VADÉTELEK | A bükkzsérci Vászonvőgyi Vadászklub csapatának győzelmével zárult az észak-magyarországi erdészek és vadászok vadételfőző versenye, amit már hagyományosan a mátrafüredi Mátra Szakképző Iskola rendezett meg.
Idén – mivel a Nógrád megyeiek ezúttal nem képviseltették magukat – hét csapat mutatta be főzőtudományát. Egy leves és két sült híján döntően pörköltek készültek, ahogyan az már megszokott, jó hangulatban és kiváló minőségben. A bükkzsércieknek az aranyérmet a vargányás szarvasborjú-pörkölt hozta meg, amit kapros túrógombóccal tálaltak. A második helyezést a Heves megyei Diana Vadászhölgy Klub, a harmadikat az Északerdő Zrt. ínyesmesterei szerezték meg.
Nagy Zoltán mesterszakács, a zsűri elnöke azt hangsúlyozta: a mai magyar konyhában a vadételek koránt sem szerepelnek az őket megillető helyen, holott a vadhús egészséges és változatosan elkészíthető alapanyag, s nem utolsósorban igen ízletes ételek készíthetők belőle, akár szarvas, akár vaddisznó, őz, nyúl, vagy éppen vadszárnyas a menü alapja.
Úgy vélte, a már többéves múltra visszatekintő mátrafüredi vetélkedés is jó eszköz ahhoz, hogy a méltatlanul háttérbe szorult vadétkekre irányuljon a figyelem.
Forrás: Heol