni, ez jó gyakorlási lehetőségnek ígérkezik – ha egyáltalán van találat…