ozbakA Nagykőrösi Hangács Vadásztársaságnál jártunk és az idei idény eredményeiről faggattuk a helyi vadászokat.


A vadásztársaság Pest vármegye déli szélén gazdálkodik. A Nagykőrösön megtalálható négy vadásztársaság közül területét tekintve a legnagyobb, a vadászterület 7100 hektáron helyezkedik el. A revír körülbelül negyede erdővel borított, míg a „maradék” a mezőgazdaság által hasznosított részekből áll. A terület jellege apróvadas, ezért a nagyvad tekintetében csak őzbak vadásztatással foglalkozik a társaság.

A vadásztársaság elnökét, Kis Zoltánt az őzbakok kapcsán kérdeztük.
– A 2024/2025. évi üzemterv szerint 42 őzbakot ejthetünk el az eddig megszabott 47 helyett. A vadásztársaság területén rendszeresen terítékre kerülnek 400 grammos, vagy annál nagyobb agancstömegű őzbakok, amelyek rendszeresen szereznek érmeket a trófeabírálaton. Az áprilisban kezdődő idény során azt tapasztaltuk, hogy a tavalyi évhez képest, az idén tavasszal terítékre került bakok gyengébb agancstömeggel rendelkeznek. Ettől függetlenül kíváncsiak leszünk az üzekedésben elejtett bakok „grammjaira” – tette hozzá a vadásztársaság elnöke.

Jellemzően rendszeresen visszajáró vendégeik vannak, például van kettő ausztriai vendégcsoportjuk, akik 20 éve visszajárnak és rendszeresen több bakot ejtenek el minden évben.

Az idei üzekedés eddig kisebb hullámokban „indult be”. Többéves tapasztalatuk alapján úgy gondolják, hogy az őznász általában augusztus második hetében kezdődik el igazából. Már rendszeresen látnak suta nélküli gidákat, viszont olyat is, hogy a hármas ikergidák mellett a sutának udvarolnak a bakok.

Forrás: Nimród