Az idén április 22-éig kell dönteniük a vajdasági vadászoknak arról, hogy megtartják-e az eddigi szervezési formát vagy önállóan gazdálkodnak területükön úgy, ahogy azt 1992-ig a Milošević idején meghozott vadászati törvény életbe lépéséig tették.

Vajdaságban 1883-ban, a kiegyezés után hozták meg azt a vadászati szabályozást, amely a maga korában nemcsak újnak, hanem szinte forradalminak számított. Ez a törvény ugyanis lehetővé tette, hogy közemberek társuljanak és területet béreljenek, amelyen vadászhatnak. Akkor a vadászati jogot még a földtulajdonhoz kötötték, úgy, ahogyan ma is teszik Európa boldogabb felében. Az akkori társaságok az államtól, azaz az önkormányzatoktól bérelték területeiket. A két világháború között a törvény nem változott lényegében, ugyanis a Jugoszláv Királyság kisebb módosításokkal átvette a királyi és a császári szabályozást.

A második világháború után a vadászatot is államosították, és a bevált kommunista elvekhez híven tömegesítették.

Az ezt az időszakot felváltó, úgynevezett „tranzíció”, azaz ahogy magyarul mondanánk, az átalakulás időszakában, a vadászatot módszeresen visszaszorították, mivel a volt kommunista vezetők igen nagy számban hódoltak a vadászat úri szenvedélyének, úgyhogy az arra emlékeztette az „urakat”, hogy még nemrég ők is elvtársak voltak. Ez a törvény, amely még alig egy éve volt érvényben, kényszerítette a vadásztársaságokat arra, hogy nagy, teljesen felesleges, központosított egyesületekbe társuljanak, amelyeket államilag könnyű volt ellenőrizni, az oda befolyó pénzeket egyszerűen lehetett más alapokba átömleszteni, és a népi akarat látszatát fenntartani. Ezt az állapotot nevezzük kacializmusnak, azaz olyan társadalmi formának, amely sem a kapitalizmusnak, sem pedig a szocializmusnak nem felel meg, de mindkét rendszer elemeivel bír.

Az újonnan meghozott és áprilisban életbelépő jogszabály, nagyon leegyszerűsítve, lehetővé teszi a társaságoknak, hogy kiváljanak a nagy egyesületekből, és így megőrizzék vagyonukat vagy fenntartsák a jelenlegi állapotot, és vadászházaikat, erdeiket, szántóikat államosítják, azaz állami tulajdonba kerülnek, és továbbra is használhatják bérleti díj ellenében.

A kiváló társaságokat újra kell jegyeztetni mint önálló egyesületeket, amelyek megtarthatják ingatlanjaikat, de a vadgazdálkodási terv által kilövésre szánt vad értékének tíz százalékát előre be kell fizetni az államkasszába, mivel az továbbra is állami tulajdont képez. Ezek után mi sem természetesebb, mint hogy minden elejtett állatot ki kell fizetni áfástul.

Mindez természetesen bonyolultnak tűnik, és ez így is van, úgyhogy csak azok a társaságok váljanak ki, amelyeknek kellő terület és megfelelő vadbőség van a birtokukban. Ellenkező esetben könnyen csődbe mennek, vagy a tagjaik kerülnek csődbe, mivel nem győzik majd fizetni az egyesületük számláit.

A vadászat sosem volt olcsó szórakozás, és tömegsporttá sem sikerült maradéktalanul változtatni. Ezentúl sem lesz olcsóbb, ám okos és felelősségteljes gazdálkodással még a tagság számára bevételt biztosító beruházássá is válhat.

Forrás: Magyar Szó