Trofeabemutato VEOLSárosfőn tartotta hagyományosnak mondható trófeaszemléjét a Bakonyerdő Zrt. A trófeamustra állományában a szeptemberben elejtett bikák közül 118-nak az agancsát láthatták a résztvevők – adta hírül a vármegyei hírportál.

A veol.hu beszámolója szerint a kiállított trófeák jól tükrözték a Bakonyerdő Zrt. gímbikaállományának minőségét. A látványos méretű, érmes trófeák mellett, számos érdekes, torz agancs és nem kívánatos, úgynevezett selejt is helyet kapott a trófeamustra állományában.

A hagyományos szezonértékelő találkozón Varga László vezérigazgató és Pölöskei Balázs vadgazdálkodási osztályvezető köszöntötte az esős idő ellenére szép számban összegyűlt kollégákat és vendégeket.

Varga László vezérigazgató örömét fejezte ki, hogy a kollégákon kívül számos visszatérő vendég érkezett a rendezvényre. Elmondta, hogy a pandémiás időszakban elindult szakmai munka eredményei egyre markánsabban látszanak, ami a szakszemélyzet munkáját dicsérik. Az erdőgazdaság szeptemberi vadászati teljesítményéről úgy fogalmazott, a tervet kissé túlteljesítve zárták a hónapot, a gímbika szezon száz millió forintot meghaladó bevételt hozott a társaságnak.

Pölöskei Balázs osztályvezető elmondta, a szeptember szokatlan módon indult a nagy hőséggel, majd a csapadékos, viharos szeles időjárás nehezítette a körülményeket, ennek ellenére a tervezett mennyiségű és minőségű vadat sikerült terítékre hozni. Mindez számokban azt jelenti, hogy 130 vendégvadászt fogadtak az erdészetek, zömében német ajkúakat, köztük 43 hazai vendéget is. A bérvadászok 150 bikát hoztak terítékre a bőgésben. Ezek közül három aranyérmes, 21 ezüstérmes és 61 bronzérmes bika került bírálatra eddig.

Pölöske Balázs arról is szólt, komoly kihívás előtt állnak az erdőgazdaságok, hiszen a társadalmi és gazdasági nyomás miatt előírás a vadlétszám jelentős csökkentése, így a gímszarvasoké is. Ezért a következő időszakban folytatódik a szarvasvadászat immár a szakszemélyzet által. Hangsúlyozta, a vadbiológia és a vadgazdálkodás kéz a kézben jár. A kevesebb vad, egymásra és a környezetére is kisebb hatással van.

A trófeamustra jó hangulatban telt és kiváló lehetőséget nyújtott a baráti beszélgetésekre, a szakmai tapasztalatok és élmények megosztására is.

Forrás: Haraszti Gábor – VEOL – OMVK