Európában háziasította a kutyát a korai ember, még akkor, amikor vadászó-gyűjtögető életmódot élt, állapította meg a Science folyóirat legfrissebb számában megjelent tanulmány.
Noha a kutatók abban már egyetértenek, hogy a kutya legalább 18 ezer éve él az ember mellett, a háziasítás helyszíne szinte évről évre változik. Miklósi Ádám etológus szerint nem is ez a lényeg, hanem az, hogy milyen genetikai változások tették a kutyát azzá, amivé lett.

Régóta tartó vita övezi az emberhez legközelebb álló háziállat, a kutya eredetét. A Science legfrissebb számában megjelent eredmények szerint az utóbbi évek népszerű nézete ellenére a kutyát nem Ázsiában, hanem Európában háziasították. A genetikai vizsgálatok alapján a domesztikáció 18-32 ezer évvel ezelőtt kezdődhetett, akkor, amikor az ember még vadászó-gyűjtögető életmódot élt.

A több mint 30 szerzőt felvonultató nagy nemzetközi vizsgálat során ma élő kutyák, farkasok és sakálok mitokondriális genomját hasonlították össze több ezer éves maradványokéval. A mitokondrium a sejt energiaellátásában fontos szerepet betöltő sejtszervecske, amely a sejtmagétól független, önálló, de kis méretű, kör alakú DNS-sel (mtDNS) rendelkezik. Az mtDNS anyai ágon öröklődik, így a szekvenciák összehasonlításával következtetni lehet arra, hogy a vizsgált alanyok azonos anyai vonalról származnak-e.

A genetikai vizsgálatok során a kutatók arra az eredményre jutottak, hogy a kutyák az ősi európai farkasokkal állnak a legközelebbi rokonságban, s ez összhangban van azzal, hogy a legrégebbi kutya leletek is Európából kerültek elő.  A tanulmány szerzői ezért úgy vélik, a kutyák egykor Európában élő ősi farkasoktól származnak, amelyek mára kihaltak.

A háziasítás gyakran a külső jegyek nagy fokú változatosságát eredményezi (lásd például a csivavát és a német dogot), ami megnehezíti a kutya, mint faj eredetének a vizsgálatát, noha ma már genetikai vizsgálatoknak köszönhetően biztosan tudjuk, hogy a farkastól származik. Az embernek köszönhetően a kutyák a Föld minden pontjára eljutottak, így kereszteződhettek a különböző földrajzi régiók kutyái, valamint esetenként a farkasokkal is hibridizálódhattak, ami pedig megnehezíti a háziasítás eredetének tanulmányozását.

A legrégebbi kutya leletek 15-36 ezer évesek, és Nyugat-Európából, valamint Szibériából származnak, bár ezeknek a példányoknak a rendszertani besorolása máig vitatott. A legkorábbi közel-keleti és kelet-ázsiai leletek ezzel szemben nem régebbiek 13 ezer évnél. Mégis az utóbbi években azok a nézetek uralkodtak, miszerint a kutya háziasítása a Közel-Keleten vagy Kelet-Ázsiában zajlott. Ezek az elképzelések szintén genetikai vizsgálatokon alapultak, ugyanakkor a jelenlegi eredmények fényében a közel-keleti eredetet felvető kutatók úgy vélik, hogy a vándorló emberrel érkező kutyák keveredhettek a közel-keleti farkasokkal, és ez okozhatja a genetikai hasonlóságokat.

“Ez a vita immár körülbelül 20 éve tart, és akkor kezdődött, amikor a jelen cikk szerzőinek egy része az állította, hogy a kutyák háziasítása 100 000 évvel ezelőtt kezdődött. Azóta a Science folyóirat felváltva ad teret a különböző eredményeknek, amelynek lényegében három változata van: a kutyákat vagy Európában vagy Ázsiában vagy mindkét helyen háziasították” - mondta az Origónak Miklósi Ádám, az ELTE Etológia Tanszékének vezetője. A mostani cikk szerint a háziasítás ideje 18-32 ezer év, amire korábban már az Ázsia-párti kutatók is rámutattak, vagyis úgy néz ki, hogy az időszakban egyetértenek a kutatók, a kérdés már csak a helyszín.

Miklósi szerint elgondolkodtató, hogy ha a kutyák háziasításának idejét csak mintegy 14 ezer éves pontossággal lehet csak megadni, akkor vajon milyen pontosság várható a helyszín esetében. “Egy farkas, pontosabban a génjei, akár 2-3 generáció alatt eljuthatnak a mai Oroszország területéről Spanyolországba, azaz ebben a bizonyos 14 ezer évben bármi megtörténhetett. Szerintem, ha Európában vagy Ázsiában sikerült is a kutyát háziasítani, akkor feltehetően ezek a jószágok, történeti értelemben pillanatok alatt eljutottak a kereskedelem révén a másik helyre” - mondta Miklósi. Az etológus szerint ezért ennek a vitának nem nagyon van értelme.

Miklósi szerint az egész kutatásban a korai kutya és farkas fosszíliák elkülönítése a legnehezebb. “Alaktani szempontból 8-10 000 évtől lehet biztosan megmondani, hogy egy lelet farkas vagy kutya, többek között azért, mert a kutyák sokkal kisebbek. Számos lelet esetében ma sincs egyezség, ezért is nagy a bizonytalanság az időpontban.”

Szintén általános nézet, hogy a legtöbb háziasított állathoz hasonlóan a kutya esetében is a letelepedéssel, a mezőgazdaság megjelenésével párhuzamosan zajlott a domesztikáció. A mostani vizsgálatot végző kutatók szerint ugyanakkor ez még az ember vándorló, vadászó-gyűjtögető életmódja idején kezdődött. Ekkoriban a farkasok valószínűleg rájártak az emberek által hátrahagyott tetemekre, és fokozatosan egyre közelebb kerültek egymáshoz.

A vándorló embert követő farkas teóriája magyarázatot adhat a genetikai kettéválásra, mondja Robert Wayne, a Los Angeles-i Kalifornia Egyetem evolúcióbiológusa, aki maga is részt vett a mostani vizsgálatokban. Wayne szerint az embert követő farkasoknak fel kellett adniuk territorialitásukat, és kicsi az esélye, hogy az útba eső, helyi farkasokkal keveredtek. A kutató azt mondja, ugyanez figyelhető meg ma is az egyedüli vándorló farkaspopulációnál, mely az észak-amerikai tundrán él. Ezek az állatok a vándorló hegyi karibukat követve több ezer kilométert is megtesznek, majd mikor télen a tundráról visszatérnek az erdőkbe, nem keverednek az ott élő, nem vándorló farkasokkal. Wayne szerint ezek az állatok jó modelljei annak, hogy válthattak ketté a kutyák a farkasoktól.

Miklósi úgy véli, teljesen mindegy, hogy az ember milyen életmódot élt a kutya háziasítása idején. “Ez nem úgy történt, hogy az emberek egyik nap úgy ébredtek, hogy elkezdték a vadon élő állatokat háziasítani, hanem ez a folyamat is több ezer évig tartott, és közben sokszor felhagytak a háziasítással, majd újra megpróbálták. A kérdés azért is érdektelen, mert etológiai szempontból a farkas háziasítása feltehetően kevesebb mint 100 évet vehetett igénybe, azaz ennyi generációváltás biztosan elég volt ahhoz, hogy a megfelelő genetikai változások létre jöjjenek” - mondja Miklósi. A kutató szerint ezért sokkal fontosabb volna, ha a kutatások ezekre a genetikai változásokra fókuszálnának, amelyek a farkas és kutya közötti alaktani és viselkedésbeli különbségekért felelősek.

Forrás: Origo