abauj tersegi trofeaszemleA 2024-es év vadászkamarai területi szervezetünk életében számos kiváló programot, vadásznapot, szakmai rendezvényt hozott, amire minden bizonnyal október 5-én sikerült feltenni az idei képzeletbeli koronát.

Ezen a napon került ugyanis megrendezésre az ebben az évben első ízben életre hívott Abaúj térségi Vadásznap és Trófeaszemle Encs városában a Millenniumi Parkban.

Az eseményt megelőző napok esős időjárása ellenére, a környéken szakmai tevékenységet gyakorló 13 vadászatra jogosult képviselői a szervezőkkel együtt, fáradtságot és esőt nem ismerve, példamutató munkával varázsolták a parkot igazi vadásznapi helyszínné. A vadásznapra az idő is kegyessé vált és egy igazán impozáns, zöld környezetben nyitotta meg kapuit a trófeaszemlével egybekötött rendezvény.

A reggel vendégváró hangulattal, baráti, szakmai eszmecserékkel indult a vadászember szívének oly kedves látványt nyújtó trófeautcán való áthaladásnak köszönhetően. A mustrán a térségben szeptember hónap során terítékre került bikák túlnyomó többsége, 90 került kiállításra egységes, elegáns, királyi fővadhoz méltó módon.

A hivatalos megnyitó kürtszóval, majd hagyományainknak megfelelően Hubertus misével kezdődött, melyet a vármegyei vadászok zászlójának a behozatala, illetve a vadászhagyományokhoz méltó ünnepi teríték elhelyezése követett. A terítéken az érdeklődők egy kiváló gímszarvasbikát csodálhatták meg, mely az encsi székhelyű Bélusvölgye Vadásztársaság területén került elejtésre. A saroglyát a térség nyolc kiváló hivatásos vadásza és erdésze hozta be a Diana Hölgyklub igen szép számban megjelent hölgykoszorúja, vadászkutyások és solymászok kíséretében. A nap háziasszonyi teendőit Dsupin Éva látta el, nagyon nagy lelkesedéssel és nyitottsággal, annak ellenére, hogy korábban a vadászattal szorosabban még nem találkozott.

A rendezvény fővédnöke, dr. Kovács Zoltán, Nemzetközi Kommunikációért felelős államtitkár, a Nimród Vadászújság főszerkesztője volt, aki hivatalos elfoglaltsága miatt sajnos nem tudott részt venni a rendezvényen, de egy köszöntő levélben fejezte ki háláját, hogy szülőföldjén is elindult egy ilyen jellegű kezdeményezés. Levelében többek között kifejezte azt is, hogy bízik benne, hogy a jövőben is folytatódik ez a fajta hagyományápolás, tovább öregbítve a hazai vadgazdálkodás méltó hírét és szakmai elismertségét.

A megnyitón első ízben Bajdik Pétert, az Országos Magyar Vadászkamara főtitkárát kérték fel a köszöntő megtartására. A főtitkár szavai között nem volt nehéz észrevenni, hogy mekkora elismeréssel adózik vármegyénk szervezete felé, hiszen ahogy kiemelte, nem sok hely van az országban, ahol ilyen sokszínű vadászati közélettel, szakmai programok sokaságával találkozhatnak az emberek, mint itt Borsod-Abaúj-Zemplén vármegyében. A közösségi élet gazdagságát mi sem bizonyítja jobban, hogy minden évben 4-5 térségi vadásznap is van a központi, vármegyei rendezvény mellett, amelyek hosszú évek, évtizedek óta nyújtanak kulturált kikapcsolódási lehetőséget a vadászó és nem vadászó közösségnek is. Ezen helyszínek sora most kiegészült egy újabb ékkővel, Encs városával, ahol a vármegyei Vadászkamarai szervezet, a Vadászok és Vadgazdálkodók Észak-magyarországi Szövetsége, Encs város önkormányzata és a térségi vadászatra jogosultjai példás összefogása valósult meg. Ezen túl a kamarai szervezet nemcsak saját, „pályáján” alkot évről évre maradandót és példamutatót, hanem hosszú évek óta az országos vadásznapok legstabilabb és legigényesebben résztvevő, kitelepülő vármegyéje is. Kiemelte, hogy nagyon jó érzés lehet itt Borsodban vadásznak lenni, amiért hatalmas köszönetét fejezte ki mind a területi szervezetnek, mind pedig az aktív vadásztársadalomnak.

Ezen számunkra igen kedves szavak után Mikola Gergely, Encs város polgármestere köszöntötte a látogatókat. Elmondta, hogy folyamatosan törekszenek a megújulásra az önkormányzatnál, aminek legújabb gyümölcse ez a nívós családbarát vadásznap lett, amely ráadásul rögtön nemzetközi jelleget is tudott ölteni, hiszen felvidéki vadászbaráti társaság is elfogadta a meghívást, és külön sátorral ki is települt a rendezvényre.

A vadásznapot végül Nagy András, a vármegyei kamara és szövetség elnöke nyitotta meg. Kiemelte, hogy bár határtalanul boldog a láthatóan rengeteg érdeklődőt vonzó, csodás környezetben megrendezett vadásznap és trófeaszemle kapcsán, de ez még nem a célszalag elérése volt, csupán a startpisztoly dörrent el és indult el itt is egy remélhetőleg hosszútávú, közös gondolkodás és együttműködés egy ilyen rendezvény megtartásával.

Ezt követően került sor a kitüntetések átadására, mely keretében rangos országos és vármegyei díjakkal ismerték el a kiemelkedően teljesítő vadásztársak munkáját, életútját. Közülük kiemelést érdemel a Vadászkamara Érdemérme kitüntetés, amelyet dr. Székely László, vármegyei szervezeteinkben több évtizeden keresztül vezető tisztséget betöltő vadásztársunk kaphatott meg.

A hivatalos program zárásaként a láthatóan nagyon sokakat érdeklő ifjú vadászok avatása, vadászok közösségébe fogadása következett. A Nimródok és Dianák, Tóth Á. Dénes vármegyei fővadász után elismételték az eskü szövegét, melyről – örök emlékként – emléklap is készült a részükre. A hivatalos színpadi programok után kezdetét vették a különböző korosztályokat is nagy érdeklődéssel csábító programok. A Kelet Brass Band utcazenészek, majd a Csikuska néptáncegyüttes műsora mellett Erdélyi Tamás szarvasbőgő bajnok rendkívül izgalmas előadását hallgatta a legnagyobb figyelemmel több száz érdeklődő a nagy színpadon. Ezt követően az érdeklődők egy solymász bemutató kellős közepén találhatták magukat, hiszen a madarak szó szerint közöttünk repülve mutatták meg képességeiket. A szakmai bemutatók sorát Mihók István és Oravecz Attila vérebes utánkereső és hajtó kutyás bemutatója zárta hatalmas sikerrel.

Mindezek mellett a számos kiváló vadászati kézműves kiállítása, vására, helyben elkészített fafaragása, vadászboltok standjai tették még inkább minden igényt kielégítő vadásznapi rendezvénnyé az eseményt.

A nevezett vadételek szakmai bírálatát Molnár Tamás chef vezetésével végezte a zsűri az egész nap során, igyekezve a teljes főzési folyamatokat is megismerni a csapatoknál. Elmondható, hogy a zsűrinek ismét nehéz dolga volt, amit már az elkészítési fázisban történő körmustra során is nyugtázhatott. Kiválóbbnál kiválóbb vadragú levesek, pörköltök és egyéb gasztronómiai csemegék készültek el a 18 benevezett csapatnál.

Elmondhatjuk, hogy az egész nap felhőtlenül jó hangulatban, kellemes őszi időben, rendkívül nagy létszámú érdeklődés mellett tartalmasan, baráti beszélgetésekben, jókedvben telt el. Minden közreműködőnek, látogatónak ezúton is hálásan köszönjük a megtisztelő jelenlétét. Egészen biztosan ez a remek rendezvény nemcsak az első volt, hanem egy hosszútávú kiemelt programja lesz vármegyénk életének!

Kitüntetettek:

- Vadászkamara Érdemérme: Dr. Székely László, Takács Sándor

- Nimród érem: Mihók István

- Hubertusz kereszt arany fokozat: Oravecz Attila, Gergely József

Főzőverseny díjazottjai:

1. Abaúji Aranyszarvas Vadásztársaság

2. Dubok vadászszervezet (Felvidék)

3. Királyfácán Vadásztársaság

Különdíjasok:

- Abaúj Kerecsen Vadásztársaság

- Hunyadi János Vadásztársaság

- Hatvad Vadásztársaság

- Szárazvölgye Vadásztársaság

További képek itt!

Forrás: Nimród