Beszélgetés Barkóczi Istvánnal, a SEFAG ZRT. vezérigazgatójával.
Nem az erdő van Somogyban, hanem Somogy az erdőben, tartja a régi dunántúli mondás. Ennek az erdőknek és a hozzá tartozó vadászterületeknek a meghatározó részét a SEFAG ZRT. kezeli, a tényszerű kimutatások szerint a vállalat ezzel az ország második legnagyobb erdő-, és a legnagyobb vadgazdálkodója. A hatalmas terület művelésének, gondozásának tavalyi eredményeiről, aktuális kihívásairól kérdeztük Barkóczi István vezérigazgatót.

- Néhány kilométerre innen, a szomszéd megyében vesztette életét az év elején egy természetjáró, fotós kolléga, egy vadorzó tettenérése során. Kell tartaniuk a SEFAG munkatársainak is hasonló atrocitástól? Hisz’ Somogy vadban és vadászban egyaránt gazdag vidék.
- Tapasztalataim szerint mindenhol, ahol magas a vadlétszám, ott sajnos a vadorzás is gyakori. Azt viszont nem lehet előre megmondani, mi lesz a vége egy-egy ilyen találkozásnak, hiszen nincs két egyforma ember, aki egy ilyen stressz-helyzetre ugyanúgy reagálna. Szerencsére Somogyban nagyon jó az együttműködés a rendőrséggel, sok közös akciónk van, és a rendőrség igyekszik is végigvinni a napvilágra került ügyeket, amiben az ügyészség is partner. Kollégáim jelentős tapasztalattal rendelkeznek az elfogások területén is, van olyan munkatársunk, aki összegyűjti, elemzi, és a rendőrséggel összehangolja az orvvadászattal kapcsolatos információkat, így tudunk hatékonyan fellépni. Bízom benne, hogy Btk. módosításának is jelentős visszatartó ereje lesz.   
- Milyen gyakori a terepi jelenlét?
- Rendszeres. A vadásztársaságoktól eltérően – ahol a tagok szabadideje határozza meg, hogy mikor vannak terepen –, nálunk ez – mondhatni –folyamatos, mindig „szezon” van. A mi kollégánk vagy vendéget vadásztat, vagy vadat figyel meg, vagy éppen a vadetetés miatt van állandó mozgásban. A SEFAG-nál a hivatásos vadászok és az erdész szakszemélyzet ezen a területen is szorosan és hatékonyan együttműködnek: a vadász jelzi, illetve beavatkozik, ha lopják a fát, ugyanígy az erdészek is segítenek, ha vadorzásra utaló jelekkel találkoznak.
– Sok helyütt a kerületvezetők már erdész-vadász együttes munkakört látnak el. Itt is így van?
– Van nálunk is ilyen munkakör, de csak az alacsonyabb vadlétszámú kerületeinkben. Területeink túlnyomó részén azonban akkora a vendégforgalom, hogy a kerületvezető erdészek saját teendőik mellett nem tudnák ellátni a vadásztatással, vendégekkel kapcsolatos feladatokat.
– Hogy alakult a tervek teljesítése? Más vezető kollégáktól úgy tudom, hogy többnyire az év vége előtt sikerült a 2011. évi előírásokat teljesíteni.

– A többi céghez hasonlóan mi is teljesítettük a fakitermelési tervünket. Hangsúlyozni kell viszont, hogy az erdőgazdálkodásban az erdőművelés a főágazat, és egyik legfontosabb feladatunk a művelés és a kitermelés összhangjának biztosítása. A cég történetében volt egy időszak, a ’90-es évek első felében, amikor – éppen ezen egyensúly megbomlása miatt – a hatóság korlátozásokat léptetett életbe. Amikor engem, 1999-ben kineveztek, azt tekintettem fő célomnak, hogy ezt az összhangot helyre tudjam állítani, tartósan fenn tudjam tartani, és a somogyi erdők gyarapodjanak. Korábban túlhasználat történt, az erdőművelés nem tudott lépést tartani a fakitermeléssel. 10 százalék fölé emelkedett a kötelezettség alá vont terület, vagyis a befejezett erdősítés elmaradása. Jelenleg a folyamatban lévő erdősítéseink aránya 8 százalék körül van. De visszatérve a jelenhez: mi is már december elejére teljesítettük a fakitermelési tervünket, és ehhez kapcsolódott az értékesítés teljesítése is. Az összes ágazatunk naturáliákban is megfelelt a terv elvárásainak és az eredménytervet jelentősen túlteljesítettük.
– Milyen a fafajmegoszlás a SEFAG ZRT erdeiben?
– 27-28 százalék évente a tölgy, amely a meghatározó, fő „valutánk”, az egyéb fafajok aránya változik. Vannak közöttük nehezebben értékesíthető, inkurrens faanyagok is, például a hársrönk, de igyekszünk a tölgyhöz kapcsolni az értékesítését, hogy a nehézségeket feloldjuk. A sarangolt választékok piacán a Pannon Powerral fennálló hosszú távú megállapodás korábbi előnytelen helyzete megváltozott, és a készletgazdálkodás kiegyenlítetté vált. Bár az erőmű valamivel alacsonyabb tűzifaárat fizet, mint a piac, de folyamatosan vásárol, így tervezhetővé vált a sarangolt választék készletgazdálkodása.
– Ezek szerint megoldódott az erőművel folytatott árvita?
– Az idő megoldotta.
– Ezért tehát érdemes volt kihozni az erdőből a tűzifát…
– A magyar erdők mindenképpen profitáltak ebből a projektből.
– Milyen az aránya az ipari fa és a sarangolt választéknak?
– 70-73 százalék a sarangolt, 27-30 százalék az ipari fa. Elég jelentős a cserállományunk, illetve Somoggyal kapcsolatban az a kép él a köztudatban, hogy a tölgyek vidéke. Valóban vannak szép tölgyeseink, ezek egyharmada elsőgenerációs homoki tölgyes, amelyek felújulásával azonban komoly gondjaink vannak. A területeink egyharmada homokvidék, rendkívül gyenge termőhelyi adottságokkal, ráadásul mélyen van a talajvíz, és újabban magas a hőségnapok száma is. Mindezt tetézi a cserebogárpajor súlyos károsítása, ami ellen ma már nem tudunk hatékonyan védekezni, mert az EU a hatásos vegyszereket betiltotta. Tavaly például a Nagybajomi Erdészet területén közel nyolcvan hektár első és többéves erdősítés pusztult ki, főleg tölgyesek estek áldozatul a pajornak.

Az őshonosság növelése érdekében egyébként erőteljes szerkezetátalakítás zajlik a SEFAG erdeiben. Amíg véghasználatoknál a tölgy aránya 27 százalék, addig az első kivitelnél 60-62 százalék a részesedése. Ez komoly költségekkel jár a társaság részéről, és sajnos ezt a folyamatot is komolyan veszélyezteti a kártétel.
– Milyen erdőkárok fordultak elő a közelmúltban?
– Jelentős volt az aszálykárunk, és ha nem kerítenénk be szinte minden erdősítést, akkor a vadkárunk is igen nagy arányú volna. Sok vadgazdálkodó nem látja be a kerítések szükségességét, de az erdőgazdálkodásunk biztonságának ez az alapja. Részvénytársaságként folyamatos árbevételt kell produkálnunk, s ez csak úgy lehetséges, ha hozzáférünk a véghasználati lehetőségeinkhez. Márpedig az erdészeti hatóság szigorúan ellenőrzi az erdőfelújítási kötelezettségeink teljesítését, s ha ez a szinkron felborulna a fahasználattal, akkor leállítaná a termelést. Nem akarunk ismét a ’90-es évek elejének bizonytalan helyzetébe kerülni. A kerítés ezt a biztonságot garantálja, hogy határidőre be tudjuk fejezni az erdősítéseinket azzal a fafajjal, amelyikkel indítottuk. Az építés évente ma már több mint százmillió forintba kerül, és ennek a beruházási költségnek csak mintegy 70-75 százalékát tudjuk érvényesíteni a vadásztársaságokkal szemben.
– Ejtsünk szót a fagyártmány-üzemekről is!

– A csurgói üzem 100 százalékos leányvállalatunk, amelyet sajnos nagy mértékben sújtott a válság, az itt gyártott parkettáink fő vevőköre ugyanis a görög, az olasz és a spanyol piacról került ki. Erre úgy reagáltunk, hogy csökkentettük a parkettagyártást, és növeltük a félkész termékek, így például a többrétegű parketta fedőrétegének gyártását. Jól működik a cégcsoporton belüli együttműködés a Zalahalápi Parkettagyárral, és remélhetően az Egererdő Zrt. parkettagyárának is tudunk értékesíteni. Bízom abban, hogy a csurgói üzemünk hamarosan nyereségessé válik.
– Lehetséges piac még a hordódongagyártás…
– Igen, szerencsések vagyunk, mert Baranyában van a legnagyobb hordódongagyártó vállalkozás, és jó árat fizetnek a dongaanyagért. Értékesítettünk kisebb zalai cégeknek is, mert igyekszünk a több lábon állás stratégiáját követni. A faanyagunk döntő többségét egyébként a saját kereskedelmi osztályunk forgalmazza, kis mennyiséget pedig a Ligniwood Kft.-n keresztül értékesítünk, amelynek szintén résztulajdonosai is vagyunk. Annyiban különbözünk talán a többi társaságtól, hogy sokkal nagyobb volumenben integráljuk a magánerdő-gazdálkodók termelését, tavaly például 72 ezer m3-t vásároltunk tőlük.
– Milyen termékek kerülnek exportra?
– Meghatározó a rönkexportunk, de jelentős a külföldre szállított sarangolt választék is, elsősorban a fenyő papírfa és rostfa. El kell azonban azt is mondani, hogy sok rönkvásárló Magyarországon is létesített fűrészüzemet, így a korábbi exportunk egy része ma már belföldi értékesítésnek minősül.
– Korábban magyar kézben is voltak jelentős fűrészüzemek…
– A rendszerváltás után a faiparnak sokáig nem volt gazdája. A faipari üzemek egy részét dolgozói privatizáció útján értékesítették, de a magas kamatokat nem tudták fizetni, mert forgóeszköz nem állt kellő mértékben rendelkezésre, és a banki kamatoknál lényegesen alacsonyabb eredményességgel dolgoztak, a külföldi „befektetők” pedig, mint más ágazatokban is, csak piacokat vettek ebben az ágazatban is. Erre van példa a SEFAG esetében is: a barcsi parkettagyárunk is ebbe a helyzetbe került.

– A vadászati ágazat hogy’ teljesítette a tervét?
– Ez az ágazat is nagyon költséghatékonyan dolgozott, a vadkárral kapcsolatos költségeink is jól alakultak. Egyedül a kerti vadászatok értékesítésénél voltak nehézségeink, de ezek egy része januárban megoldódott.
– Milyen volt a külföldiek érdeklődése?
– A válság hatása erőteljes volt ezen a piacon is. Ennek ellenére nagyon ügyesek a vadászati irodánk munkatársai, 80 százalékban a saját irodánkon keresztül értékesítettünk. A külső irodákkal együtt pedig sikerült a „lyukakat” is betömnünk.
– Esett-e olyan vad, amelynek a trófeája országosan jegyzett?
– A tavalyi nem a rekordok éve volt. De estek 4,5 kg körüli dámbikák, és kilenc 10 kg fölötti gímbika is: összességében több érmes agancsunk volt, mint az előző időszakban. Nálunk is gond, hogy meglehetősen elfiatalodott a szarvasállomány. Igyekszünk tartamosan gazdálkodni, de nem jellemző, hogy egy szarvas egész életén át ugyanazon a területen marad. Előfordul, hogy amelyik bikát mi még nem akartuk volna meglövetni, azt mások a szomszédban megteszik.
– Miként alakult a kilövési terv a társaságnál?
– Csökkent idén, 2012-ben 6780 db nagyvad lelövését tervezzük a tavalyi lelövésünk 7048 db volt. A lábodi vadászterület 2004-es csatlakozása után egy megemelt dámlelövési tervet hajtottunk végre, négy éven keresztül 2300 db-ot lőttünk. Mára értük el azt az állománynagyságot, hogy szinten tartó vadászatra kell törekednünk, ezért 1800 egyedre csökkentettük a lelövést. Az őz lelövési tervével elmaradtunk, mert az aranysakál miatt gondok vannak, a szaporulat szinte teljesen eltűnik.
– Ráadásul az aranysakál nagyon rejtőzködő életmódot folytat, nehéz puskavégre kapni.
– Valóban. Ennek ellenére elég magas a lelövési szám a megyében, több mint 400 darabot ejtettek el a tavalyi évben. A kártétele a dámállománynál is látszik, mert egyre több tehenet látni borjú nélkül, és a vaddisznónál is csökkent a felnevelt alom nagysága.
– Akkor már bizonyára a toportyán ellen fordult a vadászok haragja…
– Igen, a hivatásos vadászok is lövik, ahol csak látják, és a vendégeket is igyekeznek rábeszélni, hogy lőjék. Sokan vállalkoznak is, mert kevesen vannak, akik lőttek már sakált. Nem lehet mindent a sakál számlájára írni, a személyzetnek a jövőben rókák létszámát is jelentősen csökkenteni kell, mert az őz csökkenésében meggyőződésem, hogy a róka is jelentős szerepet játszik a gidák elpusztításával.
– Milyen a vadállomány egészségügyi helyzete?
– Jónak mondható, nincsenek gondok.
– Mennyibe kerül a vad etetése a cégnek?
– Több mint százmillió forintba. A lábodi terület csatlakozásával átvettünk jelentős mezőgazdasági területeket is, amelyeket vadföldként művelünk, az ott megtermelt takarmányt részben lábon, részben terményként is felhasználjuk vadetetésre.
– Az etetés az év mely részére terjed ki?
– Vaddisznót jelenleg is etetünk a szórókon, részben az eredményes vadásztatás, részben a csapdázás miatt. A túróvadföldek segítségével egész éven át benntartható a disznó az erdőben, a csülkös vadállományt pedig a téli időszakban etetjük.
– Milyen külföldi vadászati kiállításon vettek részt, és milyen üzletek köttetek?
– Több helyen voltunk, Dortmundban, Madridban és Salzburgban állított ki a társaság. Németországban és Ausztriában nagy volt az érdeklődés, míg Spanyolországban érződik a válság.

Forrás: ForestPress