A Tolna vármegyei Madocsai Földtulajdonosok Vadásztársaságának 4200 hektáros területén évente 80-100 vaddisznó kerül terítékre. A társaságnál idényenként két-három vaddisznóhajtást szerveznek, ennek egyikén vehetett részt meghívott vendégként Vass Zoltán.


– A vadászat a Duna ártéren, az Ordasi-szigeten zajlott. Mikor a Duna-parti vadászházhoz értünk a fiammal, már szép számmal gyülekeztek a résztvevők a csípős reggelen. A hajtók és a húsz vadász – ahogy az ilyenkor lenni szokott –, izgatottan latolgatta az esélyeket. Vajon mennyi vaddisznó lesz a hajtásban, azok merre veszik majd az irányt, kitörnek-e oldalt, vagy éppen az elállósor felé menekülnek, esetleg a hajtásban forognak? Tervezgettünk, stratégiát gyártottunk – kezdte a történet mesélését.

Az eligazítást követően a hosszú kocsisor Paks irányába indult a töltésen.

– A helyszínre érve kiszálltunk a terepjáróból és a felvezetők a megbeszéltek szerint helyükre kísérték az elállókat, felsorakoztak a hajtók a foxikkal és a hajtásban helyet kapó vadászok – köztük jómagam. A stratégia szerint 2-3 puska az indulás helyén maradt, majd feljebb tőlük egy jó másfél kilométerre – ahonnan kezdődik a sűrű –, egy másik leállósor helyezkedett el. Végre kezdetét vehette a vadászat – folytatta.

– A hajtók zajára egy nyúl iramodott neki és a közelben tartózkodó őzek is jobbnak látták odébb állni. Egyszer csak lövés dördült az öreg folyó partján. A hang irányába nézve láttam, hogy egy kisebb konda próbált kereket oldani, a hajtók felől egyenesen az elállók irányába futottak. Úgy okoskodtunk, hogy ha a két leállósor között már lesz disznó, ahogy haladunk előre, az értelemszerűen előrefelé tart majd a „frekventáltabb” leállósor irányába és így is történt. Hat lövés dördült, mire odaértünk, a lövések négy vaddisznót helyben is marasztaltak, egy pedig sebzetten elmenekült, de 70 méter után az is meglett. Eddig sem volt okunk panaszra, de a java még hátra volt! Ezután következett az igazi sűrű az ártéren! Az erdőbe érve egy termetes kan sakál ugrott át a nyiladékon, egy jól irányzott lövés meg is állította. Disznó szaga csapta meg az orrom! Az avart sok helyen látványosan feltúrta a sertevad, az erős váltók, a fekhelyek és a sok friss nyom mind arra utalt, hogy jó helyen járunk! A foxik is szagot fogtak, éles hangjukat messzire vitte a szél, majd egy újabb lövés nyomában szenderült jobblétre egy nagy fekete kan. Lassan haladt a hajtás előre a csalitosban és igen sokszor szólt a puska. A vaddisznók nyilván szorult helyzetbe kerültek – jobbra a Duna, balra meg a töltésen kívül eső nyílt mezőgazdasági terület –, egyre szűkült tehát a rejtekadó ártéri erdő biztonságos zónája – tette hozzá.

A korábbi években is jól bevált stratégiát alkalmazva a hajtás vége felé a vadászok többsége – alkalmas helyet keresve a biztonságos lövésre – megállt, és az utolsó pár száz méteren csak néhányan mentek tovább a hajtókkal, hogy az esetlegesen bent lévő disznók között zavart keltsenek.

– Mi, akik hátul maradtunk, izgatottan vártuk a fejleményeket. A hajtók lármája közé a foxik dühödt csaholása keveredett, újra lövés dördült és már hallottuk is, ahogy közeledett a fekete sereg! Koppantak az ágak, zörgött a száraz avar és a disznók egyenesen a puskás sor felé tartottak! Néhányuk csakhamar az örök kukoricásokat dézsmálta, az ügyesebbek már túl a közvetlen veszélyzónán, lassabb tempóban próbáltak minél messzebbre jutni az erdőből, könnyű lövésre kínálva magukat a hátrahagyott elállóknak. Az események sodrában egy igazi tempós dubléval nekem is sikerült két disznót elejtenem, sőt a fiam mindezt meg is örökítette egy videófelvételen!

A nap végén a rutinos szakszemélyzet hamar összegyűjtötte az elejtett vadat, majd a vadászház udvarán méltó módon adtuk meg a végtisztességet a huszonkét vaddisznónak, két rókának és két aranysakálnak. Elégedettek voltunk, egy erős nagyvadas területen is kalapot emelnek az ilyen gazdag teríték fölött! A lobogó tűz mellett azt éreztem, ma minden szerencsésen összejött! A hajtók munkáját egy kisebb „egységcsomaggal” köszönte meg a vadásztársaság, illetve mindenkit vendégül láttak egy vaddisznópecsenyére, melynek elfogyasztása közben alkalmunk volt feleleveníteni a nap eseményeit. Sok disznót láttunk és a 6 foxi is remekül dolgozott, csak úgy forgatták a vadat hajtásban! Bizony, jól kicsiszolódtunk az évek során és tudjuk, hogyan lehet az ártéri sűrűt eredményesen meghajtani, ennek köszönhetően életem egyik legjobb vadászatán vehettem részt – mondta el a Nimród Vadászújságnak Vass Zoltán.

Forrás: Nimród