Őz - Capreolus Capreolus

A faj bemutatása:

Az őz az amerikai szarvasok Capreolus nemének egyik faja.
Az európai őz elterjedése nagy, hazánkon kívül Európában szinte mindenhol előfordul. Közép-Európa legkisebb páros ujjú patás állata. Testtömege 15-25 kg között van, de találkozhatunk 25 kg feletti példányokkal is. Az őz szőrcsuhája a téli – nyári időszak szerint változik. Nyári szőre sötétvöröses, vörösessárga, rövid és sima. Téli szőrzete barnásszürke, szürke, tömött, hosszabb szálú. Május elejére kész a szőrváltással. Farán, hullatója alatt fehér –nyáron sokszor sárgásfehér- foltot láthatunk, ez a tükör. A tükörnek minden szerepe máig nem teljesen ismert, de egy biztos, menekülés közben a gidák a suta tükrét figyelik és így tudják követni a sokszor villámgyors, bravúros irányváltoztatásokban anyjukat. A baknak a sutáénál jól kivehetően kisebb a tükre. Ezt jól felhasználhatjuk a téli tarvadazáskor, figyelembe véve a bak és suta közti testi különbözőségek egyikeként. Ritkán ugyan, de előfordul fekete , de fehér szőrzetű egyed is. Élőhelyenként is lehetnek árnyalat-eltérések a szőrzet színében. Nemek és életkor szerint különböztetjük meg őket. E szerint nevezzük hímivarú egyedét baknak, nőivarúját pedig sutának.

Szaporodása:
Üzekedési ideje július második felétől augusztus közepéig tart, de kezdete az időjárási körülményektől is függ. Az üzekedés általában 10-12 napig tart. Hegyvidéken később kezdődik mint a mélyebb fekvésű élőhelyeken. Általános megfigyelés szerint a bak egy rövid időszakot jelentő egy-két nap után új suta után néz , de e sorok írójának egyik megfigyelése szerint teljes üzekedési időszak alatt egy kiváló erőteljes bak végig megmaradt öreg, rendkívül óvatos és három fiatalabb sutája mellett, féltékenyen és harcosan őrizve területét és „háremét”.
Az üzekedési időszak után a bakok különvonulnak és ismét óvatos, rejtőzködő életüket folytatják. A suta pedig november végéig hordozza megtermékenyült petéjét ugyanabban az állapotban , majd ez a pete csak ekkor kezd embrióként fejlődni. Az őzsuta vemhessége 10 hónapig tart így összesen, elleni májusban fog. Meg kell azonban említeni, hogy tapasztalunk november tájékán utóüzekedésre utaló jeleket is.
Szaporulata bakgida ill. sutagida. Rendesen a suta két gidát ellik. Erdei, hegyvidéki őzeknél tapasztalatok szerint előfordul az egygidás ellés is, míg táplálékban bőséges, kedvező adottságú területeken három gidát is világra hozhat a suta. Az őzgidák életük első, rövid időszakában nagyon gyengék, de később fürgévé és igen játékossá válnak. Az életerős, jól fejlett gidának van csak komoly esélye az esetleges zord, hideg, táplálékban szegény telet átvészelni, még akkor is, ha tudjuk hogy a következő ellési időszakig anyja mellett lehet akinek közelsége tapasztalatot és viszonylagos biztonságot jelent számára.

Élőhelye és életmódja:
Vitathatalanul legkedvezőbb élőhely az őz számára a kisebb-nagyobb erdőfoltokkal, ligetekkel, mezővédő erdősávokkal tagolt mezőgazdasági területek. Kiválóan érzi magát az ártéri erdők környékén és a nagyüzemi mezőgazdasági monokultúrákban. Ez jól érzékelhető ha pl. a testtömeget vagy a trófeák fejlettségét hasonlítjuk össze pl. az erdei, vagy hegyvidéki őzével. A hazai őzállomány mintegy 70 %-a a síkvidéki területeken él. Szokásos -élőhelye szerint- a megkülönböztetése síkvidéki, erdei vagy erdőszéli őzként. A minőségileg legjobb állomány a Tisza és Kőrösök környékén találhatók, a Dunántúl minőségileg „csak” közepes trófeájú bakokat ad. Kivételek természetesen -nem is ritkán- adódnak. Meg kell említeni, hogy például a legjobb dunántúli őzállomány minőségileg és mennyiségileg is Fejér megyében található. Érdekesen alakult a mezőgazdasági nagyüzemi művelés hatására az ilyen területen élő őzek viselkedése: a magányos vagy kislétszámú társas életet élő őz sokszor meghökkentően nagy létszámban tömörül össze a szőrváltásos időszak végére és együtt is maradnak a melegebb tavaszi idő beköszöntéig. Vélhetően a nagyobb biztonságérzet az, ami indokolja e szokásukat.

Táplálkozásában az őz az állatok világában nyugodtan nevezhető ínyencnek. Mindig a zsengét, a legfinomabbat választja. Igazi pákosztosnak mondott állat, a rügyek, fiatal hajtások pusztításával kárt okoz, megeszi a fiatal lucernát, lóherét, gabonaféléket, gyümölcsöket.Természetesen ez a fajta válogatósság az őz tápanyag igényéből adódik és nem holmi szeszélyességéből, torkosságból. Télen megeszi a száraz szemestakarmányokat is, de a szórókról felvett kukorica nagy mennyiségben történő fogyasztása tejsavmérgezés kialakulása miatti elhullását okozhatja. Az őzet a hajnali-reggeli órákban és az esti napszakban látjuk táplálkozni.A durván megrágott táplálékot az őz a táplálkozások közötti nyugalmas szünetekben felkérődzi és újra megrágja.

Vadászata:
Őzre cserkelve, lesről vagy -sajnos ma már csak ritka alkalomként – lovasszekérrel, még ritkábban lovasszánnal barkácsolva vadászunk. A cserkelés nem más mint egymást követő lesbeállások sorozata, mely terepviszonyoktól függően lehet nem csak szép, de embert próbáló is. A lesvadászat kényelmesebb mód, de kevesebb megfigyelési lehetőséget ad helyhezkötöttsége miatt, mint más vadászati módok. A barkácsolás mindkét hagyományos, gyönyörű módja kiváló lehetőséget ad az őzállomány megfigyelésére és a kívánt vad elejtésére. Barkácsolásnál a lassan haladó szekérről, szánról menetközben óvatosan leszállva és lehetőség szerint keveset mutatva magunkból – míg a vad a mozgó, távolodó szekeret, szánt figyeli - próbáljuk az áhított bakot, vagy tarvadat meglőni, elejteni. A gépkocsiból való vadászatát nem tartjuk sportszerűnek. Még akkor sem, ha egyedüli eredményes vadászati lehetőségként említik az ezt gyakorlók több síkvidéki vadászterületen. Indokolt esetben mint beteg vagy sérült vad kilövésénél elfogadhatónak tartjuk , hiszen itt a vadat szenvedéseitől váltjuk meg, ill. betegség terjedését próbáljuk megakadályozni a vadászterületen. Azonban kifejezetten tilos őzre is bármilyen egyéb járműről, pl.traktorról, mezőgazdasági gépről, stb. vadászni.

Őzhíváskor -mely szigorúan csak az üzekedés idejére esik - a legteljesebb, nagy tapasztalatot és tudást igénylő őzbakvadászatot űzzük: a gida vészsirámának, vagy a suta panaszhangjának utánzásával léprecsaljuk a mégoly óvatos öreg bakot is, sokszor addig csak ritkán vagy soha nem látottat is. A hívás hajnaltól lővilágig bármikor próbálható. Tapasztalat szerint a reggeli és alkonyati órák még nagyobb reménységet adnak az eredményes őzhívásra, különösen kánikulai meleg napokon.Értelemszerűen hűvös napokon a napközbeni hívás is nagyon eredményes lehet.A behívás eredményességét befolyásolják az olyan zavaró tényezők, mint pl.időjárási szélsőségek, mezőgazdasági munkák, kóbor kutyák , vadorzók megjelenése a revírben. De ne felejtsük el : sípunk megfelelősége, állapota, és nem utolsósorban síphasználatban való jártasságunk, gyakorlottságunk, tudásunk és nem utolsósorban területismeretünk adja meg a végső sikert az őzhívásnál.
Vadászati idénye az őzbaknak április 15-től kezdődik és szeptember végéig tart.A suták és gidák vadászata október első napjától február utolsó napjáig tart.

Az őznek számtalan ellensége, pusztítója van. Ahol van, ott farkas, hiúz, róka, vadmacska, kóbor kutya pusztítja. De nem szabad megfeledkezni arról sem , hogy a vadorzás első számú áldozata az őz. „Hátizsákos vad ” és ezért az orvvadászok legkisebb kockázatot jelentő zsákmánya. De azért is, mert gyakori és a legkevésbé rejtőzködő életmódot élő nagyvadunk.További komoly veszélyt jelent az őzre a közlekedés és a mezőgazdasági vegyszerek alkalmazása.

Trófeája:
Az agancs, melyet az őz október végétől legkésőbb december elejéig levet. Az öregebbek ezen időszak elején, a fiatalabbak az időszak végefelé vetik el azt.
A bakgida életének ötödik hónapjában fejlődni kezd –kicsiny dudorként mutatkozva- az agancstő. Az év utolsó két hónapjában a bakgida orsó alakú, 1-2 cm-es, hegyes kis agancsot, ún. csapot rak fel. Ezt az első gidaagancsot január-februárban elveti és kezdi növeszteni első igazinak mondható agancsát, amit májusban tisztít meg.Az ilyen rendszerint egyágú agancsot viselő bakocskát nevezzük nyársasnak. Ennek az agancsnak ritkán van agancskoszorúja, inkább csak kevés gyöngyözöttséget láthatunk rajta.

Nagyon kedvező körülmények kellenek ahhoz, hogy a születését követő évben , tehát másodfű korában lévő bak a nyársas agancsformát mintegy átugorja és hatos agancsot növesszen.
A születést követő második télen kezdi a bak növeszteni „vékony”, gyenge, általában hatos agancsát. A hatos agancs szárából (agancsszár) előre ágazó ágat nevezzük elülső ágnak vagy szemágnak. A hátrafelé fejlődőt hátulsó ágnak nevezzük. Ha a két ág egymással szemben, egy magasságban és közel azonos szögben fejlődik, ritka becses trófeát viselő bakkal, keresztes bakkal állunk szemben
Az őzbak általános szerint 7-9 éves korában rakja fel rá jellemzően legerősebb agancsát, de meg kell jegyezni, hogy több kiváló szakember szerint a bakok 5 éves koruk körül rakják fel legjobb agancsukat. Ennek pontos, egzakt ismerete el tudná dönteni az állományban lévő kiváló bakok életkor szerinti kíméletét. Az őz agancsának teljes kifejlődése 10-12 hétig tart. Az öregebb bakok hamarabb építik fel agancsukat. Síkvidéken ez is hamarabb történik meg, mint a hegyvidékeken. Az agancs az őzbak általános állapotát, egyedi, öröklött tulajdonságait valamint a környezetnek állapotát is jelzi, de sokak szerint a terület nyugalmának vagy zaklatottságának is jelzője, miszerint a sokat zaklatott, komoly stressznek kitett őzbak nem tud képességeinek megfelelő agancsot felrakni.

Az agancs bírálatánál figyelembe vesszük a szárak hosszát, az ágak számát, kifejezettségét, a koszorú nagyságát, a gyöngyözöttséget, a szárak terpesztését és nem utolsósorban a színt és a kiskoponyával mért agancs súlyát is.Az őz agancsának rendellenessége a parókás agancs. Ez rendszerint heresérülés következménye. Torz agancsot eredményezhet az agancstő és ennek környékén a koponya sérülése is.Ez rendszerint csontburjánzáshoz vezet.

Lábnyoma:
Az őz nyomképe a legkisebb a hazai nagyvadak közül. Nyoma hosszúkás, szív alakú, a sarokvánkos a csülök hosszának 1/3-a. Hossza 4-6 cm, szélessége 2,5-4 cm.