Az arisztokrácia társasági életében meghatározó volt a rokonság, a több évszázados egymás közötti házasodás. A kapcsolatok létrejöttében és ápolásában szerepet játszott az iskola. A nők nagy számban tanultak angolkisasszonyoknál, a Sacré Coeurben és a Notre Dame de Sion iskoláiban, a férfiak pedig a piaristák és a ciszterek budapesti gimnáziumaiban, valamint a bécsi Thereisanumban vagy Kalksburgban.

Az arisztokrata társasági élet egyik központja, az 1827-ben gróf Széchenyi István által alapított Nemzeti Casino volt – csak férfiak számára. Valamivel többen jártak a báró Atzél Béla alapította Park Klubba – férfiak és nők. A Park Club (Országos Casino) hivatalos lapja volt 1914-ig a Szalon Újság, 1914-1944-ig pedig a Társaság, amely hetente számolt be a nemesség és a főnemesség eseményeiről: utazásaikról, báljaikról, esküvőkről, valamint a halálozási és születési eseményekről, évfordulókról.

Kedvelték a sportot is az arisztokraták. A reneszánsznak – a klasszikus görög és római kultúrához való visszafordulásnak – kellett elkövetkeznie ahhoz, hogy az emberi testkultúra gondolata ismét előtérbe kerüljön. Számos új elem jelent meg a sport történetében, ezek döntő többsége Angliából indult világhódító útjára.. Az arisztokrácia zártkörű sportprogramjaiban a vadászat, lovaglás, vitorlázás, krikett és a korcsolya volt a domináns.

Gróf Széchenyi István angliai tapasztalatai alapján indította útjára Magyarországon a lóversenyzést. Költségigényes volta miatt a lósport a legexkluzívabb sportok körébe tartozott, istállótulajdonos azonban nem lehetett akárki. A lovak tartásához és a lovaregyleti tagsághoz nemcsak vagyon, hanem erkölcsi feddhetetlenség is kellett. A reformkor idején a tenyésztők és futtatók a "társaság javából" kerültek ki, így a Széchenyi, Károlyi, Andrássy, Keglevich, Esterházy, Pejacsevics grófi, a Wesselényi, Orczy és Brudern bárói családok tagjaiból, vagy később az Apponyiaktól, a tatai Esterházyaktól, Zichyektől, az Üchtritzektől, Wenckheimektől.

A vadászat ugyancsak főúri sport, és a legnemesebb szórakozások egyike. Nem céltalan öldöklés – sokkal inkább a természet tisztelete fejeződik ki benne, és az állatok védelmét szolgálja. A hagyományos ceremóniák fennköltséget adnak neki: azt az érzést, hogy akik űzik, egy zárt körbe, a kiválasztottak közé tartoznak. Érthetjük szó szerint, hiszen így is volt.

A II.Vh és az azt követő idők véget vetettek az idilli társasági életnek. Hogy is mutathatnám be szemléletesebben az arisztokrácia megpróbáltatásait, mint a Nagy Vadász sorsán keresztül. Élete ékes bizonyítéka annak a rengeteg bűnnek, amit az 1945 utáni rendszer az arisztokrácia ellen elkövetett. Gróf Széchenyi Zsigmond a Magyar Nemzeti Múzeum alapítójának, Széchényi Ferenc grófnak ükunokája. Dédapja, gróf Széchényi Lajos, testvérbátyja volt a "legnagyobb magyarnak", gróf Széchenyi Istvánnak.

Miért ez a különbség az írásmódban? A 20. század első felében gróf Széchényi Viktor (1871-1945) volt a nemzetség összefogásának motorja. (Ő gróf Széchényi Ferenc dédunokája és gróf Széchenyi Zsigmond édesapja volt.) Az ő kezdeményezésére indultak meg a nemzetségi gyűlések, ő szorgalmazta a nemzetség monográfiájának megíratását, maga is több családtörténeti művet kiadott (vagy hagyott kéziratban az utókorra), buzdította a családtagokat, hogy gyarapítsák a közös levéltárat stb. Szóval erősen a szívén viselte a nemzetség múltját, jelenét és jövőjét. Nélküle nagyságrendekkel kevesebbet tudnánk a 20. század első felében élt Széchényiekről. Ő azonban csak egy volt a nemzetség tagjai közül, amely pl. 1932 elején 103 főt számlált (a házastársak nélkül).

Ezt a sok embert nem volt könnyű mozgósítani és összefogni, akármilyen nemes célról is volt szó: a számos családból álló nemzetség tagjai szétszóródva éltek az országban, emellett többen közülük már annyira elveszítették anyagi létalapjukat, hogy minden bizonnyal nem nagyon érdeklődtek ilyen apróságnak tűnő dolgok iránt. És persze nyilván voltak olyanok is, akik tudatosan - pl. a legnagyobb magyar emlékére való tekintettel - használtak egy ékezetet. Hogy egy-egy ékezet meglétének vagy nemlétének mi lehet a konkrét oka, azt természetesen ma már csak találgathatjuk. Csak az biztos: gróf Széchenyi Istvánnak egy ékezettel, gróf Széchényi Ferencnek (és a Könyvtárnak) pedig két ékezettel KELL írni a nevét.

Gróf Széchenyi Zsigmond 1898. január 23-án született Nagyváradon.. Münchenben, Stuttgartban és Cambridge-ben tanult, 1927-ben járt első afrikai vadász-és gyűjtőútján Szudánban, majd visszalátogatott többször Afrikába, de járt Alaszkában és Indiában is. Első felesége, az angol Stella Crowther Péter fiukkal már a háború elején visszaköltözött hazájába.


Az ostrom idején Széchenyi villája értékeivel együtt porig égett, apja budavári házában lakott a kitelepítésig. 1945 március 13-án a szovjet hatóságok elvitték, a Tisza Kálmán – Köztársaság – téren, majd Csömörön, egy lágerben tartották fogva április 19-ig. Közben egyik kihallgatásakor, a Mosonyi úti fogházban véletlenül találkozott még édesapjával, aki az ő kiszabadulása előtt két nappal halt meg a fogságban elszenvedett bántalmazások miatt.

1947-től 1950-ig még az Országos Erdőközpont vadászati felügyelője lehetett, 1948-ig vadászemlékeit közölte a Nimród vadászújság, s 1948-ban megjelent egy szakkönyve a szarvas selejtezésről. 1948 után megszaporodtak a származása miatt ellene irányuló támadások. 1950-ben elbocsátották, könyvei indexre kerültek bezúzták őket. 1951-ben kitelepítették Tiszapolgárra egy tyúkólba – megérkezésekor még a tyúkok is benne voltak. Öt hónap után másik kényszerlakhelyre költözhetett, Balatongyörökre, ahol ismerősei befogadó nyilatkozatot tettek.

1952 novemberében elhurcolta a rendőrség Keszthelyre, majd Veszprémbe, december elején a budapesti toloncházba. Mint „közveszélyes csavargót és munkakerülőt” internálták. Április elején két hónapra átvitték a sopronkőhidai fegyházba, majd visszakerült a toloncházba, ahonnan június 13-án szabadult. Vissza kellett költöznie Balatongyörökre, ott élt 1959 tavaszáig, ott ismerte meg második feleségét Hertelendy Margitot. Visszakerülése, illetve a kitelepítés feloldása után a keszthelyi Helikon Könyvtár munkatársa lett. 1955-től ismét megjelenhetett egy-egy cikke, s Illés Endre, a Szépirodalmi Kiadó vezetője kezdeményez te, hogy ismét kiadhassák könyveit.

A Természettudományi Múzeum 1957-ben egy kelet-afrikai expedíciót szervezett, hogy részben pótolják az 1956-os események során elpusztult gazdag gyűjteményt. Szükségük volt egy ismert, jó kapcsolatokkal bíró, nyelveket beszélő vadászra, így megkeresték az addig mellőzött Széchenyi Zsigmondot, aki tagja lett az 1959/60-as gyűjtőútnak. Előtte felköltözhettek Budapestre. 1964-ben feleségével tette utolsó, kilencedik kelet-afrikai útját. Könyveit számos nyelvre lefordították, jogdíjaikból valamennyivel jobb anyagi helyzetbe kerülhettek. Az 1960-as szafari után ezer forintos „kiemelt” nyugdíjat ítéltek neki. Fegyvertartási engedélyt kapott, külföldi barátai vadászfegyvert ajándékoztak neki.

1967-ben bekövetkezett haláláig itthon csak minimális vadászati lehetőséghez jutott, apróvadakon kívül mindössze két selejt szarvas kilövését engedélyezték az egyik legnagyobb magyar vadásznak. Kielégítetlen vadászszenvedélyét vadászati szakkönyvek gyűjtésével pótolta. Mintegy ötezer kötetes gyűjteménye a Természettudományi Múzeumba került, a felesége gondozásában.

Remélem, tudtam adni egy kis betekintést olvasóimnak a főnemesség, az arisztokrácia életébe és megpróbáltatásaiba. Vannak arisztokraták, akiknek mindez ma már semmit sem számít. Többen úgy gondolják, az arisztokrata származás, név inkább történelmi dimenzióban jelent valamit. Van aki úgy érzi, a név, a rang nagyobb felelősségtudatra kötelez. Van olyan főnemes, aki azt mondta: gyermekünknek inkább érdekesség grófi származásunk, élvezi a régi családi történeteket és ezeken keresztül már megismerte szinte az egész magyar történelmet. És vannak, akik nem felejtenek.

Forrás: Konzervatórium blog